Elhunyt Domonkos István

Meghalt Domonkos István József Attila-díjas vajdasági magyar író, költő – közölték ismerősei a közösségi médiában kedden, és a hírt kiadója, a Forum Könyvkiadó is megerősítette.

Forrás: MTI2024. 11. 12. 16:15
elhunyt
Domonkos István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mezei Szilárd zeneszerző, hegedűművész a Facebookon azt írta: 

most érkezett a szomorú hír, hogy 2024. november 7-én elhunyt Domonkos István – Domi.

A hírt később a Forum Könyvkiadó is megerősítette. Ennél a kiadónál jelent meg a költő utolsó kötete 2015-ben Allegro bajbajó címmel. 

A Vajdaság Ma internetes hírportál beszámolója szerint a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alakja 84 éves korában hunyt el. 

Domonkos István a vajdasági Ókéren született 1940. augusztus 7-én. Iskoláit Verbászon és Szabadkán végezte, majd az Újvidéki Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakra járt, de tanulmányait félbehagyta. 1960-ban Tolnai Ottóval és másokkal együtt az Új Symposion nevű irodalmi műhelyhez csatlakozott. 1979 óta Svédországban élt, ahová svéd felesége miatt költözött. 

Domonkos István Kormányeltörésben című versét a huszadik századi magyar költészet egyik legfontosabb darabjának tartják. A vers a hazájukat elhagyók perspektívájából mutatja be a költészeti lehetőségeket.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.