Földig érő láb

Elmaradtak a könyvbemutatók, az újdonságok egy része meg sem jelent, tolódik a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, az ünnepi könyvhét sem nyílt meg június 4-én. Az irodalmi események száma viszont megsokszorozódott a világhálón. A könyvpiac szereplőit faggattuk, hogyan reagáltak a válságra.

Telefonfülkéből kialakított, szabad könyvtárként működő bibliofülke Zalaegerszegen. Fontos a papír tapintása Fotó: MTI/Varga György

Egyre gyakrabban szólal meg a belépésjelző csengő az Anima könyvesbolt ajtajánál. A kereskedő szerint ebből is lemérhető, hogy megindult a forgalom a fővárosban. A BKK honlapja pontos adatot közöl az előző időszakról: a budai villamosok forgalmának kilencven százaléka tűnt el egyik napról a másikra március közepén. Ekkor tért át tömegesen az otthoni munkavégzésre a lakosság, aki meg bejárt dolgozni, az a munkaidő után már zárva találta az üzleteket. De kinek is lett volna kedve könyvesboltban nézelődni veszélyhelyzet idején? Hatházi Attila boltvezetőnek azért olyan napja nem volt, amikor egyetlen kötetet se adott volna el az utóbbi két és fél hónapban. Régi vásárlóik be-benéztek kilenc és tizenkét óra között, ha másért nem, hogy megkérdezzék, jól vannak-e.

– Úgy vesszük, mintha mi sem történt volna. Tesszük a dolgunkat, várjuk, hogy visszatérjenek az olvasók. Közben kérdések motoznak a fejemben: milyen lenne a civilizáció könyvesbolt nélkül? Kell-e a fizikai jelenlét a választáshoz, amikor virtuálisan is bele lehet lapozni a könyvekbe? Eddig is olvastak digitális tartalmakat az emberek, ezután is fognak. De milyen könyv az, amelynek nincs nyomdaszaga? Meglehetünk-e a papír tapintása nélkül? – filozofálgat a könyvkereskedő. Van rá ideje bőven. – A kormány támogatása elengedhetetlen ebben a helyzetben, végső soron mégis a magyar olvasóközönség választásán múlik, megmaradunk-e mi, könyvesek.

A tápláléklánchoz hasonlítható a könyvkiadás: a szerző áll az elején, a végén meg a fogyasztó. Egyetlen könyv értékesítéséig több tucat szereplőn keresztül vezet az út, a szerző mellett ott a szerkesztő, a lektor, a korrektor, az illusztrátor, a tördelő, a nyomdai technikus és a kereskedő, körülöttük pedig munkaközösségek – szerkesztőségek, nyomdák, kereskedelmi hálózatok – biztosítják a megélhetést tízezreknek. A Maradj otthon! kampány akár lendületet is adhatott volna a könyvpiacnak, de sajnos nem így történt. ­Milus Péter, a Pult Könyvterjesztő és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője 29 éve van a szakmában, ezalatt jó néhányszor megtapasztalta: válság idején az elsők között esik vissza a könyv iránti kereslet. Mert a könyvre luxusként tekintünk.

– A legnagyobb veszteséget a bolti hálózat szenvedte el: húsvétkor rendszerint megnő a forgalom az üzletekben, idén azonban 80-90 kilencven százalékos volt a visszaesés az előző év ugyanezen időszakához képest. Az online piacon a kezdeti visszaesés után 15 százalékkal nőtt a kereslet. Eddig is tudtuk, a koronavírus pedig direkt rávilágított, hogy az online jelenlétet erősíteni kell a pia­con. A személyesség továbbra is fontos, célunk, hogy hozzáértést és figyelmet tapasztaljon, aki a virtuális térben felkeres minket – mondja Milus Péter. – A járvány miatt átrendeződtek a vásárlási szokások: azok a könyvkereskedők, akik kizárólag bolti forgalomból élnek, hetvenszázalékos visszaesést regisztráltak, de a webáruházaknak erősödött a forgalmuk – ez cégenként eltérő, akár ötven százalék felett is lehet. A virtuális könyvesbolt előnyeit különösen a nagy cégek tudják kihasználni, egy kiadói bázissal rendelkező vállalkozás megteheti, hogy háromszáz címet felrak az oldalára ötvenszázalékos kedvezménnyel két hétre. Ilyenkor megnő a forgalom.

