Az idei esztendő jó részét kitevő kényszerű bezártság alaposan felforgatta mindennapjainkat. Egyesek már a pandémia utáni időkre készülődve a jövőt tervezgették, mások feltörő, múltbeli emlékeiken merengtek. A feje tetejére állított élethelyzet a kulturális színtér számos konstruktív művészénél – paradox módon – időszakosan szunnyadó alkotóenergiákat szabadított fel. Itt és most természetesen azokról beszélünk, akiket elkerült a kór vagy épp legyűrték a betegséget. Vörös István énekes-gitáros zeneszerző-szövegíró szerencsére az előbbiek közé sorolható.
Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Talán fiókrendezgetés vagy pince-, illetve padlástakarítás közben kerültek elő a dobozból „anyu levelei” – nem tudni. Lemezcímnek mindenesetre találó, a zene és a dalszöveg pedig kiválóan tükrözi a megboldogult ifjúkor, a nyári táborok, illetve az azokra való készülődés, a tábortüzek, az első szerelmek, légyottok hangulatát. És még valamit: érzékeny búcsút egy igazi jó baráttól, hűséges zenésztárstól, Szitás Zoltántól, aki tizennyolc évnyi „szolgálat” után hagyta el mindörökre a zenekart és az árnyékvilágot. És akinek ez az utolsó lemezszereplése is egyben.
Vörös István csaknem négy és fél évtizedes zenei pályája a hard rocktól az új hullámos beütésű különleges „hajszarockon” keresztül a szólókarrierig szinte minden fontos állomást érintett, minden értékes tapasztalatot magáévá tett, hasznosított vagy épp újrahasznosított. E sokszínű elegyből alakult ki a csakis rá jellemző, igazából semmilyen skatulyába nem gyömöszölhető egyéni hangvétel; erre csak ráerősít a magasabb régiókban is – noha az utóbbi években mélyült és vastagodott – biztonsággal kalandozó baritonja.
A Prognózis után szólóban Fotó: Vörös István Archívum
Az üde, zöld füves pályamező azonban veszélyes csapdákat, taposóaknákat is rejtegethet, méghozzá az önismétlés, a megszokott, elkoptatott panelek formájában. Amelyeket kellő odafigyeléssel, istenadta tehetséggel, no és jó adag többletmunkával ki lehet kerülgetni. Sőt kötelező… Örömmel konstatálhatjuk, hogy az emblematikus szerző-előadónak az Anyu levelei albumon mindez sikerült. Erről tanúskodnak a letisztult, átható nyugalmat árasztó, ének-, illetve instrumentális dallamok, az igényesen megírt, zenével szimbiózisban élő dalszövegek, a néhol meghökkentő, Vöröstől talán újszerűnek ható – ám ízléssel és mértékkel alkalmazott – XXI. századot idéző elektronikus vagy szöveges effektek; ugyanakkor hozzájárul a fantáziadús, néhol merész hangszerelés is. Hangulatában, dallamvezetésében nyomokban ugyan, ám mégiscsak visszaköszön életének egyik fontos állomása, a Prognózis-korszak, amit nem illik – és a jelek szerint nem is áll szándékában – csak úgy egyszerűen lerúgni magáról. Mégiscsak ott lett a rajongók kedvenc Vörös Pistije… E korszakra hajaz például az album egyik kiemelkedő darabja, a Minden percért kár, amellyel videóklipről már korábban megismerkedhetett a nagyérdemű. Amellett, hogy a szó legnemesebb értelmében vett slágerről van szó, látlelet – ha úgy tetszik –, egyfajta számvetés is egyben életünk alakulásáról, álmainkról, elfecsérelt – legalábbis annak gondolt – éveinkről. Ugyancsak slágergyanús az albumzáró, címadó Anyu levelei: amellett, hogy a nyár-szerelem-nosztalgia koncepció egyik fő tartópillére (kissé visszarepít a kilencvenes évek Prognózis-formációjához), új hullámos-countrys-slide gitáros hangszerelésével úgyszintén az újdonság erejével hat.
A lemez az egész életművet átfogja
Vörös Istvánnál megszokhattuk, hogy nyitott szemmel közlekedik a világban, nem rejti véka alá véleményét a társadalmi visszásságokról. Ilyen a rockos hangvételűre vett Agglomerátor, amellyel a nyelvújító Kazinczy nyomdokain lépkedve nem csupán új fogalmat vet be a köztudatba, de a tömegközlekedés példáját alapul véve rávilágít napjaink egyre inkább elhatalmasodó, agresszióba hajló intoleranciájára. A szöveg kiválóan illeszkedik a lüktető ritmusú zenéhez, amelyben ezúttal a szintetizátor jut főszerephez. És amely Tót Attila értő kezei alatt most egyenrangú hangszerré lép elő a gitár mellett; ez utóbbit a frontember-énekes egyébként felsőfokú szinten használja.
Anyu 1969 júliusa és 1972 novembere között írott leveleinek ars poeticáját 2020-ban mi sem foglalhatná össze hitelesebben, mint hogy „Elmerülök mélyen, merészen önmagamba / A megmásíthatatlant végül is elfogadva”.
(Vörös István – Anyu levelei, CD, szerzői kiadás, 2020)
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
