Táncfarsang négy előadással a nyíregyházi színházban

Forrás: MTI2020. 01. 16. 19:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négy előadással várják a közönséget február 16. és 19. között a hagyományos táncfarsangra a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházba – közölte a teátrum csütörtökön az MTI-vel.

A programon ebben az évben is hazai ismert tánc- és balettegyüttesek, illetve színtársulatok lépnek színpadra a szabolcsi kőszínház nagyszínpadán és Krúdy-kamarájában. A nyitónapon, február 16-án a Nyírség Táncegyüttes táncosai az Akármerre visz az utad, illetve a Székelyföld táncait bemutató Szépanyám szőtte című előadásaikat mutatják be a közönségnek.

Másnap a Feledi Project Psyché című bemutatója következik, a Weöres Sándor-mű ihlette táncelőadás egy különös és féktelen szabadságvággyal megáldott, a szerelem és az élet teljességéért harcoló nő küzdelmét mutatja be.

Február 18-án a GG Tánc Eger társulatának közös asszociációs táncszínháza következik In time címmel.

A táncfarsang zárónapján Kulcsár Noémi koreográfus William Shakespeare legnépszerűbb komédiájából készült táncjátékát, a Szentivánéji álom című előadást mutatják be a Móricz Zsigmond Színházban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.