Ébredés – száz év magány után, avagy a túlélés záloga

Trianon centenáriumi emlékezetét még a világjárvány sem volt képes igazából legyűrni. Ha államilag szervezett központi rendezvényeken nem is fejezhettük ki nemzeti gyászunkat, bizonyos politikai alakulatok, civil szervezetek és nem utolsósorban különböző művészeti ágak képviselői a maguk módján hangot adtak a száz esztendeje történteknek. 

Varga Miklósnak – akit az 1983-ban berobbant, frenetikus sikerű rockopera (akkor még legalábbis énekhangban) címszereplőjeként ismert meg és vitt vállán egy egész ország – már kora gyermekkorától datálódik nemzeti elkötelezettsége, amelyre az István, a király csak ráerősített. És ezt az elkötelezettséget aligha rejti véka alá. Legyen az határon innen vagy határon túl, de színpadi szerepeiben csakúgy, mint önálló előadásaiban, komoly hangsúlyt kapnak a magyarságunk sorskérdéseiről szóló rockopera- vagy musicalbetétdalok.

Míg ’84-ben az Európa című opus kissé óvatosan, sokszoros „fedél alatt” próbálta kifejezni a magyarság hovatartozását, addig

2020-ban, a Trianon-centenárium évében Ébredés – száz év magány után címmel kiadott tizenegyedik szólóalbumán – Toldi Tamás szövegíró megfogalmazásában – félreérthetetlenül és egyértelműen nyilvánítja ki, hogy „őrizni kell, ami megmaradt belőlünk”. És nem csupán azt. Nem csupán a geopolitikai értelemben megmaradt anyaország földjét, de ősi kultúránkat, identitásunkat is.

De nem hagyhatjuk magára az elszakított országrészekben rekedt testvéreinket sem, hiszen ott, ahol „más ízű a kenyér és a szó / s a szép táj mindig lélekgyógyító”, oda „Erdély újra hív”. Szövegíróként Toldi Tamás mellett Jantyik Zsolt, illetve Horváth Attila osztja meg magvas gondolatait a magyarság sorsának jobbra fordulásáról és a hazaszeretetről. Jantyik az Ébredés című dallal, Horváth A lánc című opusszal, míg a többi, egy kivétellel a régi szerzőtárs, Toldi munkája. Ha már történelem, 1956 sem maradhat ki, amely kilóg ugyan Trianon témájából, ám a hosszú éveken keresztül meghamisított magyar sorstragédia fontos mementóként szolgál a bennünket követő nemzedékeknek.

A klasszikus, mégis modern hangzású hard rockot képviselő, optimista kicsengésű, lemezindító Túl az árnyék éveken, a hasonló tempójú Tűz és vér, vagy a Búcsúzás helyett húzós tétele az egykori Pandora’s Box-, Sirokkó- vagy éppen a VM Band-időket idézi. Ez utóbbi, fülbemászó dallamával akár a koncertek „össznépi énekeltető nótája” is lehet. Nem feledkezhetünk meg ugyanakkor Varga Miklós színészi, rockoperás, musicales munkásságáról sem, tekintve, hogy az István, a király sikere óta nem létezhetett nagyobb lélegzetű, összefüggő zenemű nélküle. Az Elveszett föld lassú tempójú, szimfonikus hangzással tűzdelt, nyugtalan dobtémákkal megerősített darabja, vagy a már említett, egyszerűen csak 1956 címet viselő, a forradalomra direkt szöveggel utaló opus mintha betétdalként idézné a fenti műfajok valamelyikét. E sorba illeszkedik még a Határtalan dal, amely Mérey Péter író, előadóművész tollából született még 2012-ben, és Varga Miklóssal együtt tíz különböző stílusban mozgó énekes, illetve énekesnő vitt sikerre az összefogás jegyében. „A világ Magyarságáért”-díjjal is jutalmazott, különleges orgánumú előadó most elővette a dalt, hogy kissé leporolva, egyéni arculatára formálva nyújtsa át ismét – immár egyedüli előadóként – a lemezhallgatónak.

Az Ébredés – száz év magány után mondanivalójában tehát egyértelmű művészeti-értékrendi állásfoglalás. Zeneileg viszont akár életpálya-összefoglalónak is tekinthető.

A lágyabb vagy épp keményebb dallamok zömét Szűcs Norbert komponálta, aki az ízes-rockos szólókért és az akusztikus gitárhangokért is felel. Retzler Péter kísérőzenekari billentyűs és „régi motoros”, úgyszintén kivette részét a zeneszerzésből, de egy-egy nótát Szekeres Tamás, Loksa Levente és a hajdani VM Band-basszusos, Ács András is hozzátett a repertoárhoz.

Úgy tűnik, nem volt hiábavaló az idén negyvenöt esztendős zenei pályafutás. Időközben felnőttek a gyerekek, kiderült, az almák nem estek messze a fájuktól. Vivien és Szabolcs immár önálló, megméretett és tehetséges előadók, akik nem kallódtak el a zene világában. Képességeiket mindjárt meg is csillogtatták A lánc című dalban, ahol édesapjukkal osztoznak az énekszakaszokban. A lassú zongorabevezetővel és a családfő énekével induló, majd Szabolccsal folytatódó dal a közepénél nekiiramodik, hogy aztán Vivien beszállásával felgyorsulva, és szinte egymás „szavába vágva” jussanak el a nyugtató végkifejletig. Az igazi végkifejletet azonban a méltóságos tempóban megkomponált és előadott, a refrénekben vokállal dúsított, slágergyanús szerzemény, a Nem maradsz egyedül tétele hozza el. Az ígéret egyben azt az összetartozás-érzést erősíti, amely már a Határtalan dalban is megfogalmazódott, és amely a világ bármely pontjára sodródott magyarság túlélésének záloga.

Mert „Fújhat bármerről a szél, fontos vagy nekünk / Mert a holnapban csak együtt létezhetünk”.