Költészet az emberiség anyanyelve – ünnep és számvetés Lovász Irénnel

A Márai Sándor Művelődési Házban rendezik meg ma délután a Költészet az emberiség anyanyelve című ünnepi műsort, ahol Lovász Irén egy különleges zenei és irodalmi utazásra hívja a közönséget. A műsor a magyar költészet napjának tiszteletéről szól, fejet hajtva nemcsak József Attila, hanem Márai Sándor születésnapja és életműve előtt is. A magyar költészet gyöngyszemeit fogja egy olyan füzérbe, amelynek darabjai kitüntető helyen megjelentek saját életművében. A verseken, dalokon keresztül Lovász Irén, aki szintén épp e napon ünnepli születésnapját, saját énekesi, zenei, alkotói és kutatói pályája természetes ívét is megrajzolja. Az ünnepelttel beszélgettünk.

A műsor a magyar költészet napjának tiszteletéről szól Fotó: Posztós János, Müpa

Sorsszerű egybeesés, hogy Lovász Irén ugyanazon a napon született, mint József Attila és Márai Sándor. A Kossuth-díjas magyar előadóművész, népdalénekes, a néprajztudomány kandidátusa, érdemes művész, egyetemi kutatóprofesszor ma este a magyar líra nagy ívét felrajzolva mutatja meg a költészet időtlen erejét. Az est alapgondolata szerint a költészet nem pusztán irodalmi forma, hanem az emberi létezés egyik legősibb és legmélyebb kifejezési módja, amely már a kezdetektől fogva összeköti az embert önmagával, közösségével és a transzcendens világgal. 

Lovász Irén egy különleges zenei és irodalmi utazásra hívja a közönséget. Fotó: Füle Tamás

Lovász Irén egy napon született József Attilával 

– Hároméves voltam, amikor a költészet napja lett a születésnapom – idézi fel a művész beszélgetésünk elején. Akkor még nem sejtette, hogy ez a különös egybeesés egész életét meghatározza majd. Első színpadi élménye is a költészethez kötődik, egy falusi közösségi alkalmon mondott verset kisgyermekként. – Mindenki boldog volt, megtapsoltak, ez volt az első élményem a színpadon, a kultúrház világot jelentő deszkáin – emlékezik. Ez korán kijelölte az útját: gyerekként megérezte, hogy verset mondani, énekelni másoknak öröm, és örömet lehet vele szerezni. A későbbi tanulmányok, mesterek és élmények ezt a belső indíttatást mélyítették tovább. Gimnáziumi magyartanára, Kószó Rózsa indította el az úton, amely végül a József Attila Tudományegyetemre vezette, ahol Ilia Mihály irodalomtörténész lett a mestere. 

Minden születésnapunkon vittem Attilának virágot, öt éven keresztül – meséli, majd beavat abba, hogy a költészethez való viszonya nem pusztán irodalmi, hanem létélmény. József Attila A Dunánál című versének sorai: „már száz ezer éve nézem, amit meglátok hirtelen” – egész gondolkodását meghatározták.

 – Ez lett a küldetésem irányítója, hogy a „száz ezer ős” hagyományával foglalkozzam – fogalmaz. Ez a felismerés vezette el a néprajzhoz is, amelyben végül doktori fokozatot szerzett. 

A ma esti műsor ennek a belső útnak is a lenyomata. Nem kronologikus irodalomtörténeti áttekintés, hanem élő, személyes szövet, amelyben a költészet és a zene egymást áthatva jelenik meg. 

Nem lesz benne semmi erőltetett, semmi mesterkélt. Egyszerűen az életművem meghatározó, legszebb darabjait fűzöm egy füzérbe. Nem készítettem még a költészet napján ilyen műsort, mert nem éreztem illendőnek, hogy felsorakozzak József Attila és Márai Sándor mögé. Mostanra talán már nem veszi szerénytelenségnek a világ, ha nyilvánosságra hozom, hogy én is e napon születtem

– hangsúlyozza a művész. 

A magyar ősköltészet világából indul ma. A Csodaszarvas-ének – amelyet Lovász Irén Kórógyon gyűjtött – nyitja meg a műsort, majd az archaikus népköltészet metaforikus, szinte szürreális képei következnek. – A magyar népköltészet képei a magas költészettel egyenértékűek. A „szivárvány havasán”, a „fellegajtó nyitogató” mind olyan képek, amelyek archaikus gondolkodásmódot tükröznek. E gondolat vezet a műsor címéhez is – teszi hozzá. Az előadás következő állomása az Ómagyar Mária-siralom, majd a középkori és reneszánsz költészet világa. Balassi Bálint énekelt versei a Szerelmes virág című lemez zenészeinek közreműködésével hangzanak el, korhű hangszerelésben. A barokk és a későbbi korszakok után a XX. század költészetét József Attila, Márai Sándor és Weöres Sándor művei képviselik. Külön hangsúlyt kap Weöres Sándor Ének a határtalanról című verse, amely Lovász Irén egyik meghatározó előadói darabja. Saját dalai és szövegei is megszólalnak, különösen a Gyógyító hangok koncepciójához kapcsolódva. – A költészet végigkíséri az ember életét a bölcsőtől a halálig. Átsegít az élet nagy fordulóin – hangsúlyozza. A koncert egyik legizgalmasabb rétege a kortárs költészet jelenléte. A Platon Karataev zenekar és Balla Gergely dalai szerves részei a koncepciónak. – Olyan mélységes és magas spirituális tartalmakat hoznak, amelyek méltók arra, hogy ebben a nagy ívben helyet kapjanak. A generációk közötti együttműködés számomra különösen fontos. Ez mutatja, hogy ami érték és örök, az kortalan – fogalmaz. 

Lovász Irén pályájában a költészet, a zene és a tudományos kutatás egységet alkot. Saját megfogalmazása szerint olykor úgy érzi: „ők fogják ceruzámat” – azaz a hagyomány, az ősök tapasztalata szólal meg rajta keresztül. Ez a szemlélet hatja át egész életművét, amelyben a népzene, az archaikus költészet és a modern megszólalások egyaránt helyet kapnak.

A mostani koncert nemcsak ünnep, hanem számvetés is. Egy olyan művész vallomása, aki hosszú évtizedek távlatából tekint vissza pályájára, és közben újra és újra megerősíti: – A költészet arra való, hogy elmondja azt, amit nem tudunk hétköznapi nyelven kimondani. Éppen ezért képes arra is, hogy gyógyítson, erőt adjon és átsegítsen bennünket az élet minden határhelyzetén.

Fotó: Müpa/Posztós János

A koncert közreműködői:
Lovász Irén – ének
Horváth Kornél  – ütőhangszerek
Mizsei Zoltán – ének, billentyű
Szabó Zsolt – viola da gamba, fidula
Győri István – reneszánsz lant, barokk gitár
Ágoston Béla – furulya, szaxofon, duda, fujara
Lantos Zoltán – hegedű
Balla Gergely – gitár, ének
Czakó-Kuraly Sebestyén – gitár, ének