Az elmúlt hetekben a kultúrafogyasztási lehetőségek átkerültek az internetre, sok ezren kapcsolódtak rá egy-egy beszélgetésre, vásároltak online vagy olvastak digitálisan. Ez a forma bizonyára megőrzi népszerűségét a járvány elmúltával is, ám nem helyettesíti a közvetlen találkozást a könyv­piac szereplőivel. A hiányt erősíti, hogy elmaradtak a bemutatók, az újdonságok jó része nem jelent meg, és az ünnepi könyvhét sem nyílt meg június 4-én. Ilyen korábban csak egyszer esett meg a könyvhét 1928 óta tartó történetében: 1957-ben, amikor a forradalom után feloszlatták az írószövetséget, és üldözték, bebörtönözték az alkotókat.

Telefonfülkéből kialakított, szabad könyvtárként működő bibliofülke Zalaegerszegen. Fontos a papír tapintása
Fotó: MTI/Varga György

Most a járvány miatt marad el másodszor a kiadók éves seregszemléje. Hogyan reagáltak a válságra a könyvpiac szereplői?

– A nemzeti kreatív ipar egyik zászlóshajója a könyvkiadás és -kereskedelem – állítja Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke. – A teljes könyvszakma évi árbevétele – leszámítva a közoktatási tankönyveket – ötvenmilliárd körül mozog, ami népgazdasági szinten viszonylag kis falat, de a benne realizálódó szellemi érték felbecsülhetetlen. Elég csak tudatosítani, hogy a skandináv piacon a szakkönyvkiadás nyelve már az angol – ott ezzel a ténnyel szembesülnek az olvasók. Mi viszont szeretnénk megőrizni a tudományos igényű munkák magyar nyelvű kiadását, ez azonban a szellemi műhelyek támogatása nélkül lehetetlen. A könyvipari szereplők jelenléte első ránézésre sem tűnik kiegyensúlyozottnak a piacon: az önálló kis cégek, bár többségben vannak, mégis alig rúgnak labdába a nagyok mellett. Pedig a nemzeti könyvkiadás azon szegmenseit képviselik, amelyek pótolhatatlanok. A nagy kiadók sem akarnak belépni a helyükre.

Vagy nem is tudnának. Ennek okai visszavezetnek a 2008-as válságig, amely térdre kényszerítette a könyves szakmát. Sok hazai műhely ellehetetlenült ekkor. Jöttek a kompromisszumok: a kiadói hátterű kereskedelmi cégek bábáskodása, esetleg a fizetős szerzők. (A könyve megjelentetéséért sokszor jelentős összegeket kifizető szerző leginkább azoknak jó üzlet, akik már nem hisznek abban, hogy a kiadói név is kötelez.) Többen alapítványi háttérbe kapaszkodnak. Megszoktuk a plázákban, hogy a bestsellerszerző műve van az első sorban és az újdonságok között még véletlenül sem találni olyan könyvet, amely nem tartozik a hálózathoz. Az a hátsó sorok egyikében lapul – de a kereskedő ezért a helyért is elkéri a könyv árának ötven százalékát.

Állami támogatás nélkül elképzelhetetlen a hazai könyvkiadás, de ott az örök kétség: mi lesz a pályázatokkal? A döntés után ki-ki azt méricskéli, mennyit ér a hazai műhelyek szellemi kisugárzása. A sok évtizedes könyves tapasztalat valóban pótolhatatlan? A kapitalista üzletpolitikájú nagy cégek nem is lennének képesek átvállalni az erős szellemi központok, szakkönyvkiadók munkáját?

– A járvány miatt lelassultak a döntési folyamatok, nagyon lassan jönnek a támogatások.

