Ebugatási távolság

Kétszáz évvel ezelőtt, 1819. július 11-én Zircen született a XIX. század egyik legeredményesebb magyar utazója, Reguly Antal.

Kárfülke a Reguly-csúcs alatt. Az irdatlan kőtömböket hajdani jégárak hordták a tájra Fotó: A szerző felvétele

Reguly Antal abban az esztendőben, 1819-ben jött a világra, amikor Kőrösi Csoma Sándor vándorbotot fogott, hogy Ázsia szívében a Dzsungáriában feltételezett őshazát és rokonainkat megtalálja. A két ember személyesen soha nem találkozott, de mindketten méltán kaphattak helyet a magyar felfedező utazók szoborpanteonjában az érdi Magyar Földrajzi Múzeum kertjében.

Kétszáz évvel ezelőtt, 1819. július 11-én Zircen született a XIX. század egyik legeredményesebb magyar utazója, Reguly Antal. Ma szülővárosában található a róla elnevezett könyvtár, a könyvbarátok egyik legvonzóbb hazai zarándokhelye. A pesti tudományegyetemen 1836–1839 között jogi tanulmányokat folytatott, de ellenállhatatlan vágyat érzett a világjárásra. Tizennyolc éves ifjúként először Bécs környékét barangolta be, majd a Felvidék bányavárosait és Galíciát. Aztán szülei segítségével indult Németországba, majd Dániába és Svédországba. A svéd fővárosban, Stockholmban könyvtári búvárkodással töltötte idejét, s találkozott a cári hatalom által száműzött finn tudóssal, Adolf Arwidssonnal. Az ő hatására kezdett el a finn–magyar nyelvrokonság kérdésével foglalkozni.

Ezer forint támogatás

Megtanult svédül, majd a finn és lapp nyelv elsajátítása céljából az orosz cári fennhatóság alatt álló Finnországba utazott. Ekkor határozta el, hogy részletesebben tanulmányozza a finn nyelvet, és kutatóutat tesz az Urál hegység vidékére, hogy megismerje az ott élő népeket, kultúrájukat, ősi énekeiket, a szokásokat, dalkölteményeket.

Helsinkiben megismerkedett Matthias Castrén finn nyelvésszel. Munkája kezdeti eredményeit látva a helsingforsi Finn Tudós Társaság tagjai közé választották. Finnországban hónapokat töltött az egyszerű finn emberek között, egy Gundunen nevű finn parasztgazda tanyáján, akinek családja körében elsajátította a finn nyelvet. Az emberek életének közvetlen megfigyelését, a személyes tapasztalatok megszerzését tekintette legfontosabb kutatási módszerének. Ars poeticáját így fogalmazta meg: „Élő képet népről és nyelvről csak úgy kaphatunk, ha benne, vele élünk, érzünk.”

Reguly bejárta Karéliát és Lappföldet, s ekkor alakult ki benne az a meggyőződés, hogy nyelvünk rokon a finn és lapp nyelvekkel. A lapp és a magyar nyelvek rokonsága tárgykörében 1770-ben Koppenhágában jelent meg Sajnovics János latin nyelvű könyve, a Demonstratio. Idioma Ungarorum et Lapponum idem esse.

Utazásai kiterjesztéséhez jelentősebb pénzügyi forrásokra volt szüksége. Hajdani történelemtanára, Maár Bonifác javasolta a Magyar Tudományos Akadémiának, hogy anyagilag támogassák Reguly kutatásait. Toldy Ferenc, a tudós testület titkára pártolta az ügyet, így kétszáz forint támogatást szavaztak meg számára.

Reguly Antal 1841 júniusában Oroszországba, Szentpétervárra utazott, hogy tanulmányozza a keleti finnek nyelvét. Az orosz tudományos körök tudósai, Adelung, Bäer és Köppen felismerték képességeit, és támogatták törekvéseiben, de a legtöbb segítséget a híres jogtudós, Balugyánszky Mihály, a cári udvar államtanácsosa adta.

