T. S. Eliot angol költő Macskák könyve című versciklusát zenésítette meg Andrew Lloyd Webber, ebből készült a világsikerű musical. A darab története szerint macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a bált, és erre összegyűlnek a környék – emberi tulajdonságokkal felruházott – macskái és eltáncolják és eldalolják életüket. A darab premierje óta minden hazai színházi rekordot megdöntött, generációk nőttek fel rajta, és több generáció váltotta egymást a különböző szerepekben is.
A Macskák musical csodája
Az előadás megkezdése előtt Szirtes Tamás, a darab rendezője lépett színpadra:
Szívesen tekintek úgy az előadásra, mint több száz ember közös munkájára és közös eredményére. Közel háromszáz színész, táncos, énekes lépett fel a Macskákban a negyvenkét év alatt és számtalan műszaki dolgozó segítette a produkció sikerességét – mondta a rendező, majd megemlékezett azokra az alkotókra, művészekre, akik a Macskákat útjára indították 1983-ban.
A színművészek, akikkel bemutatták az első előadást, többek között: Haumann Péter, Paudits Béla, Almási Éva, Kishonti Ildikó, Cseke Péter, Gyabronka József, Bencze Ilona, a magyar színészet ragyogó csillagai. Négy nevet külön kiemelt, akiknek sokat köszönhet a Macskák-előadás.
Az első Ádám Ottó, a teátrum akkori igazgatója, a másik Vágó Nelly, a Macskák jelmeztervezője, a harmadik pedig Romhányi József. Az ő nyelvi leleményeinek és játékosságának nagy szerepe van a Macskák sikerében. Végül Seregi László zseniális koreográfust említette, akiről egy portréfilmet is levetítettek.
Az 1600 előadást megért Macskák egykori és mai szereplőinek közös előadása hatalmas sikert aratott vasárnap este.