A kiadók fizetőképessége hónapról hónapra romlik – mutat rá Sebestyén Ilona, a Nap Kiadó tulajdonosa. – Negyvenöt éve vagyok a szakmában, azóta igencsak átalakult a kereslet és a kínálat is. A 2008 előtti idők árbevételének ma a felét sem érjük el, erre a járvány már csak a hab a tortán. Újabban sajátos helyzetet teremt, hogy állami hátterű könyvkiadó is felbukkant a konkurenciában. Neki székháza van, és alkotói támogatást biztosít a szerzőinek – ezzel már a járvány előtt sem tudtunk versengeni. Most jobbak a kondíciók online. A pandémia közös nevezőre hozta a résztvevőket, az interneten egyformán szerepel nagytőkés, állami hátterű kiadó és kisebb műhely – mindannyian még kevesebb könyvet tudunk eladni, de igazságosan…

Gál Katalin úgy véli, a magyar könyvkiadás évi tízezret is meghaladó címszáma messze nagyobb nyomot hagy a világirodalomban, mint amennyi a lélekszámunkból adódna. Ez év márciusáig ráadásul fokozatosan növekedett a könyvforgalom, épp fellendülő szakaszban volt a piac, amikor a járvány beütött. A könyviparban dolgozó közel húszezer munkavállaló élete egy pillanat alatt megváltozott.

– A hazai könyvek mintegy 85-90 százalékát kiadóink állítják elő – az MKKE 130 tagvállalatot tömörít –, ám a többség kis cég, árbevétele százmillió forint alatti, és ennek legfeljebb öt-tíz százaléka a haszon – mutat rá Gál Katalin. – Márciusban, a krízis beálltával az éves terveket azonnal felezni, harmadolni, negyedelni kellett, elképzelhető, hogy évi öt-húsz könyvcím esetében ez mit eredményezett… Ebben a pillanatban leszögezhetjük: a folyamat utóhatásai­val szintén számolnunk kell, a könyves vállalkozások közel száz százaléka anyagi veszteséggel küszködik, amely egyes esetekben akár hetven-nyolcvan százalékos is lehet. Demeter Szilárdban, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójában vetődött fel az a kézenfekvő megoldás, hogy ilyen aszályos időszakban állami segítséggel összekapcsolja a könyvkiadókat és az olvasókat. Az MKKE tízezernél is több címet ajánlott fel erre a programra csökkentett értéken, kereskedelmi árréssel – mondja Gál Katalin.

– Emellett úgy látjuk, a pályázatok főként az alkotókra koncentrálnak: a Térey-ösztöndíj eleve biztos forrás – az ilyen kezdeményezésekből persze nálunk nem lehet jól kijönni, mert mindent átitat a politika. De kétségkívül elindult valamiféle kompenzációs kísérlet, az Előretolt Helyőrség szerkesztősége is várja az alkotásokat, igaz, nem valami busás áron, és trianoni nótákat is lehet szerezni. Bár úgy vélem, az alkotás születése nem ennyire kiszámítható. Miközben kétségtelen, egy Leo­nardo is tudott megrendelésre dolgozni, az alkotás folyamatába már a jellegénél fogva is nagyon nehéz belenyúlni.

Készülő könyv ívei a debreceni Alföldi Nyomdában
Fotó: MTVA/Bizományosi–Oláh Tibor

Demeter Szilárd kérdésünkre megerősíti: a kiadókra és a terjesztőcégekre is vonatkoznak azok az intézkedések, amelyek a gazdasági mentőcsomag részeként számtalan vállalkozásnak és munkavállalónak nyújtanak most mentőövet. Ezenfelül a Petőfi irodalmi Múzeum (PIM) a magyar könyvkiadók készleteiből vásárol és juttat el könyvcsomagokat a rászorulóknak, első szakaszban mintegy százmillió forint értékben.

A Köszönjük, Magyarország! programot a kulturális kormányzat hirdette meg egymilliárd forint keretösszegben. A PIM ebből 150 millió forintot tud eljuttatni könnyűzenészeknek, íróknak majdani előadásokra, felolvasásokra egyfajta előlegként. A dramaturgok részt vehetnek a PIM hangoskönyvpályázatán vagy irodalmi évfordulókra készíthetnek forgatókönyveket, vagy a zeneszerzőkhöz hasonlóan a trianoni centenárium témájában nyújthatnak be pályaműveket.

