A konyha tervezésénél az egyik legfontosabb alapelv a tudatosság. A konyhai munkafázisok a mosogató, a főzőlap és a hűtő köré csoportosulnak. Ezt a három területet összekötve megkapunk egy képzeletbeli háromszöget, amelyet a lakberendezők „munkaháromszögnek” hívnak.
Ezek a legtöbbet alkalmazott konyhaelrendezési formák
A mosogató, a főzőlap és a hűtő által alkotott konyhai munkaterületeket összekötve megkapunk egy képzeletbeli háromszöget.

Mi legyen a sorrend?
Lényeges, hogy megfelelő sorrendben rendezzük el a konyhabútor elemeit, amihez mindenekelőtt a munkafolyamatok egymásutániságát szükséges szem előtt tartani. Az első lépés a bevásárlás és a tárolás. Ezt követi az előkészítés első fázisa, amikor már vizet használunk és hulladék is keletkezik. A további előkészítés igényli a legnagyobb munkafelületet, melynek ideális helye a mosogató és a főzőlap között van. Ebben a szakaszban szintén fontos a víz, és további szemét keletkezik. Végül jöhet a sütés-főzés, a tálalás és az étkezés. Annak érdekében, hogy a munka során ne tegyünk meg fölösleges lépéseket az egyes területek között, a hűtőszekrényt, a mosogatót és a főzőlapot egy képzeletbeli háromszög csúcsainál vagy egy egyenes vonal mentén ajánlott elhelyezni.

Fotó: Bata Tamás/Lakáskultúra
Mivel víz szinte minden munkafázishoz kell, célszerű a mosogatót középre tervezni, az alatta lévő szekrénybe kerüljön az ugyancsak folyton használt szelektív szemetes.
Helló, ergonómia!
A megfelelő sorrenden kívül az ergonómia is fontos szempont. Attól függően, hogy milyen magas az illető, aki használja a konyhát, az optimális pultmagasság 85 és 90 cm között van, a felső szekrény alsó síkja pedig 135 és 150 cm közötti magasságban. Mérjük ki, hogy a konyha használója egyenes álló testhelyzetben rálásson a felső szekrény alsó lapjára. Az alsó szekrény szabvány mélysége 60 cm. Ennél akkor lehet mélyebb, ha például egy félszigetbe fordul át a bútor, és az itt elhelyezett bárszékeken ülve reggelizünk. (Ez a mélység a gépek miatt szükséges, hiszen az alsó- és állószekrények nyelik el a hűtőt, sütőt, mosogatógépet vagy akár a mosógépet is, amelyek szintén 60 cm mélységűek.)
Fókuszban a praktikum
A munkalap, legyen kő vagy bútorlap, általában egy vonalban fut, ez a könnyű tisztán tarthatóság miatt előnyös. Ugyanezen oknál fogva kap a konyhabútor egy folytatólagos lábazati takarást, hogy ne kerüljön alá szemét. A konyhatervezés egyik új iránya különböző magasságokba helyezi az egyes munkafolyamatokat; ilyenkor a legalacsonyabban a főzőlap helyezkedik el – hogy jól bele lehessen látni az edénybe –, ennél nyolc-tíz centiméterrel magasabban található a vágófelület, azaz az előkészítőpult, majd legmagasabban a mosogató kap helyet, hogy ne kelljen görnyedni munka közben.

Fotó: Darabos György/Lakáskultúra
A modern konyhák praktikusak és ergonomikusak, nekünk annyi a dolgunk, hogy a rendelkezésre álló térben megtaláljuk a tökéletes elrendezést, és ezáltal optimálisan ki tudjuk használni a helyet.
Egysoros konyha
Megoldás lehet 220 cm-nél keskenyebb helység esetén. Egyszemélyes munkavégzést tesz lehetővé, és itt a leghosszabbak az „utak”. Ez a legolcsóbb megoldások egyike. Helyezzük a mosogatót a hűtő és a főzőlap közé. Egy jól kiválasztott hátlappal egyediséget kölcsönözhetünk a konyhának. Jó kiegészítése lehet egy konyhasziget.
Kétsoros konyha
A konyha szélességének minimum 220 cm-esnek kell lennie. Hátránya, hogy munkavégzés közben 180 fokos fordulatokat kell tennünk, ezért az elrendezést célszerű a munkafolyamatok sorrendjéhez igazítani. Mindenképp legyen elég hely az ajtók és a fiókok nyitásához. Figyeljünk a mennyezeti lámpák elhelyezésére. Rakjuk egy oldalra a hűtőt és a mosogatót, a főzőlapot pedig a másikra.
L alakú konyha
Nagy tér esetén ajánlott. Keveset kell mozogni a munkavégzés folyamán, minden kéznél van. Figyeljünk oda a sarokelem praktikus kialakítására.

Fotó: Darabos György/Lakáskultúra
Tartsuk szem előtt a munkafázisokhoz szükséges optimális háromszöget. A sötétebb sarokrészre mindenképp tervezzünk világítást.
U alakú konyha
Kis alapterületű konyháknál a legelőnyösebb megoldás. Helykihasználás szempontjából ideális, a munkavégzés kevés helyváltoztatással jár. Vigyázat, itt két sarokelem található, ügyeljünk a célszerű kihasználásukra! Akár két személynek is ideális. A mosogatót érdemes a főzőlap közelébe helyezni. Felesleges bútorokkal ne korlátozzuk a kijárást.
Az eredeti cikk, további képekkel IDE kattintva érhető el.














