Torz szerep

A járvány okozta rendkívüli helyzet számos feszültség forrásává vált: az emberek aggódnak a megélhetésük, egészségük, biztonságuk miatt. A bezártság miatt a családon belüli erőszak elszenvedőinek még kevesebb módjuk van a segítségkérésre. Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat közlése szerint kétszer annyian keresték őket párkapcsolati erőszak miatt, mint a kijárási szigorítás előtt.

Forrás: Szerényi Gábor

A bántalmazás ezenfelül a kontroll- és hatalomgyakorlásnak, a dominancia kifejezésének, a bántalmazott fél megtörésének, megalázásának is eszköze. Román Boglárka szerint az ilyen esetek zöme titok marad, mivel a jelenséget gyakran teljes fizikai és érzelmi elszigetelődés, szégyen, tehetetlenségérzet, depresszió jellemzi, ritka a külső segítség kérése.

– Fizikai bántalmazás esetén a segítő gyakran azzal szembesül, hogy az általa helyesnek tartott megoldás, tehát például, hogy az érintett mielőbb lépjen ki a kapcsolatból, nem egyezik a páciens terveivel, céljaival. Ha szeretnénk hatékonyak lenni, akkor fontos, hogy abban segítsünk, amiben segítséget kér. Sokszor annyit tudunk tenni, hogy előítélet-mentesen, minősítés nélkül vagyunk jelen, meghallgatjuk, megtartjuk az érzelmeit. Segíthet az információnyújtás, újabb nézőpontok, lehetőségek megis­me­rése, edukáció. A kapcsolatból való kilépés sokszor nagyon hosszú folyamat. Ám ha az érintett veszélyben van, de nincs lehetősége a hatóságokat értesíteni, bejelentést kell ­tenni. Akkor is érdemes elgondolkodni a hatóságok bevonásán, ha a bántalmazott fél eltűnik, korábban nem jellemző módon elérhetetlenné válik – húzza alá a szakember.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata tájékoztatása szerint a kijárási korlátozásról szóló kormányrendelet hatálybalépése óta, március 28-a és május 10-e között 4077 olyan esetet kezeltek az ügyeletesek, amelyek családi veszekedéssel összefüggő eseményleírást tartalmaztak. Ezek mindegyikében történt rendőri intézkedés. Összehasonlításképp: a tavalyi év hasonló időszakában 5726 ilyen konfliktust kezeltek, azaz jelentős mértékben csökkentek az esetek a bezártság alatt. Mindez arra enged következtetni, hogy a súlyos esetekkel később fogják a hatóságokat megkeresni az áldozatok, amikor már több lehetőségük lesz segítséget kérni.

A rendőrség nem vezet statisztikát arról, hogy az áldozat vagy szemtanú hívja ki őket. Akár kifejezetten a hozzátartozók közötti erőszakra utaló lakossági bejelentésre érkeznek ki, akár egyéb intézkedés során észlelik az erre utaló jeleket, a helyszínen tapasztaltakat követően dönthetnek úgy, hogy indokolt kivizsgálni az erőszakot; ideiglenes megelőző távoltartásról szóló határozat szükséges, ezzel párhuzamosan pedig büntető- vagy szabálysértési eljárás elrendelésére is sor kerülhet. Visszaeső bántalmazók esetében az eljárást lefolytató hatóság kompetenciája a súlyosbító körülmények mérlegelése. Az ORFK egyébként rendszeresen szervez képzéseket, hogy érzékenyítse a rendőröket: foglalkoznak az áldozatok jellemvonásaival, valamint okítják a bántalmazás felismerésének technikáját és azt, milyen módon kell az eljárás során kommunikálni az áldozatokkal.