– Ez utóbbi vágta ki a biztosítékot az ellenzéki médiában és az úgynevezett szakmában – jegyzi meg Demeter Szilárd. – Hogy merészeltünk a százéves évfordulón Trianon-témában pályaműveket kérni?! Az embernek néha tényleg megáll az esze, és ácsorog, hogy mennyire rövidlátó tud lenni a magyar elit. A vészhelyzet elmúlik, lesz majd vakcina, hozzászokunk. De ami 1920-ban történt, az nemcsak az elmúlt száz évünket határozta meg, hanem a következő száz évre is hatással lesz. Hát megérdemel ennyit.

Krízis idején az író kényelmesebb helyzetben van, mint a színművész vagy a muzsikus. Más a kapcsolata a közönségével. Dolgozni az otthonában is tud, összezárva a mondandóval és önmagával. Kulturális mentőcsomagra első renden bizonyára a színházaknak, koncerttermeknek, múzeumoknak van szükségük, az irodalom világában mindenekelőtt a könyvkiadóknak kellene külön támogatás, véli Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész, akinek március és április fordulóján két könyve is megjelent. A bemutató természetesen elmaradt, pedig az a reklám helye szokott lenni. A szerző szerint hosszú hónapok potenciális vásárlói hiányoznak, így föltorlódhat a könyvtermelés. Miután a magyar irodalom – jószerivel a reformkor óta – folyóiratokban született és élt, a folyóiratok hogyléte szintén kulcskérdés. Eljut-e hozzájuk a támogatás kellő időben? Az Új Forrás főszerkesztője, Jász Attila úgy látja, nagy a csúszás, mire az NKA-pályázatokból pénzt látnak, ősz – majdnem év vége lesz. Addig maximum hitegetheti a munkatársait. Így nagyon nehéz életben tartani a lapot, de ez nemcsak koronavírus idején, hanem minden évben nagy probléma.

– Kevés olyan alkotót ismerek, aki csak abból élne meg, hogy ő író. Ezért is nyomtam át tavaly a Térey-ösztöndíjat mindenféle hiszti ellenére – szögezi le Demeter Szilárd. – A piac nem tartja el a magyar szépírók többségét. Ez nem pandémiafüggő, évtizedek óta ez a gyakorlat, vagyis a magyar szerzők a túlélésre szocializálódtak. Nekem ez nem tetszik, akkor sem tetszett, amikor még mezei író voltam, ezért is próbálok változtatni rajta. Megváltani nem fogom a magyar könyvszakmát, nem is ez a dolgom, de ami rajtam múlik, azt megteszem. A kiadói világban már tavaly a túltermelési válság előjelei mutatkoztak, ezt csak tetézte a vészhelyzet. A nagy terjesztőcégek a kapitalizmus szabályai szerint működnek, lehet ezt kárhoztatni, de amíg nem készül el a magyar könyvtörvény, addig minden állami beavatkozás kiszámíthatatlan és esetleges. Nem most kell a szekér rúdját rángatni: az MKKE szakmai segítségével elindítottunk egy kutatást, őszre várhatóan látni fogjuk a realitást, így olyan jogszabályjavaslatot tudunk összerakni, amelynek leér a lába a földre.

A válsághelyzet tanulságairól, illetve hosszú távú hatásairól a szakemberek úgy gondolkodnak, hogy az elzárva megszerzett kulturális impulzus mentális védelmet adhat, de az otthoni könyvolvasás nem pótolja azt az élményt, mint amikor a kedvenc könyvesboltunkban nézelődünk, könyvtárba vagy bemutatókra járunk. Az MKKE már előretekint: ha a helyzet engedi, szeptember 17–20. között könyvünnepet rendez a Vörösmarty téren.

A PIM igazgatója pozitív példákkal is találkozott a koronavírus-járvány idején: a kisebb kiadók a saját webshopjaikon keresztül növelni tudták eladásaikat. A vészhelyzet tehát ki is nyitott egy ablakot. Demeter Szilárd szerint kérdés, hogy ez megmarad-e, további kérdés, hogy követjük-e a világtrendet, és fölfut-e a hangoskönyvfogyasztás. Lehetőségek tehát vannak, csak meg kell tanulnunk élni velük.