Lovász Irén hangja különös hatással van az emberi lélekre

Kossuth-díjat kapott március 15-én a Gyógyító hangok énekesnője, Lovász Irén. Az egyik legelismertebb magyar népdalénekes a Károli Gáspár Református Egyetemen tanít, egyetemi docens, a néprajztudomány kandidátusa. A szakrális kommunikáció témájából doktorált. 2003-ban megkapta az év legjobb énekesnője címet, a Magyar Rádió eMeRTon-díját. Művészi, énekesi pályája az évek során tudományos munkájával párhuzamosan bontakozott ki, az autentikus népzenétől a határműfajokig sokféle formációban és lemezen énekelt. Az ember és a művész szerepéről, az éneklésről, a gyógyításról beszélgettünk Lovász Irén előadóművésszel.

„Mindig el kell telnie egy bizonyos időnek, hogy olyat tegyek le az asztalra, amit teljes szívvel vállalhatok” Fotó: Módos Gábor

Lovász Irén: Az éneklés fontos feladatot tölt be a lelki egészség ápolásában
Fotó: Módos Gábor

– A Világfa volt az első önálló albuma, 1995-ben. Mit jelentett ez a lemez önnek?

– Az album a Nemzeti Múzeum megbízásából készült a nagy millecentená­riumi kiállításhoz kísérő zenének. Óriási megtiszteltetés volt számomra. A magyarság legarchaikusabb népzenéjéből állítottam össze egy egyórás anyagot. A magyar népzenét Hortobágyi László zeneszerzővel egy olyan zenei köntösbe ágyaztuk, ami azt próbálta illusztrálni, hogy népzenénk milyen szervesen épül be a déli, keleti vagy a nyugati zenei hagyományokba. Ez a válogatás a magyar népdal régi rétegének sokszínűségét igyekszik bemutatni. Ősi időket idéző regösénekekkel, néhány rokonnép zenei párhuzamával, népdalainkban különbözőképpen fennmaradt csodaszarvas-motívumokkal kezdődik, és egy Keletről Nyugatra tartó ívet vázol fel, példázva a magyar népdalok tájegységek szerinti tagolódását és sajátosságait is. Ezzel robbantam be a köztudatba. A kinti kiadás a rangos Német Kritikusok Díját is elnyerte 1996-ban. Ekkor már háromgyermekes anya voltam.

– Évek óta az emberi hang gyógyító szerepe foglalkoztatja, az, hogy a népdaléneklés miként alkalmazható a lelki egészségre nevelésben. Erre épül a Gyógyító hangok című lemez­sorozata és a népszerű dalolóköre is.

– Az emberi hang gyógyír. Különböző kultúrák vallásainak és zenéinek tanulmányozása alapján azt gondolom, hogy ez a zene antropológiai lényege. Nem a szórakoztatás az elsődleges cél, hanem sokkal inkább a lelki megnyugtatás és szakrális-spirituális kommunikáció. Énekesként tapasztalom jó pár éve, hogy a hangom különös hatást vált ki az emberekből, függetlenül attól, hogy értik-e, amit mondok vagy sem. Nem az én hangomról van szó, ez nem az én érdemem. Az ok, a titok a dalolás és az őszinte emberi hang évszázadok által bebizonyított és használt őserőjében van. Amikor rájöttem, hogy nekem dolgom van a hang segítő szerepével a szakralitással és a női­séggel összefüggésben, megszületett a Gyógyító hangok sorozat gondolata. Az első, az Égi hang a népi vallásos hagyományban megélt ünnepek és a régi magyar népdalok, népénekek erejéről szól. A Belső hang című lemez pedig a magyar népdaloknak a négy természeti őselemmel való kapcsolatáról szól, arról, hogy az őselemek bennünk levő energiái hogyan tudnak felszínre törni és megszólalni a magyar népdalok segítségével. Ezt a lemezt használják leginkább gyógyító céllal. Klinikai körülmények között is alkalmazzák eredményesen, anorexia nervosában szenvedő kamaszlányok terápiájában. Megdöbbentő, hogy a természeti őselemek ereje, amit a népzene is közvetít, ilyen elementáris hatást tud kiváltani sérült emberekre. A Női hang című lemezem arról szól, hogy a magyar néphagyományban hogyan élték meg a nőiséget, mit énekeltek a lányok, asszonyok. Az éneklés és a női szerepekre való felkészítés ugyanis kislány korunk óta benne volt a neveltetésben.

Azt próbálom átadni a mai magyar nőknek, hogy milyen segítő szerepe lehet az éneknek a hétköznapi életünkben és nagy életfordulóinkon is.

– Melyik dalt emelné ki erről a lemezről?

– A Mamámét. Az édesanyámmal együtt énekeltem föl kedves nagykunsági népdalait. Soha nem történt ilyen korábban, pedig amióta élek, ő énekel, és a hangomat tőle kaptam. Az én női hangom csak az övével hiteles, az övéből lett, ő erősíti az enyémet, és ezt itt végre meg is tudtuk mutatni. Nem csak én érzem, hogy édesanyámmal úgy énekelek, mintha egy test és egy lélek lennénk. Vallunk ezzel a hagyomány folyamatos áldásának segítő, megtartó erejéről is.

– A dalolókörről még nem beszéltünk, amelyet a Bem rakparton, a Budavári Művelődési Házban tartott rendszeresen a járvány megjelenése előtt.

– Évek óta tapasztalom, hogy az éneklés milyen fontos feladatot tölt be a lelki egészség ápolásában. Nem véletlen, hogy az általam indított egyetemi népdaléneklő órát is nagy érdeklődés veszi körül. A dalolókör is kísérlet mindarra, amit az utóbbi években a népdalok terápiás szerepéről gondolok, de az is fontos nekem, hogy a hagyományokhoz, az elvesztett gyökereik­hez is segítsem visszatalálni az embereket. A magyar parasztember is énekelt, ha baja, ha öröme volt, és bizony kiegyensúlyozta a lelki hullámvöl­gyeit. Ennek egyik titka, hogy az éneklés maga jó dolog. Azt is csodálatos megtapasztalni, hogy népdalaink sok esetben magas művészetet képviselnek, a legszebb metaforákkal, szimbólumokkal, szürreális képekkel a legtisztább és legelvontabb költészetként léteznek. Ezzel a legmélyebb és és a legmagasabb dimenziókba tudják röpíteni a lelket.

– Mi a legújabb kutatási területe?

– Az emberi hang mindig is érdekelt, kiváltképp a szakrális kommunikáció és a hang viszonya. Kutatásom középpontjában újabban az archeo­akusztika áll, ez egy új multidiszciplináris terület. A szakrális terek természetes akusztikája énekes előadóként rabul ejtett – a barlangoktól a középkori kistemplomokon át a bazilikákig és a gótikus katedrálisokig. Nemzetközi konferenciákon, ahol a hang spirituális használatáról tartottam előadást, lehetőségem nyílt megismerkedni ezzel az új tudományterülettel. Most ezzel foglalkozom, ezzel kapcsolatos nemzetközi kutatásokban és konferenciákon veszek részt.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=b-kccCXEb2o[/embed]