Február 6-án búcsúztatják Tarr Bélát a Fiumei úti sírkertben

Február 6-án délután 2 órától vesznek végső búcsút Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőtől Budapesten a Fiumei úti sírkertben – tette közzé a Magyar Filmművészek Szövetsége kedden a Facebook-oldalán.

2026. 01. 13. 16:16
Fotó: Marta Pérez Forrás: MTI/EPA-EFE
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Sátántangó és a Werckmeister harmóniák című filmek alkotója életének hetvenegyedik évében, január 6-án hunyt el.

Tarr Béla 1955-ben született Pécsett. Pályafutását tizenhat évesen amatőr filmesként kezdte. Később a Balázs Béla Stúdióban dolgozott, a magyar kísérleti film legfontosabb műhelyében, ahol elkészítette első játékfilmjét, a Családi tűzfészek című alkotást 1977-ben. Tarr Béla készítette az első magyar független játékfilmet, a Kárhozatot, amelyet 1988-ban a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be, és jelentős nemzetközi sikert aratott. A filmrendező 1989–1990-ben Berlinben élt a DAAD Berliner Künstlerprogram vendégeként, majd vendégprofesszorként kezdett tanítani a berlini Deutsche Film- und Fernsehakademie Berlinen, ahol 2011-ig folytatta oktatói tevékenységét. 1997-ben a Európai Filmakadémia tagjává választották. 

2003-ban megalapította a TT Filmműhelyt, amelyet 2011-ig vezetett. A TT Filmműhely készítette filmjeit, miközben Tarr producerként is közreműködött több jelentős alkotó munkájában. Miután 2011-ben A torinói ló című játékfilmjét az utolsó alkotásaként jelentette be, életművét lezártnak tekintette, pályája új szakaszát az oktatásnak szentelte, hogy a filmkészítés új formáinak fejlesztését elősegítse.

Számos kitüntetést nyert el: 1983-ban Balázs Béla-díjat, 2003-ban Kossuth-díjat, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapott. 2010-ben elnyerte a Magyar Kultúra Követe címet, 2012-ben a magyar filmkritikusok B. Nagy László-díját. 2011-től 2023-ig a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke volt, majd tiszteletbeli elnökké választották. Művészetét több külföldi kitüntetéssel, egyebek közt a Német Művészeti Akadémia Konrad Wolf-díjával és a francia Művészeti és Irodalmi Rend lovagi fokozatával, számos nemzetközi filmfesztivál életműdíjával ismerték el. 2023-ban megkapta a tiszteletbeli Európai Filmdíjat. Tavaly februárban a 44. Magyar Filmszemle, legutóbb pedig a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál életműdíjával tüntették ki.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.