Életveszély talajszinten

Kínában járt egyetemre, tanult Angliában, kutatott Ausztriában és Japánban, az Európai Bizottság szakértője­ként másfél évtizedet dolgozott Olaszországban, vezető tisztséget vállalt és vállal megannyi hazai és nemzetközi­ kutatási projektben. Tóth Gergely az MTA doktora, egyben a Szent István Egyetem Talajtani és Környezetinformatikai Tanszékének vezetője a keszthelyi Georgikon karon. Állítja, hogy Magyarország a legtisztább ­talajú országok egyike Európában, de ezt nem aknázzuk ki eléggé, sőt tékozoljuk.

20200828 Keszthely Tóth Gergely a keszthelyi Georgikon egyetemi tanára, a Globális Talajpartnerség európai kutatási pillérének elnöke fotó: Havran Zoltán (HZ) Magyar Nemzet Fotó: Havran Zoltán

– Édesapja, Tóth Benedek valódi sár­mőrként filmes főszerepeket is kapott a hatvanas években. Aztán a sikerei ellenére a tudományos élet kedvéért otthagyta a színészpályát, hiába marasztalták. Önnek nem volt hasonló indíttatása?

– Nem, sőt valójában apámnak sem volt. Véletlenül csöppent bele. Egyetemi hallgatóként a honorárium kedvéért állt be statisztálni a debreceni Csokonai Színházban, és amikor a premier előtt az egyik szereplő kiesett, ő beugrott helyette, a nézőtéren ülő Bacsó Péter felfedezte. 1964–69 között hat filmben is főszerepet játszott, de az utolsó két film forgatását már a Keszthelyi Egyetemen tanító mikrobiológusként csinálta végig. Őt azonban nem fogta meg a filmes világ.

– Ön pedig követte a pályán.

– Apám nem irányított, azt mondta, mindegy, mit választok, csak szeressem, amit csinálok. Tizennyolc évesen gondoltam egy vakmerőt, és egy ösztöndíj-lehetőséget megragadva felvételiztem Kínába, így kerültem a kantoni egyetemre, talajtan és agrokémia szakra.

– Tudta, mire vállalkozik? Egyetemi tanulmányokat folytatni kínaiul, kínai írásjelekkel írt szakirodalmat olvasva…

– Nem gondoltam bele. A pekingi előkészítő nyelvtanfolyam első óráján feladtak húsz írásjelet, hogy másnapra meg kell tanulni. Először azt hittem, itt a vég, de reggel valahogy emlékeztem rájuk, ezért gondoltam, mégis van remény. Két-háromezer jellel már el lehet boldogulni, azt mondják, az átlagos kínai írástudása nyolcezer jel, és aki tíz-húszezer jelet tud, művelt embernek számít.

– Hol állt akkor a kínai tudományosság?

– Már nem voltak lemaradva, tudniillik a kulturális forradalom után a szellemi tulajdonnal nem foglalkozva módszeresen fordították és sokszorosították a legjobb orosz és amerikai szakkönyveket, amelyek ott voltak az egyetemi könyvesboltok félig titkos hátsó helyiségeiben. Mindent elkövettek a tudás megszerzéséért, miután rájöttek, hogy a tudásalapú társadalomé a jövő. A környezet, a hallgatók ellátmánya akkor még szegényes volt, de a legkorszerűbb, egymillió dolláros elektronmikroszkópot már megvásárolták a tanszék számára. Állami stratégia volt, hogy minél több kínai tanuljon a világ egyetemein. A kínai agráregyetemek pedig mára a világ élvonalában vannak.

– Az ön szakterülete a földminősítés, ebből doktorált. Ez ugye az aranykorona-érték?

– Igen, bár az aranykorona igencsak meghaladott, a százharminc évvel ezelőtti jövedelmezőséget mutatja, miközben a művelési módok, a klíma, a piac teljesen megváltozott.

– Van helyette másik mérőszám?

– Az új aranykorona. A kétezres években indult vezetésemmel az a kutatási konzorcium, amely az új magyar földminősítési rendszert kidolgozta. Ehhez tartozik egy folyamatosan frissülő adatbázis, amelyre számtalan új projekt épül fel. Egyetemünkkel jelenleg is négy nagy nemzetközi és egy hazai kutatásban veszünk részt a világ ötven-hatvan egyetemével közösen. Foglalkozunk a biológiai alapú termésnövelő rendszerek fejlesztésével, a kis vízgyűjtők tápanyag- és vízpótlásával, részt veszünk az EU–kínai talajobszervatórium létrehozásában, és hosszasan sorolhatnám. A legtöbb projekt a mezőgazdasági termelés optimalizálását célozza, ami létkérdés az emberiség jövője szempontjából.

Fotó: Havran Zoltán

– Meg tudja jósolni, milyen lesz a jövő mezőgazdasága?

