Talán fiókrendezgetés vagy pince-, illetve padlástakarítás közben kerültek elő a dobozból „anyu levelei” – nem tudni. Lemezcímnek mindenesetre találó, a zene és a dalszöveg pedig kiválóan tükrözi a megboldogult ifjúkor, a nyári táborok, illetve az azokra való készülődés, a tábortüzek, az első szerelmek, légyottok hangulatát. És még valamit: érzékeny búcsút egy igazi jó baráttól, hűséges zenésztárstól, Szitás Zoltántól, aki tizennyolc évnyi „szolgálat” után hagyta el mindörökre a zenekart és az árnyékvilágot. És akinek ez az utolsó lemezszereplése is egyben.
Vörös István csaknem négy és fél évtizedes zenei pályája a hard rocktól az új hullámos beütésű különleges „hajszarockon” keresztül a szólókarrierig szinte minden fontos állomást érintett, minden értékes tapasztalatot magáévá tett, hasznosított vagy épp újrahasznosított. E sokszínű elegyből alakult ki a csakis rá jellemző, igazából semmilyen skatulyába nem gyömöszölhető egyéni hangvétel; erre csak ráerősít a magasabb régiókban is – noha az utóbbi években mélyült és vastagodott – biztonsággal kalandozó baritonja.

Fotó: Vörös István Archívum
Az üde, zöld füves pályamező azonban veszélyes csapdákat, taposóaknákat is rejtegethet, méghozzá az önismétlés, a megszokott, elkoptatott panelek formájában. Amelyeket kellő odafigyeléssel, istenadta tehetséggel, no és jó adag többletmunkával ki lehet kerülgetni. Sőt kötelező… Örömmel konstatálhatjuk, hogy az emblematikus szerző-előadónak az Anyu levelei albumon mindez sikerült. Erről tanúskodnak a letisztult, átható nyugalmat árasztó, ének-, illetve instrumentális dallamok, az igényesen megírt, zenével szimbiózisban élő dalszövegek, a néhol meghökkentő, Vöröstől talán újszerűnek ható – ám ízléssel és mértékkel alkalmazott – XXI. századot idéző elektronikus vagy szöveges effektek; ugyanakkor hozzájárul a fantáziadús, néhol merész hangszerelés is. Hangulatában, dallamvezetésében nyomokban ugyan, ám mégiscsak visszaköszön életének egyik fontos állomása, a Prognózis-korszak, amit nem illik – és a jelek szerint nem is áll szándékában – csak úgy egyszerűen lerúgni magáról. Mégiscsak ott lett a rajongók kedvenc Vörös Pistije… E korszakra hajaz például az album egyik kiemelkedő darabja, a Minden percért kár, amellyel videóklipről már korábban megismerkedhetett a nagyérdemű. Amellett, hogy a szó legnemesebb értelmében vett slágerről van szó, látlelet – ha úgy tetszik –, egyfajta számvetés is egyben életünk alakulásáról, álmainkról, elfecsérelt – legalábbis annak gondolt – éveinkről. Ugyancsak slágergyanús az albumzáró, címadó Anyu levelei: amellett, hogy a nyár-szerelem-nosztalgia koncepció egyik fő tartópillére (kissé visszarepít a kilencvenes évek Prognózis-formációjához), új hullámos-countrys-slide gitáros hangszerelésével úgyszintén az újdonság erejével hat.