Kárfülke a Reguly-csúcs alatt. Az irdatlan kőtömböket hajdani jégárak hordták a tájra
Fotó: A szerző felvétele

Első beszámolója 1842. május 2-án érkezett meg Pestre, a Magyar Tudományos Akadémiához. A beszámolót – mely a magyarság eredetére vonatkozóan is fontos megállapításokat tett – elfogadták, és Széchenyi István javaslatára ezer forintot szavaztak meg támogatására.

A döntést azonban nem követte gyors cselekvés. A kilátástalan helyzetben Bäer akadémikus kölcsöne jelentette a túlélés lehetőségét. Reguly Antal nagy utazására ekkor indult el az Urál vidékére.

Füsi Lajos térképész, a Magyar Földrajzi Társaság hajdani főtitkára így értékelte módszerét: „A vadász, aki azokon a vidékeken csatangolva keresi a mindennapi élelmét, a halász, aki a folyónál minden tekervényét, kanyarulatát pontosan ismeri, vagy a nomád rénszarvastenyésztő elég biztos adatokat nyújtott neki. Aki nem tapasztalta, nem is hinné, hogy a természet emberei a havon vagy a folyók homokos partján letudják rajzolni az egyes folyókat, főirányaikkal, kanyarulataikkal együtt, és a kívánt terepszakaszról lépésről lépésre minden földrajzi jellemzőt képesek közölni.”

Reguly az Akadémián tartott előadásán mondotta: „Szinte nehéz megérteni, hogy az ily módon nyert határozatlan adatok után, amilyenek a természeti népeknél divatoznak, hogyan lehet nyerni a geografiai szükségletnek megfelelő biztonságot. Egy egész vagy félnapi távolság gyalog vagy iramszarvassal és újra valamely nyári, őszi, vagy téli napi távolság, valamint egy szürkületi vagy ebugatási távolság olyan meghatározások, amelyek nagyok és kicsinyek és különböző egyének szerint, akik által felfogatnak, nagyon különbözők lehetnek.”

Nagy ár a sikerekért

Reguly Antal az Észak-Urál egész területének a legrészletesebb leírását adta. Csillagászati méréseket, helymeghatározásokat nem végzett. Egyszerű módszerrel ennek a nagy kiterjedésű területnek a térképét mégis bámulatos érzékkel és eredménnyel szerkesztette meg. Hosszabb időt töltött a votjákok, a vogulok, az osztyákok, a cseremiszek és a csuvasok földjén. Két éven át tanulmányozta nyelvüket, szokásaikat, életmódjukat, lakókörnyezetüket, tárgyi és szellemi kultúrájukat. A Reguly-életmű kiemelkedő értéke az Észak-Urálról rajzolt térkép, mely elismerő visszhangot váltott ki.

A földrajzprofesszor Cholnoky Jenő így vélekedett: „Ezzel a térképpel Reguly Antal az Urál vidék még ismeretlen fehér foltját tüntette el és a hozzáfűzött magyarázattal Oroszország etnográfiájában és geográfiájában egy terjedelmes Terra Incognitát szüntetett meg.”

A kockázatos és fáradságos terepmunka, az időjárási viszontagságok, a sok-sok bizonytalanság, a zord természeti körülmények közötti szabadban éjszakázások, a befagyott folyók jegén való szánutazások, az egyhangú táplálkozás próbára tették fizikumát. A sikerekért iszonyatos árat fizetett. Az egészségét és a fiatal életét adta céljai eléréséért.

Hazatérését követően Eötvös József az egyetemi könyvtár első könyvtárosává nevezte ki. Ekkor készült róla Barabás Miklós festőművész egyetlen hiteles ábrázolása, amelyet Tyroler acélmetszetben sokszorosított.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményei alatt – egészségügyi okokból, betegségének gyógykezeltetése miatt – külföldön tartózkodott, de hazatérésekor az osztrákok rövid időre letartóztatták.

