Már 2021-re készül a debreceni Villás Galéria

A szombati nagy aukción rekordnagyságú állomány, 48 millió forint értékű műtárgy kerül kalapács alá.

Gőz József Miklós
2020. 09. 11. 18:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Másfél hónapos zárvatartás után május másodikán kinyitott, s az eredetileg május közepére tervezett aukciót június 13-án tartotta meg a debreceni Villás Galéria. Ez volt az országban az első ilyen rendezvény.

Villás János, a galéria névadója és tulajdonosa elmondta: szerencsésen túlélték a járványhelyzet tiltásait. Nemcsak a zárvatartás, hanem a kijárási korlátozások miatt sem jöttek be hozzájuk az emberek. Aztán az első szabad napon olyan forgalmat bonyolítottak le, amilyet még soha. A júniusi nagy aukció anyagának összegyűjtése már a múlt év végén megkezdődött, így ebben sem okoztak gondot a korlátozások. Az érdeklődés nagyságát mutatta, hogy az aukció katalógusának elkészülte előtti napon, az anyagot interneten megnézve már ötvenen jelentették be vételi szándékukat.

Magán az árverésen csak telefonon lehetett licitálni az akkori korlátozások miatt, de ezt már megszokhatták a résztvevők, mert a korábbi, közönség előtti licitálások egy része is telefonon folyt. Igaz, most nem öt, hanem tizenöt telefonon fogadták a liciteket. Az aukció sikeres volt, a műtárgyak 90 százaléka gazdára talált.

Villás János 1985-ben adta a fejét a műtárgy- és régiségkereskedelemre, azelőtt asztalos karbantartó volt egy vállalatnál. Járta az országot, megvásárolta az emberek – legtöbbször kidobásra ítélt – régi tárgyait. Amikor kellő mennyiség összegyűlt, a szerzeményekkel vásárokat keresett fel, s ott árulta őket. Jól beindult a bolt. Az emberek szívesen, nem nagy áron adtak túl feleslegesnek ítélt tárgyaikon, amelyeket mások szívesen megvásároltak. A kettő különbsége a haszon. Egy-két év alatt már jóval több volt a vásárolt tétel, mint amennyit vásárra szokott vinni. Feleségével, Bagi Ilonával OKJ-s becsüstanfolyamot is elvégeztek, s önképzéssel is gyarapították e munkához szükséges tudásukat.

Egyszer csak elhatározták: állandó kereskedést nyitnak. Nem véletlen az időpont, 1990 július 1. Nagyobb méretekben is vállalkozhatott, aki akart és mert. Pacsirta utcai házukban létesítettek kiállítótermet, s meghirdették: rendszeres aukciókat fognak tartani, várják az eladandó tárgyakkal, festményekkel, szobrokkal jelentkezőket. Előbb rendszertelenül, majd rendszeresen tartottak aukciókat. Ettől kezdve mindketten ezzel foglalkoztak.

Villásék 1995-ben vásárolták meg az egykori debreceni Serház műemlék épületét. Szépen felújíttatták, s azóta ott zajlik az évi három nagy és ugyanennyi kamaraárverés. Egy-egy árverésen mintegy 300-an licitálnak a 30-40 millió forint értékű festményre, szoborra, kisplasztikára. Ilyenkor szinte minden elkel.

Az aukciók résztvevői nem csak hazai vásárlók, az európaiakon kívül kanadai és az egyesült államokbeli műgyűjtők általában telefonon licitálnak. A technikai fejlődésnek idáig adtak teret, az internetes licitálás igen megnövelné az így is 3-4 órás aukció idejét. Ugyanakkor a kalapács alá kerülő tárgyakat természetesen az interneten is meg lehet nézni. Egy hetet adnak erre élőben is, amikor a jövendő vásárlók a kiállítóteremben megnézhetik a tárgyakat.

Ez a menetrend a szeptemberi nagy aukció előtt is, amelyen rekordnagyságú, 48 millió forint értékű műtárgy kerül kalapács alá. Ennek az az oka, hogy összetorlódtak az aukciókra beadott műtárgyak, mert a fővárosi házak később nyitottak meg. Sok eddig ott dolgoztató műgyűjtő inkább a már működő debrecenibe adta be eladni kívánt festményét, szobrát, kisplasztikáját. Villásék a beharangozó sajtótájékoztatón elmondták, hogy gyakorlatilag összegyűlt az erre az évre tervezett többi aukció anyaga is, ezért már a 2021. éviekre gyűjthetik az árverezendő alkotásokat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.