Szerényi Gábor rajza

Lenore Walker pszichológus szerint a fizikai erőszak ciklikus dinamikában jelentkezik, egyfajta mintázatot követ, mely három szakaszra osztható: feszültség felgyülemlése, erőszakkitörés, „mézeshetek”. Az első szakaszban a bántalmazó kötekedővé válik, gyakran verbálisan bántalmaz, míg a bántalmazott igyekszik megfelelni partnere vélt vagy valós elvárásainak. A frusztráció csökkenés helyett növekszik, végül erőszakkitörés követi: szóbeli, testi, szexuális bántalmazás történik. Ezután a bántalmazó nyugalmi pozíciót vesz fel, sok esetben mutat megbánást, kedveskedik, ígérget, udvarol, következnek a „mézeshetek”. A békés szakaszt később aztán felváltja a feszültség felgyülemlésének szakasza, és kezdődik minden elölről. Az abúzus mennyisége és „minősége” is eltérő.

A szakaszok egyre többször követhetik egymást, a bántalmazás pedig egyre súlyosabbá válhat. Román Boglárka szerint a bántalmazó viselkedése olykor kétarcú, kívülállók előtt kifejezetten kedves, szeretetteljes lehet.

Az áldozatokat sokszor éri kritika a külvilág felől. „Miért hagyta magát? Minek maradt együtt bántalmazójával?” – hallani gyakran.

A pszichológus úgy látja, hogy rossz élethelyzetből nem mindig lehet egyszerűen kilépni az anyagi, érzelmi függőség miatt. Jellemző az úgynevezett tanult tehetetlenség jelensége.

A fokozott stressznek és az állandó készenléti állapotnak köszönhetően a bántalmazott azonosul az áldozati szereppel, fásult, motiválatlan, reménytelen, depresszív és visszahúzódó lesz. A bántalmazást elszenvedők önértékelése, kontrollérzete rendkívül gyenge, szégyenérzetük, tehetetlenségérzetük viszont erős. Gyakorivá válnak az alvásproblémák, szorongás, rettegés, pánik, és jellemző lehet a saját testük sanyargatása, a különböző függőségi problémák, nemritkán az önvád. Jövőképük töredezett vagy teljesen hiányos. Különválásuk gyakran fordulhat kudarcba, amely visszaveti őket az újabb tervektől. Előfordulhat, hogy a bántalmazott is bántalmazóvá válik.

Gyakran a szülők közötti erőszakos viselkedés a gyermeket parentifikálja, azaz a szülők szerepükből történő kiesésével a gyermek olyan felelősséget vállal magára, amelyre életkorából fakadóan még nincs felkészülve. Ebben a családi szereposztásban a szülők érzelmi biztonság nyújtása helyett saját érzelmi szükségleteik kielégítését várják a gyermektől, aki védőként, bizalmasként, partnerként, gondozóként vagy épp döntéshozóként lép fel, ezzel megtámogatva a szülőt érzelmi hiányállapotában.

A helyzet veszélye abban rejlik, hogy a gyermeket megfosztják attól a gyermeki jogosultságától, hogy róla gondoskodjanak, a saját érzelmi világa helyett a szülő érzelmeire kezd figyelni. Elkezd úgy gondolni magára, mint akinek kötelessége támogatást, védelmet adni. A másik gyakori jelenség a lojalitáskonfliktus, melyben a gyermek egyszerre érez félelmet, utálatot a bántalmazó szülő iránt, ugyanakkor függő helyzetéből fakadóan vágyik is a szülői szeretetre. A bántalmazott szülővel gyakori a kapcsolat megromlása. Akik ilyen családban nevelkednek, Román Boglárka szerint gyakran érzik bűnösnek, felelősnek magukat a bántalmazó erőszakossága miatt.

– Erőszak tanújának lenni ugyanolyan romboló hatású lehet, mint közvetlenül elszenvedni azt – mondja a szakember. – Azokban a családokban, ahol a szülők közt erőszak van, a gyerekek is sérülnek, még abban az esetben is, ha őket nem éri közvetlen abúzus. Poszttraumás zavarok, testi problémák, a stressz okozta tanulási és teljesítményzavarok, torz nemi szerepek kialakulása lehetnek a következményei annak, ha a gyermekeket magukra hagyjuk ezekkel a megrázó tapasztalatokkal. A gyerekeknek is joguk van az erőszakmentes élethez.