Így lett a citrom a népi kultúra része
Az évszázadok során azonban lassan kilépett a főúri konyhákból. Gvadányi József a 18. század végén már falusi keresztelői lakomán említi a citromos csirkét Rontó Pál című verses elbeszélésében.
A citrom közben a népszokásokban is megjelent:
- Gömörben szerelmi babonák kelléke lett;
- Baján a bunyevác lányok húsvéti ajándékként díszített citromot adtak egymásnak;
- Gyöngyösön a céhes felvonulásokon citrom került a kardok hegyére;
- Nyugat-Magyarországon pedig egészen az első világháborúig citromot kaptak a halottvivők, akik a gyászmenet alatt a kellemetlen szagok ellen és fertőtlenítő hatásában bízva szagolgatták.
A citrom az irodalmat is megihlette
Kosztolányi Dezső játékos Zsivajgó természet című írásában a citrom emberi tulajdonságokat ölt:
A régi kedvesed, akit elhagytál, s most sápkóros a bútól, és megsavanyodott a sok szenvedéstől.
Krúdy Gyula számára egészen más érzést keltett. Barátai visszaemlékezése szerint, ha pilisi disznótorba hívták, mindig gondoskodtak róla, hogy elkészüljön egyik kedvence, a citromos kolbász, amely írásaiban is időről időre felbukkan.
Az elfeledett citromos kolbász
Ez a ma már szinte ismeretlen különlegesség elsősorban a felvidéki és erdélyi szászok, valamint a dunai svábok konyhájában volt népszerű. Paprika helyett reszelt citromhéj és citromlé adta meg a karakterét, így frissebb, könnyedebb ízvilágot kapott, mint a hagyományos magyar kolbászok. Csáky Sándor 1929-es szakácskönyvében előkelő fogásként szerepel: vajastésztába csomagolva, gombával és fehér mártással tálalták.
A citrom egyszerre volt tehát gyógyszer, státuszszimbólum, fűszer, népszokások kelléke és irodalmi motívum. Mire a 20. századra mindenki számára elérhetővé vált, már évszázadok óta része volt a magyar kultúrának – még ha ezt ma már kevesen is tudják.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!