Lovak cipésze

Régi babona, hogy a lópatkó szerencsét hoz, s aki nem hisz ebben, az is lehajol a vasdarabért, hátha mégis… A patkó valóban szerencse – főként a lónak –, ha szakszerűen készült, és úgy is van felerősítve a patára. Újjászülető népi mesterség nyomába eredtünk.

Patkó nélkül is van élet, de nem a legjobb minőségű: a ló akár százhatvan kilométert is képes megtenni nélküle Fotó: Havran Zoltán

Jóváhagyjuk a patkolókovács állítását, miszerint az övé egyike azon szakmáknak, amelyeket nehéz munkaként végezni. Ha valakinek ez nem válik hivatásává, életformájává, nem lesz egyszerű az élete. Ismernie kell a fémek alakítását, a kovácsolást, a hegesztést, értenie kell a lovakat, a ló anatómiáját. A patkolókovács ugyanis nemcsak a patkolást és a szaruszabályozást végzi, hanem lovas kultúrát is terjeszt.

Aztán visszatérünk kicsit a múltba, körülnézünk a műhelyben.

A patkolókovács gondos mozdulatokkal kötényt tesz a derekára, felszítja a parazsat, amelybe beledobja a méretre választott patkót. Apró szikrák röppennek szét, arcára vörös fény vetődik. A legtöbb ilyen műhelyből már régen múzeum lett, a többi nyomtalanul eltűnt. Manapság előregyártott patkókat használnak, ezeket gázzal működő mobil kohókban forrósítják fel, így igazítják hozzá az üllőn vagy az autóba beszerelt csiszológéppel a ló patájához.

– Még gyermekkoromban láttam egy alföldi patkolókovácsot, aki a hiccelő vasat csupasz kézzel markolta meg, így vitte ki az udvarra. Lestük a tenyerét, de azon nyoma sem volt égésnek – magyarázza a mester kezében tűzi fogóval, és letörli homlokáról a verejtéket. – Lehet, hogy most nem hiszi el, de a miénk a legszebb mesterség a világon. Aki ért hozzá és szereti, művészetté nemesítheti – nyomatékosítja, és a maga készítette kalapáccsal ráüt az üllőre. Az ünnepélyes hang messzire visszhangzik.

Gyémánt türelmesen állja mindezt, várja, hogy a tüzes patkót ráillesszék mellső patáinak egyikére. Érintkezéskor a szaru sűrű füstöt vet. Égett pata, szőr kesernyés szaga üti meg az orromat.

– Ilyenkor mindig kétfelé kell figyelni. Ha a ló megmozdul, előnyösebb arrébb lépni – figyelmeztet a házigazda. – Éreztetnünk kell vele, hogy jót akarunk neki.

Érthető, hogy az együttműködésre képtelen, rosszul kezelt és nevelt, önfejű lovakat a legnehezebb patkolni. Ez nem fajtától függ, inkább a bánásmódtól. A lovat már nagyon korán hozzá kell szoktatni ahhoz, hogy a körmölés az élet része, s nem jár fájdalommal.

Patkó nélkül is van élet, de nem a legjobb minőségű: a ló akár százhatvan kilométert is képes megtenni nélküle
Fotó: Havran Zoltán

Figyelembe kell venni azt is, hogy napjainkban a lovak gyorsan változtatnak „lakhelyet”. Márpedig mindegyiküknek legkevesebb nyolc hónapra van szüksége ahhoz, hogy a lábai alkalmazkodjanak az új talajhoz. A szaru minőségét a takarmány minősége, milyensége is befolyásolja. Gyakran előfordul, hogy a nyugatról behozott ló patái töredeznek, gyengébbek, és csak lassan idomulnak az új körülményekhez.

Az állatnak a különböző betegségek, köztük a tályog, a patarepedés és a nyírrothadás is sokszor okoz kellemetlenséget, utóbbi el is rákosodhat. Az optimális az, ha vigyáz a lovára a gazda, s legalább hathetente elviszi a „pedikűröshöz”.

