– A világjárvány sokak számára a befelé fordulást, a belső útkeresés kezdetét jelentette. Nekik is inspirációt adhat a produkció?
– A pandémia alatt elszigetelve töltött kényszerű hónapok lehetőséget adtak, hogy megálljunk és leltárt készítsünk lelkünkben. Sokakban felmerülhetett a vágy egy kiteljesedettebb életre. A film egy új élet reményéről szól, arról, amire világszerte, különösen most a járvány után sokan vágynak.
– Egy mondatban összefoglalva mi lehet Szent Ignác üzenete a mai ember számára?
– Szent Ignác története azt üzeni, hogy a legmélyebb válságból is van kiút.
– Hogyan fogadta a római magyar közösség a produkciót?
– A filmet több mint százszor láttam a vágószobában és a hangutómunkálatok alatt. Közönség előtt azonban először mutattuk be. Meghatott az a figyelem és érdeklődés, amivel a filmet fogadták. Habsburg Eduárd nagykövet úr elmondta: büszke Magyarországra, hogy a jubileumi évre lehetővé tette a film elkészítését, amely az egyetlen, erre az eseményre forgatott egész estés mű világszerte. A Pápai Magyar Intézet rektora a lényegre tapintott rá, amikor azt mondta, hogy „a zarándokút nagyon nehéz téma, amikor azt valaki filmvászonra viszi. Ez az út, amit a filmen láthatunk, sokkal inkább egy belső utazás, mint egy teljesítménytúra vagy természetjárás –, egy olyan belső utazás, amikor valaki megérkezik Istenhez.” Remélem, hogy világszerte nagyon sok nézőben tudatosul majd a film üzenete.
– A magyarországi premier szeptemberben, az Ars Sacra fesztiválon lesz. Ez egybeesik a 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előestéjével. Van valami összefüggés a két esemény között?




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!