Halhatatlan szerelem és rozsdás falak Veronában

A világirodalom leghíresebb szerelmi történetét, William Shakes­peare Rómeó és Júlia című tragédiáját Vidnyánszky Attila rendezésében vitte színpadra a Nemzeti Színház. A rendkívüli időben, a világjárvány ideje alatt született előadás a reneszánsz korba repít vissza. A látvány lenyűgöző, a zene hatásos, a színészek alakításai pedig a darabhoz méltón hirdetik a szerelem mindenhatóságát. Az előadást ma este mutatják be, de szombaton és vasárnap, illetve a jövő évadban is műsorra tűzi a teátrum.

Fotó: Eori Szabo Zsolt

A szímszereplők at álarcosbál forgatagában
Fotó: Eöri Szabó Zsolt

A két főszereplőn kívül a Júlia dajkáját alakító Nagy Mari és a Lőrinc barát szerepébe bújó Blaskó Péter színpadi játékát kell kiemelnünk. Nagy Mari hitelesen játssza a bohókás, segítőkész, szerethető dajkát, s a humorát is megcsillantja. Míg Blaskó Péter bölcs, lelki vezetőként egyengeti a szerelmesek útját, s a közönséghez is van néhány kedves szava.

A hosszú kihagyás után színházba menni igazi ünnep, ami nemcsak rajtunk, nézőkön, hanem a színészek játékán is érződik: minden pillantásuk hálás, hogy újra élőben, közönség előtt játszhatnak. A színpadon pedig megtörténik a varázslat: elidőzhetünk a szerelem mellett, miközben hatalmas energiák szabadulnak fel. De mit üzen a mai nézőnek a Rómeó és Júlia? Azt, hogy a legádázabb világban is jelen van a halhatatlan szerelem, amiért érdemes élni.