Érdekes párhuzam, hogy 1989, a csodák évének nyarán két politikai temetésre is sor került: Nagy Imre és mártírtársai temetésére június 16-án, majd egy hónap múlva, július 14-én Kádár Jánoséra. A történelem összesűrűsödött azokban a hetekben. Nagy Imréék temetésén a magyarok a huszadik századot akarták eltemetni, és a jövő felé fordulni; míg akik Kádár koporsóját kísérték a Fiumei úti temetőbe – a szülőváros és a végső nyughely neve groteszken csengett össze –, ők csak elköszöntek valakitől és valamitől. Akkor úgy tűnt, előttük az űr tátong. Azonban hamarosan kiderült, hogy a kádárizmus politikai zombija nem kívánja a halottak békéjét.
Beszédes életrajzi töredék
Pósa történetei nem öncélúak, hanem közösségi okulásra készültek, mindezt hitelesen, remek stílusban közli velünk, az olvasókkal.