A magyar költészet napi műsorfolyam április 11-én 8 óra után kezdődik az M5 kulturális csatornán, a Fülszöveg című műsorban Nagy Koppány Zsolt A remegő kezű órásmester című művét mutatják be.

A magyar költészet napján a gyerekekre is gondol a közmédia
Ezt követően, 8:43-tól a Kontúr című műsor lesz látható, amely Turek Miklós színművész, előadóművész, rendező és dramaturg munkásságát rajzolja meg a nézőknek, 10 órától az És te, költő? című dokumentumfilmben Bence Lajos költő életművét ismerhetik meg. 11 órától a Magyar Krónika című műsor Láttam a boldogságot én címmel József Attila életébe és költészetébe enged betekintést, hiszen idén ünnepeljük a költő születésének 120. évfordulóját.
11:30-kor a Nagyok című műsorban Kubik Anna színművész mesél a vers és a hit megmentő erejéről. A délután folyamán a Duna, a Duna World és az M5 csatornák Versfilm vetítésével tisztelegnek a magyar költészet nagyjai előtt, Juhász Gyula Anna örök című versét Barabás Botond adja elő.
14:20-tól a Daliás idők című film lesz látható az M5-ön, 17:30-kor az Ön is tudja? című műsorban ezúttal a versek kapnak hangsúlyt. Az Itthon vagy! magazinműsor 18:50-kor jelentkezik, amelyben Kunszentmiklós vidékét és a kunok kulturális örökségét mutatják be, kitérve Petőfi Sándor és Jókai Mór helyi örökségére. Az esti programok közé tartozik a Fehér Babák színházi est premierje, amely Cseh Tamás és Bereményi Géza dalait hozza el a nézőknek 21 órától.
Az M2 Petőfi TV műsorán 22:30-tól a Tudod, hogy nincs bocsánat című műsorban Földes László Hobo József Attila-estje lesz látható, míg a Duna Worldön a Toldi – A mozifilmet tűzi műsorára a nap alkalmából.
A Duna magazinműsoraiban a Család-barátban, a Családi körben és a Ridikülben szintén a magyar költészet kerül középpontba április 11-én. A Bartók Rádióban ezen a napon Ars nova – a XX–XXI. század zenéje címmel hallhatnak zeneműveket József Attila nyomán 22 órától. A Kossuth Rádióban ezen a napon minden órában József Attila rövid verseket, illetve versrészleteket hallhatnak. Április 11 és 13 között a Rádiószínház adásában Thomas Mann: Mario és a varázsló most készült rádióváltozata érkezik premieren a csatornán. Előtte csütörtökön és pénteken Kozmutza Flóra: József Attila utolsó hónapjairól című memoárja hallható.