Persze patkó nélkül is van élet, de nem a legjobb minőségű: a ló akár százhatvan kilométert is képes megtenni nélküle, ám erre fel is kell őt készíteni, ekkora strapát nem bír el a szarutok. A patkóval megváltoztatható a talajjal érintkező felületek nagysága, elosztása, befolyásolható a talajfogás és az ellépés. Alátámaszthatók a lábvég bizonyos részei, csökkenthető az ízületek, inak, izmok terhelése. Ortopéd esetekben is sikerrel alkalmazható.

A Magyar Patkolókovácsok Egyesületét éppen a szakmai ismeretterjesztés fontosságának felismerése hozta létre 2006-ban. Ekkor mutatkozott igény arra, hogy a szakma képviselőinek köreiben mielőbb pótolják azt a tudást, amelyet a rendszerváltás előtti oktatás elsorvasztott. Az elérhető minta is adott volt, hiszen a német, a holland és az angol patkolókovácsok ekkor még sokkal képzettebbek, ügyesebbek, jobban felszereltek voltak, mint a hazaiak.

Beszélgetésünket telefonhívás szakítja félbe. A vonal túlsó végén a türelmetlen ügyfél jelzi, már vár bennünket. És valóban, mire a jászberényi címre érünk, nyitva a porta.

– Adjon isten! Bajnokot keressük – köszönti a gazdát Károly. Nem illedelmeskedik, nem sokat töpreng, előveszi a szükséges szerszámokat, a fogót, a kalapácsot, és miután a lovat elébe vezetik, nekilát a szemrevételezésnek. Megvizsgálja a lábakat, ujjaival megfeszegeti az elhasználódott patkókat. Bajnok mozdulatlanul tűri a mester munkálkodását maga körül. A kovács előveszi a patacsípőt, a szeghúzót, lefejti az egyik patkót. A patkolás végeztével begitteli a szeglukakat, simára reszeli a pata felületét, lesöpri magáról a reszeléket, és végül – mintegy köszönetképpen – megpacskolja Bajnok nyakát:

– Most már nem panaszkodhatsz a futó­művedre!

Mezítlábas mozgalom

A közelmúltban felerősödött mezítlábas mozgalom képviselői – aláásva a patkolókovácsok érdekeit – azt állítják, hogy amennyiben megfelelő életfeltételeket és szakszerű körmölést biztosítunk a háziasított lónak, patája ellenálló képessége csaknem teljesen visszaáll eredeti állapotába. Patkóra ezért egyáltalán nem lesz szüksége. Ehhez tudni érdemes, hogy a hobbilovaknak csak a mellső lábait patkolják, míg a sportlovaknál az amúgy is erősebb hátsó lábakra is ráerősítenek egy-egy patkóval. A csoport megfigyelései szerint a mezítlábas lovak patái egy ideig lassabban kopnak, mint a patkoltak. Emellett a patkolt lovaknál a test térbeli elmozdulásának érzékelése is jelentősen károsodik, ami miatt az ilyen ló kevésbé figyel arra, hová lép, ezért gyakrabban szenved sérülést. Fenntartják: a mezítlábas lovak sokkal ügyesebbek, nem mindegy nekik, hová teszik a lábukat, elkerülik a sziklákat, és ritkán botlanak meg. A rendkívül jó tapadással rendelkező, hajlékony patáiknak köszönhetően ezek a lovak nem is csúszkálnak. A patkolás mellőzése egészséges, lassan kopó patát és biztonságosabb, élvezhetőbb mozgást eredményez mind a lónak, mind az utasának, hangsúlyozza a mozgalom. Azok, akik patkolt lovakon lovagolnak köves talajon, tudják, hogy ez mennyire veszélyes. Azok, akik megtapasztalták a mezítlábas ló biztonságát ugyanezen a talajon, nem igazán akarnak visszatérni a patkoláshoz – olvasható a mezítlábas mozgalom híveinek állásfoglalása a Lovasok.hu-n.