– Precíziós, talajvédő, tápanyag-optimalizált és vízmegőrző. A jövő gazdálkodója egy telefonos applikáció segítségével négyzetméteres pontossággal fog kapni információt arról, hogy adott helyre pontosan mikor, mennyi és milyen trágyát, növényvédő szert kell juttatnia, optimálisan hová mennyi vizet kell locsolnia. Úgy nő a hozam, hogy közben csökken a kiadás és a környezeti terhelés. Ezt a háttérben létező és naprakész adat-, illetve szakértői bázis fogja szavatolni.

– Milyen a magyar termőföldminőség-átlag európai összehasonlításban?

– A jó hírem az, hogy hazánk a „legtisztább” talajú országok között van Európában! Kár, hogy nem használjuk ki eléggé az ebben rejlő üzleti lehetőséget, mégpedig a szintén tiszta Lengyelországgal és balti államokkal akár együttesen. Ezt arra alapozva mondom, hogy talajminta-elemzések szerint az EU mezőgazdasági területei öt-tíz százalékának, másfél magyarországnyi termőföldnek olyan magas a nehézfém-koncentrációja, hogy az esetleg kármentesítést igényelne, mert élelmiszer-termelés szempontjából a felső határon, sokszor a fölött van. Ez részben természetes okokra, részben ipari, bányászati szennyezésre vezethető vissza, de a kadmium esetében például arra, hogy évtizedeken át olyan marokkói foszfort használtak fel nyugaton ásványitrágya-alapanyagként, amelyben magas volt a kadmiumkoncentráció. Velük szemben a volt KGST-országok az oroszországi Kola-félszigetről származó, sokkal tisztább foszfort használták.

– Van rossz hír is?

– Nem hír, mert köztudott, hogy hiába jobb a talajunk, a nyugat-európai agrárterületek általában termékenyebbek, mint a Kárpát-medenceiek. Ez a több és egyenletesebb csapadékeloszlás és az ebből következő jobb tápanyag-feltáródás miatt van. Elkészítettük az EU talajtermékenység-térképét, és azon is az látható, hogy Magyarország öntözés nélkül a közepes termékenységűek közé tartozik, míg a mediterrán országok helyzete rosszabb a miénknél. Az EU-s agrártámogatási rendszerek tehát csak a Nyugat versenyelőnyét állandósítják, ha mindenki egyformán részesül belőlük. A rossz egyenlősdi másik aktuális példája, hogy Brüsszel fűnyíróelv-szerűen 25 százalékkal akarja csökkenteni minden országban az ásványitrágya-felhasználást. A magyar szakpolitika joggal tiltakozik, hiszen hozzánk képest nyugaton valóban indokolatlanul, olykor többszörös dózisokat alkalmaznak, nálunk azonban a talaj csökkenő foszfortartalma miatt éppen a növelés volna indokolt. Ki kell harcolnunk, hogy csak ott csökkentsék a műtrágya-felhasználást, ahol túlhasználat van!

– Ez a mezőgazdaság nézőpontja, de mi a helyzet az ökológiai szempontokkal?

– A kettő nem választható külön, hiszen végső soron a gazdának is az optimális talajélet a célja. Egy kiskanálnyi talajban több mikroorganizmus van, mint ahány ember él a földön. Több tízezer faj tízmilliárdos egyedszámban. Rengeteg mikroorganizmus egyben gyógyszeralapanyag, a közelmúltban is több olyan új fajt találtak, amelyek új antibiotikumok létrehozására alkalmasak. Ezért is fontos, hogy megóvjuk azt a baktériumkincset, amely a jövő embere számára gyógyszerforrás lehet.

– Mit gondol az örök fagyból felolvadó, eddig ismeretlen vírusokról? Jelenthetnek veszélyt?

– Veszélyt bármi jelenthet, de én inkább az izgalmas tudományos kérdést látom ebben, hogy a vírusok hibernálva képesek túlélni több tízezer évet a fagyott talajban.

– A Covid–19 is ismeretlen volt eddig. Biztos, hogy a denevér vagy a tobzoska volt az a gazdaállat, amelyen mutálódott, és amely révén az emberre átkerült? Vagy elképzelhetőnek tartja, hogy ez egy mesterséges vírus, amelyet katonai célra állítottak elő valahol? Netán az örök fagyból jött?

– Én az állatos-piacos verziót tartom valószínűbbnek, főleg, hogy volt szerencsém néhány kínai piacot megismerni, és szállóige, hogy mindent megesznek, ami mozog és lába van, kivéve az asztalt. Engem azonban a Covid–19-nél, amelynek szerintem hamar meglesz az ellenszere, sokkal jobban aggaszt az a világjelenség, hogy beépítjük a talajokat. Csak Németországban száznegyven focipályányi földfelület tűnik el naponta az épülő városok, az infrastruktúra alatt. Míg Magyarországon minden egyes állampolgárra jut fél hektár termőföld, addig Kínában csak a tizede, mégis óriási sebességgel fogyatkozik a termőföld, hiába próbálják védeni. A talajfedés Magyarországon is nagy probléma, a városok a zöld mező irányába terjeszkednek, mert még nem ismertük fel, mekkora érték a jó minőségű termőterület. Még tékozoljuk, miközben a Föld népessége rohamosan növekszik, és egyre több élelmiszerre lesz szüksége. Ezt tartom valódi veszélynek.