Az új előadások között egyaránt találni mesés komédiát, zenés produkciókat, táncelőadásokat, valamint a mindennapok kérdéseire is reflektáló, komoly társadalmi problémákat boncolgató drámákat. A zenés produkciók között szerepel a Duna Művészegyüttes Apák és fiak című táncelőadása, amely a szülők és gyermekeik közötti szellemi kapcsolaton keresztül a hagyományról, az átörökítésről és az átvételéről szól. Pataki Szilvia Mindig az a perc – Karády-kalapja című előadása Karády életének alig ismert történéseit tárja fel a nézők előtt.

A Győri Balett: A skarlát betű című produkciója az indiánháborúk korának puritán Új-Angliájába kalauzol. Hawthorne nagyhatású regényének legizgalmasabb erkölcsi dilemmája a bűn és az érzelmek felvállalásának kettőssége. Az Isten pénze igazi klasszikus, a legtöbbet játszott musicalek egyike. A Charles Dickens Karácsonyi ének című kisregényéből írt zenés produkciót a Tolcsvay László–Müller Péter–Müller Péter Sziámi alkotó hármasa jegyzi. A látványos, érzelmes, humorral átszőtt játékot a Magyarock Dalszínház előadásában láthatja a közönség.
A klasszikusok mellett izgalmas kortárs darabok is helyet kaptak a kínálatban. A Szomorú vasárnap Seress Rezső életéről szól, egy egyedülálló, fanyar humorú, egyetemes, művészi szenvedéstörténet a Kvártélyház Szabadtéri Színház előadásában. Müller Péter zenés játékát Tompagábor Kornél állította színpadra. Lackfi János Medveles című drámája valós történeteket feldolgozva világít rá egy apa és fia kapcsolatára. Az ALLE Managemet Bt. darabja transzgenerációs mintákat felvillantva a mindennapok legizgalmasabb kérdéseire keresi a választ. A Baltazár Színház – melynek társulatát értelmi sérült színészek alkotják – Segítség, segítek című előadásában két család sorsa ütközik, egy kárpátaljai származású kutató orvosnő vak fiával menekül a háború elől Magyarországra. A darabban a belső monológok Szirtes Edina Mókus megzenésítésében hangzanak el. A színház egyszerre lát el művészi és társadalmi feladatot, hiszen lehetőséget teremt sérült emberek számára, hogy tehetségüket megmutassák, a nézők számára pedig, hogy szembesüljenek e tehetséggel.