Hormai József: Megpróbáltak beszervezni, amire nemet mondtam

Horváth Józsefet kanyargós út vitte az Operaház színpadára, ahol Hormai Józsefként a legendás tenorok sorát gyarapíthatta. Az idén nyolcvanesztendős művész gyermekkántorként kezdett énekelni 11 éves fejjel.

2021. 04. 29. 7:36
Megyesi, Hormai
e Gioacchino Rossini: Alkalom szüli a tolvajt című operájában partnere Megyesi Schwartz Lucia Fotó: MTI /Földi Imre
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Egy apáca tanított meg harmóniumon játszani, s amíg fel nem kerültem Budapestre gimnáziumba, kántorizáltam

– mesélte Hormai József, megjegyezve: a fővárosban született, azonban gyerekkorát nagyszülőknél töltötte vidéken.

Budapesten sem adta fel a kántori szolgálatot, lévén magát kellett eltartania, ugyanis édesapja meghalt, édesanyja ágynak esett, ő pedig ismét rokonokhoz került.

– Rendszeresen elkértem magam osztályfőnökömtől, Piri nénitől, hogy megkereshessem a „betevőre valót”. Biztos furcsán hangzik, de temetésekből éltem – idézte fel, s azt is: nem tanult énekelni még ekkor sem. Ellenben muzsikát már annál inkább, amennyiben a zeneiskolában zongorát és szolfézst hallgatott.

S bár különösnek tűnhet, az énekléshez a síneken keresztül vitt az útja.

Az érettségit követően nem sokkal, húszesztendősen megnősült és Nagykanizsára költözött, ahol is vasutas vált az ifjú férjből. A határ közeli városban működött zeneiskola.

– Duci néni felvett ének szakra. Éjszaka szolgálatban voltam, reggel mentem skálázni – árulta el, hozzáfűzve: ekkoriban már fellépésekre is járt, méghozzá zeneiskolás társaival, a műsort pedig a szomszédos, murakeresztúri állomásfőnök konferálta.

– A kántorizálást sem hagytam abba, munka előtt, vasutas-egyenruhában szolgáltam a misén az orgona mellett. Mindeközben továbbtanult: elvégezte a vasúti tisztképzőt. 1969-ben már a Ferencvárosi pályaudvaron irányította a forgalmat.

– Böröndi Tibor, az állomásfőnök

mindig elengedett a fellépéseimre –

mondta.

Igazi fordulatot életében egy hirdetés hozott: az Állami Népi Együttes felvételt hirdetett énekkarába tenor szólamba. A próbaéneklés sikerült, így vált a vasutasból hivatásos énekes, úgynevezett karköteles szólista, 1968-tól hat esztendőn keresztül. Ilyetén minőségé­ben lépett fel először az Erkel Színházban, ahol Ferencsik János dirigálásával kórusműveket adtak elő.

– Bejártuk a fél világot, olyan helyeken fordultunk meg, mint Líbia, Szíria, Mongólia, Észak-Korea.

Amelyek az akkori Magyar Népköztársasággal baráti viszonyt ápoltak.

A tanulást most már konzervatórium­ban folytatta. No meg Szőnyi Ferenc tenoristához járt az Erkelbe, ahol a mester fogadta növendékeit.

– Mikó András főrendező egyszer benyitott az Erkel-szobába, ahol az oktatás folyt, és megkérte, énekeljek neki is egy-két áriát. Megtettem. A Carmenből a Virágáriát, a Varázsfuvolából a Képáriát. Miután meghallgatott, azt mondta: most zajlik az Erkelben a zeneakadémista végzőseinek vizsgája, mivel éppen üres a színpad, énekeljek ott is. Ezt szintén megtettem. A végén tapsviharban törtek ki a nézőtéren ülő növendékek, akikről nem tudtam, hogy ott vannak.

A főrendező így szólt: nyáron próbaéneklés az Operaházban, kíváncsi, vajon megállja-e a helyét azon is.

– Izgulva ugyan, de tét nélkül énekeltem a meghallgatáson – idézte fel a sorsdöntő eseményt, aminek végén azt közölték, majd értesítik.

– De én hallottam, ahogy kifelé menet Békés András rendező szólt a portásnak: ha egy Horváth József nevű tenorista ki akarna menni, ne engedjék.

Ez a bizonyos Horváth József természetesen ő volt, aki 1975. szeptember 1-jétől a Magyar Állami Operaház magánénekese lett.

Tíz esztendő alatt sztártenor vált belőle saját nevén, amely néven feleségül vette kolléganőjét, a korszak ünnepelt drámai szopránját, Rohonyi Anikót.

– 1985-ben három Horváth vezetéknevű tenorista volt az Operában, legfia­talabbként én változtattam meg a nevemet – magyaráztam.

46 főszerepet énekelt, közülük száz alkalommal Bánkot, amire külön büszke.

e Gioacchino Rossini: Alkalom szüli a tolvajt című operájában partnere Megyesi Schwartz Lucia
Fotó: MTI /Földi Imre

Amikor Beethoven Fidelióját egy nyugatnémet karmester vezényelte, a mester megjegyezte: ahol két ilyen Forestan van, mint Molnár András és Hormai József, eldicsekedhet az egész világon. Természetesen hívták az NSZK-ba.

– Mivel a gerincem nem hajlott, más ment helyettem próbát énekelni – árulta el. – Megpróbáltak beszervezni, amire nemet mondtam.

A Zeneakadémiát hatvanesztendősen végezte el, hogy taníthasson a Szent István Konzervatóriumban, ahol hetvenéves koráig tanszékvezető énektanárként oktatta az ifjúságot.

A stafétát fia viszi tovább, Hormai Balázs, a Niburta énekese, basszusgitárosa.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=KqY8z4jeLFw[/embed]

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.