Jóformán nincs olyan ember, aki ne hallott volna még a Tabánról, és ne élne gondolataiban egy kép arról, milyen is lehetett valójában ez a többnyire egy- vagy kétszintes, alacsony épületekkel túlzsúfolt, kacskaringós utcákkal, borozókkal és vendéglőkkel tarkított pezsgő életű városrész. Az 1930-as évek első felében lerombolt romantikus budai városnegyed tehát sokak számára „ismerős”, és sokakban kelt ma is nosztalgikus érzéseket, aminek köszönhetően a kiállítás címében olvasható Tabán már önmagában is közönségcsalogató hívószó lehet.
Érdemes azonban körültekintőnek lenni, hiszen nem szokványos Tabán-tárlat ez. A mikrotörténeti perspektívájú kiállítás középpontjában a szerbek, régies nevükön rácok tabáni ortodox székesegyháza áll, mindazonáltal a templomnak helyet adó városrészről, a Rácvárosnak is nevezett Tabánról, hajdani lakóiról és élénk kulturális életükről is részletes képet kapunk. Mindez ráadásul fordított kronológia mentén bontakozik ki előttünk, ami különösen érdekessé teszi a tárlatot.
Maga a kiállítás jókora Tabánt ábrázoló fallal veszi kezdetét, amely a jelen állapotokat mutatja, de a ráapplikált „távcsöveken” keresztül lehetőségünk adódik visszatekinteni a múltba, amelyben az ortodox és a katolikus templom tornyai még együtt ékesítették a le nem rombolt területet.
A fal melletti keskeny bejáraton át jutunk be a kiállítótérbe, ahol számos grafika, festmény és fénykép fogadja a látogatót, s tanúskodik a Tabán elbontása előtti idillről, továbbhaladva pedig a városnegyed átalakításáról szóló pályaterveket láthatunk, a XX. század ugyanis bővelkedett futurisztikus várostervezői ötletekben. Elég, ha csak Gerlóczy Gedeon tabáni gyógyszállójának tervére gondolunk, amely szerint az épület szinte az egész Gellért-hegy Tabán felőli oldalát betakarta volna.
Szerencsére magáról a szerb székesegyházról is bőséggel maradt ránk fénykép, festmény és más dokumentum, ezért az alapos Tabán-történeti kitekintést követően – amely egyfelől megágyaz a székesegyház bemutatásának, másfelől mézesmadzagként húzza magával a látogatót – ezek is láthatók. Közülük is kiemelkedik Fényes Adolf 1909-es festménye, amely egyike a templombelsőről tanúskodó ritka ábrázolásoknak; a templomot kívülről megörökítő Kmetty János 1924 körül készített grafikája; és Lénárd Imre Rálátás a tabáni templomokra című festménye különösen megkapó. Ugyanakkor Carl Lutz svájci diplomata háború után készült, a már tetőszerkezet nélküli, romos szerb templomot és vele együtt a lebombázott budai várat is megörökítő fekete-fehér fényképei is kimondottan figyelemre méltók.
