Vörös István dalba töltötte anyu leveleit

Az idei esztendő jó részét kitevő kényszerű bezártság alaposan felforgatta mindennapjainkat. Egyesek már a pandémia utáni időkre készülődve a jövőt tervezgették, mások feltörő, múltbeli emlékeiken merengtek. A feje tetejére állított élethelyzet a kulturális színtér számos konstruktív művészénél – paradox módon – időszakosan szunnyadó alkotóenergiákat szabadított fel. Itt és most természetesen azokról beszélünk, akiket elkerült a kór vagy épp legyűrték a betegséget. Vörös István énekes-gitáros zeneszerző-szövegíró szerencsére az előbbiek közé sorolható.

Fotó: Vörös István archívuma

A lemez az egész életművet átfogja

Vörös Istvánnál megszokhattuk, hogy nyitott szemmel közlekedik a világban, nem rejti véka alá véleményét a társadalmi visszásságokról. Ilyen a rockos hangvételűre vett Agglomerátor, amellyel a nyelvújító Kazinczy nyomdo­kain lépkedve nem csupán új fogalmat vet be a köztudatba, de a tömegközlekedés példáját alapul véve rávilágít napjaink egyre inkább elhatalmasodó, agresszióba hajló intoleranciá­jára. A szöveg kiválóan illeszkedik a lüktető ritmusú zenéhez, amelyben ezúttal a szintetizátor jut főszerephez. És amely Tót Attila értő kezei alatt most egyenrangú hangszerré lép elő a gitár mellett; ez utóbbit a frontember-énekes egyébként felsőfokú szinten használja.

Anyu 1969 júliusa és 1972 novembere között írott leveleinek ars poeticáját 2020-ban mi sem foglalhatná össze hitelesebben, mint hogy „Elmerülök mélyen, merészen önmagamba / A megmásíthatatlant végül is elfogadva”.

(Vörös István – Anyu levelei, CD, szerzői kiadás, 2020)