Érdemei és kimagasló tudása eredményeként az egyetemi könyvtár őreként kapott állást. Munkahelyének minősítőlapján nem mindennapi adatokat olvashatunk: tudományos munkásságának elismeréséül a Magyar Tudományos Akadémia, a finn (Helsingfors), az észt (Dortpat) a délszláv (Zágráb) akadémia tagjává választotta. Nyelvismerete: magyar, latin, francia, az összes germán, szláv, finnugor nyelv, különösen a török és a mongol nyelv. Tulajdonságai: szervezőképesség, szigorúan erélyes minden kivitelben, rendszerető. Hivatali magatartása: kollegiális, szolgálatkész.

Reguly Antal fiatalon, 1858. augusztus 23-án Budán tüdővérzésben halt meg.

Nem feledkezhetünk el arról, hogy a Reguly által leírt Sarki-Urál 1703 méter magas hegycsúcsa ma hivatalosan Reguly Antal nevét viseli!

Az 1990 júliusában Vlagyiszláv Georgijevics Karelin geofizikus kezdeményezésére megvalósított orosz–magyar expedíció tagjai felkeresték a Sarki-Urál legnehezebben elérhető tájait, hogy egy hegycsúcs elnevezésével és emléktábla elhelyezésével örökítsék meg a terület tudományos feltárásában kiemelkedő szerepet vállaló Reguly Antal emlékét.

Hazai részről Gábris Gyula egyetemi docens, Vojnits András zoológus, Kecskés Ferenc botanikus, Sáfrány József filmrendező-operatőr, e sorok szerzője és Kovács Tibor, Hamar József, Máté Mária, Mészáros Sándor, Papp György hegymászók jutottak el orosz helikopterrel a Püszjan-sor völgyébe, majd a Pjarnuki-fennsíkra. E tájakon Reguly Antal volt az első európai tudós, aki megfigyeléseit térképen örökítette meg.

Reguly Antal arcképe, Barabás Miklós rajza

Félelmetes sziklavilág

A lakatlan vidéken félelmetes sziklavilágban töltött egy hetet az expedíció. Úgy éreztük magunkat, mintha az élő kövek birodalmában jártunk volna. A fagy hatására feldarabolódott tonnányi súlyú gránitsziklák állandóan inognak, mozognak. Az irdatlan kőtömböket hajdani jégárak hordták a tájra. S mivel semmiféle alátámasztásuk nincs, minden lépésre elmozdulhatnak, eldőlhetnek, s könnyen halálos balesetet okozhatnak. A keskeny hegygerincen, a meredek lejtőkön egy elvétett lépés, egy rossz mozdulat elég ahhoz, hogy a sziklatömbök a mélységbe zuhanjanak, magukkal sodorva az óvatlan hegymászót.

Jelzett, járt út nem létezik. Csak szikláról sziklára, óvatosan, lassan lehet haladni. Tomboló, orkán erejű szélben, szemerkélő esőben, a jeges, csúszós nehéz gránitsziklákon felkapaszkodva minden lépésünk kínszenvedés volt. A felszerelést magunkkal kellett vinni a sátortól a benzines főzőig, az élelemtől a világítóeszközökig. Az Inta városából felszálló Mi–8-as helikopter jelentette az egyetlen kapcsot a külvilággal. Orosz barátaink a legnagyobb segítőkészségről tettek tanúbizonyságot. Az emléktábla elhelyezésétől fogva az általunk megjelölt hegycsúcs hivatalosan is Reguly Antal nevét viseli. Sáfrány József drámai filmbeszámolója örökítette meg e páratlan expedíció eseményeit.

A Reguly-életmű számos tudományágra, a nyelvészetre, a néprajzra, a zenetudományra, a térképészetre és a geográfiára egyaránt hatott, bár elsősorban nyelvészeti tevékenységét idézik legtöbbször. A civilizációtól távoli, zord természetben mozgó, minden fizikai nehézséget vállaló terepkutató tudós kitartása, vállalkozószelleme, céltudatossága, tűrőképessége és eredményei mindnyájunk számára elismerésre méltó példát adnak.

A Magyar Földrajzi Társaság titkára, Halász Gyula szerint fő érdeme, hogy „megmentette e magyarságkutatás és az egyetemes néptudomány számára egy letűnőben lévő világ pótolhatatlan hagyományait”.

A szerző a Magyar Földrajzi Múzeum (Érd) igazgatója