A közmédia egész napos műsorfolyammal emlékezik az ország sorsát megpecsételő trianoni békediktátum 100. évfordulójára és véleményem szerint, látatlanban is merem állítani, hogy a bemutatásra váró történelmi dráma lesz a csúcspontja a gyászos emlékezésnek. Az a pillanat, amelyik elhozza a katarzist. Amelyik örökérvényűvé teszi a mondást, hogy magyar az, akinek fáj Trianon.
A Duna Televízióban látható film azt a beszédet dolgozza fel, amelyet Apponyi Albert gróf a magyar küldöttség vezetőjeként, Magyarországot képviselve 1920. január 16-án, a trianoni béketervezet végleges lezárása után mondott el a francia Külügyminisztérium földszinti dísztermében.
Közismert, hogy száz éve gyászszünetet rendeltek el, megkondultak a harangok és a zászlókat félárbocra eresztették, a vesztes világháborút követően a magyar békedelegáció aláírta a trianoni békeszerződést és ezzel Magyarország elszenvedte ezer éves történetének egyik legsúlyosabb traumáját. És megszületett a 20. századi magyar történelem egyik legnagyobb hatású, sokat idézett, emblematikus beszéde is amelyben a békedelegációt vezető Apponyi Albert gróf úgy fogalmazott, hogy ha Magyarországnak választania kellene a béke elfogadása vagy aláírásának visszautasítása között, „úgy tulajdonképpen azt a kérdést kellene feltennie magának: legyen-e öngyilkos azért, hogy ne haljon meg”.
Az MTVA sajtóközleménye szerint a film alkotói azt tűzték ki célul, hogy e felszólalás dramatizált, történelmileg hiteles, filmes rekonstruálásával – és történész szakértői kiegészítésekkel – a lehető legszemélyesebb képet adják arról, mit jelentett a trianoni békeszerződés aláírása a magyar államférfiaknak és a népnek. A magyar békedelegáció 1920 elején, Párizsban értesült arról, hogy a győztesek a történelmi Magyarország számára bosszúból a modern korban ismert legsúlyosabb büntetést szánták. Az Apponyi Albert vezette békedelegációnak mindössze egy napja volt arra, hogy megfogalmazza ellenérveit az igen szigorú feltételekkel szemben.
„A néző a rekonstruált, dramatizált jeleneteken keresztül nem csupán tanúja lehet Apponyi beszédének, de képet kaphat a béketárgyalások atmoszférájáról, történész megszólalások segítségével kiegészítheti tudását és az izgalmas vizuális megoldások segítségével belehelyezkedhet a békedelegáció helyzetébe” – olvasható a közleményben.
A film forgatókönyvét az egykori Magyar Királyi Külügyminisztérium által 1920-ban kiadott A magyar békeszerződés című kiadvány alapján Csillag Mano, Kálomista László és Máthé Áron írták.
Jelenet a 13 almafa című darabból – a magyar delegáció a békeszerződésről tárgyal
Fotó: Katona Vanda
És, hogy miért akartam megírni ezt a cikket? Nem csak azért, mert a családomat az első világháború, majd Trianon, később a Bécsi döntések szétszórták a világban, hiszen nincs olyan magyar család, akit ne ért volna veszteség, hanem inkább azért, mert azon szerencsések közé tartozom, akik jelen lehettek a Nemzeti Színházban március 6-án a 13 almafa premierjén. Magamat idézem, illetve a színdarabról írt cikkem egy részét:
„A korabeli dokumentumok, levéltári adatok és Wass Albert művei, kiemelten a Tizenhárom almafa felhasználásával összeállított előadás (színpadra Verebes Ernő dramaturg vitte) csúcspontja (a második felvonásnak mintegy felét kitevő) Rátóti Zoltán monológja, aki a párizsi békekonferencia magyar delegációjának vezetője, Apponyi gróf bőrébe bújva elmondja a francia, a brit és az olasz miniszterelnök, valamint az amerikai és a japán nagykövet előtt a beszédét. Itt jegyzem meg, hogy hiányoltam a lehetőségét annak, hogy Rátóti Zoltán performanszát azonnal megtapsolhassuk, erre a rendezés gyakorlatilag nem hagyott időt. Illetve az előadásnak ezt a részét el tudnám képzelni egy stúdiószínpadon is, megfelelő háttérvetítéssel önállóan is megállná a helyét!”
Most olvasva, hogy film készült a beszédről, Rátóti Zoltán főszereplésével, örömmel nyugtázom, hogy valamelyest ráéreztem a jövőre azon a márciusi estén. Jegyezzék fel, kérem a vetítés időpontját: június 4-e, este negyed kilenc, Duna televízió.
