Ezernyi színben pompázik az őszi Mátra, az országban itt az egyik leggazdagabb a növényvilág, a cseres-tölgyeseket északon ötszáz méter felett a gyertyános-tölgyes váltja fel. Kilencszáz méter fölött már főleg magashegyi bükkössel találkozhatunk a lankákkal, erdőkkel, tisztásokkal tarkított tájon. „Amennyiben a Kékes a Mátra feje, úgy a Galya annak dereka” – írta az 1909-es gyöngyösi turistakalauz. Vajon ma is igaz e bölcsesség, kell-e aggódnunk a magyar fenyvesekért, tölgyesekért, juharosokért, csodálatos erdőinkért? Erre keressük a választ Elmer Tamással, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkárával, miközben egyre beljebb sétálunk a fák között átszűrődő napsugárban, a 960 méteren fekvő Kodály-kápolna környékén, Galyatetőn. Azért itt, mert a tájat megközelítőleg kilencven százalékban erdő borítja. A rendszerváltozás óta mintegy kétszázezer hektár új erdőt telepítettek az állami és magánerdészetek. Régiónkban, más országban nem volt szükség ekkora telepítési programra, miután jellemzően hegyvidéki, jelentős faterülettel rendelkező tájegységekről van szó. Jelenleg hazánkban mintegy kétmillió hektár erdő található, amelynek valamivel több, mint a fele van állami tulajdonban.
Beszédes életrajzi töredék
Pósa történetei nem öncélúak, hanem közösségi okulásra készültek, mindezt hitelesen, remek stílusban közli velünk, az olvasókkal.