Villő végül nem nőtte ki a szerepet, hanem épp ellenkezőleg, egy centit sem nőtt.
Villő háromnegyed évig nem nőtt egy centit sem, úgyhogy ez is mutatta az elköteleződését, és végül visszajött, és továbbra is teljesen egyértelmű volt, hogy ő annyira kiemelkedően jó, hogy mindenképpen vele szeretnénk menni
– jegyezte meg viccesen, illetve dicsérte az erdélyi lány alakítását, aki máskülönben közeli kapcsolatban van a film férfi főszereplőjével, Villő legkisebb testvérének ugyanis Mátray László a keresztapja, és ez egyszerre jelentett kihívást és könnyebbséget a forgatásokon, mivel a családhoz közel álló emberből egyszer csak át kellett alakulnia színésszé, aki az apát játssza.
A Véletlenül írtam egy könyvet producerei a CURTIZ-t és a Magasságok és mélységeket is jegyző Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan (JUNO11), valamint Lakos Nóra (EJKA), holland koproducerei Maaike Neve és Joram Willink (BIND). A filmet a Nemzeti Filmintézet, a Nederlands Filmfonds és az Eurimages támogatásával, a JUNO11 Pictures és a holland BIND koprodukciójában, a JUNO11 Pictures, valamint a Emberi Jogi és Kulturális Alapítvány mutatja be.
A Hír TV filmes háttérműsorának legújabb adását szombaton 23.30-kor láthatják a televíziónézők, az ismétlés szokás szerint vasárnap reggel 7.30-kor lesz.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!