Térden állva

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tiltja a sportolók véleménynyilvání­tását politikai vagy szociális kérdésekben, mégis egyre többen állnak ki bizonyos ügyek mellett. Legutóbb Lewis Hamilton pólóiról szóltak a Forma–1-es tudósítások, amelyek nyomán felmerül a kérdés, közszereplőként meddig lehet elmenni.

Lewis Hamilton (jobbra elöl) és más Forma–1-es pilóták tiltakoznak a rasszizmus ellen az angliaiNorthamptonban futam előtt Fotó: Getty Images

Sok mindenről szólhatott volna két hete a Toszkán Nagydíj. A Ferrari ezredik Forma–1-es rajtjáról, a két verseny­megszakításról, nyolc autó kieséséről, a nem biztonságos újraindításról vagy Mick ­Schumacher köréről, amikor apja, hetedik világbajnoki címét jelentő autóját vezette.

Nem így történt. A hírek pólójára összpontosítottak, amelyen a versenyző felhívást tett közzé, hogy fogják el a 26 éves Breonna­ Taylor meggyilkolásában részt vevő rendőröket (egyiküket a napokban megvádolták). A rendőri brutalitás, a #BlackLivesMatter és a rasszizmus elleni harc jelenleg áthatja a ­Forma–1-­et. Hamilton többször jelent meg antirasszista hívószavakat mutató pólóban, legutóbb pedig rávette számos versenyzőtársát, hogy vegyék fel a tiltakozóruhákat, és térdeljenek le a verseny előtt, így kérve a rasszista cselekmények elleni fellépést. Hamilton tettét a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) is vizsgálta, mivel sokak szerint a versenyző megsértette a FIA által is aláírt olimpiai chartát, amely tilt „minden megnyilvánulást vagy politikai, vallási vagy faji propagandát”. ­Lewis Hamilton szerint kiállásában nincs semmi politikai, mindössze a világot mozgató társadalmi ügyre hívta fel a figyelmet. A FIA végül úgy döntött, nem büntet.

A közvélemény sem fogadta egyértelműen pozitívan Hamilton pólóviselését. Egyesek szerint olyan magatartást kényszerít versenyzőtársaira, amely idegen a Forma–1-től. A sportágban korábban nem volt szokás a jelentős ügyekben való véleménynyilvánítás, míg más sportágakban a hasonló aktivizmus a hatvanas évek amerikai polgárjogi mozgalmaihoz köthető, az elmúlt években a tengerentúlon pedig ismét erőre kapott.

A legújabb kori tiltakozásokat baseball- és futballjátékosok produkálták, amikor ülve maradtak az amerikai himnusz alatt, ezzel ágálva az aktuális háborúk, a rendőri brutalitás vagy a fekete kisebbség diszkriminatív megkülönböztetése ellen. Miután tettük számos amerikaiban keltett visszatetszést, a sportolók inkább a térdelést választották. Lewis Hamilton is bevallottan beszélt a San Francisco 49ers hátvédjével, Colin Kaepernickkel, aki elsőként merte megtagadni 2016-ban a csillagos-sávos lobogó előtti tisztelgést, mivel az számára olyan országot jelképezett, amely „elnyomja a feketéket és a színes bőrűeket”.

Az elmúlt évek aktivizmusára válaszul az amerikaifutball-liga 2018-ban szabályt hozott, hogy a sportolóknak kötelező állniuk a himnusz alatt, de ha valaki nem szeretne, az az öltözőben maradhat. Egyéb véleménynyilvánítást szigorúan büntetnek. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is megtiltott a nyáron minden „politikai gesztust, például a kézjeleket vagy a térdelést” a tokiói olimpia folyamán. A döntést számos kritika érte, mondván, hogy hiába ragaszkodik a NOB a politikamentes jelzőhöz, a világ legnagyobb sporteseménye valójában sosem volt politikamentes. Az 1936-os olimpia a náci Németországról szólt.

Lewis Hamilton (jobbra elöl) és más Forma–1-es pilóták tiltakoznak a rasszizmus ellen az angliai Northamptonban
futam előtt
Fotó: Getty Images

A NOB először engedélyezte a csak fehérekből álló dél-afrikai csapatot, majd nemzetközi nyomásra évtizedekre kizárta az apartheid rezsimű országot a játékokból. Az egyik legsikeresebb NOB-elnöknek tartott Juan Antonio Samaranch pedig a Franco-rendszer funkcionáriusa volt.

A Pew Research Center szerint az elmúlt években változott az emberek hozzáállása a sporthoz. Ahogy Christine Brennan sport­elemző fogalmaz: „a sport többé már nem jelent elszökési lehetőséget a való világból, hanem a társadalom tükrévé vált”. A Pew felmérése azt mutatta ki, hogy az amerikaiak 62 százaléka szerint elfogadható bizonyos szempontból, ha egy profi sportoló politikai véleményt nyilvánít, vagy társadalmi ügyek mellett áll ki. Mind­össze 35 százalék vélte úgy, hogy ez egyáltalán nem helyes. A vélemények korosztályosan, faji, etnikai bontásban, illetve politikai meggyőződés szerint is igen eltérnek. Nagy átlagban elmondható, hogy a fiatal demokraták helyeslik leginkább a sportolók véleménynyilvánítását, a konzervatívok azonban úgy vélik, a sportolóknak a nemzet egységét kellene képviselniük, és ebbe nem fér bele a magánszemélyként megszólalás. Abban viszont mindegyik etnikai és korosztályos tábor egyetért, hogy ha mégis sor kerül a véleménynyilvánításra, annak meghatározott keretek között kellene történnie.

Ezeket a kereteket azonban nagyon nehéz körülírni a közösségi média (látszólagos) szabadsága vezérelte világban. Egyes médiaszakértők szerint a sportolók cselekedetei akarva-akaratlanul járhatnak negatív következményekkel. A közösségi média ugyanis nem ellenőrzött közeg, ahol szakértők osztják meg véleményüket, és ahol a közönség joggal bízhat a megszólaló szakértelmében. A sportolói kommentek nem szakavatott emberektől származnak, így Hamilton például olyan ügyben beszél, amelynek ő nem mindennapi részese – hiszen másik kontinens problémája a rendőri brutalitás és az afroamerikaiak megkülönböztetése –, így mindenre kiterjedő információkkal sem rendelkezhet. Szakemberek Hamilton viselkedését Novak Đjokovićéhoz hasonlítják, aki meggondolatlanul szervezett jótékonysági tornát a balkáni humanitárius szervezetek megsegítésére a koronavírus első hulláma alatt. A teniszező korábban több félreérthető kijelentést tett, amely miatt vírus- és oltásellenességgel vádolják. Versenyét a számos fertőzés miatt le is kellett fújni.

Hasonló probléma a művészvilágban is előfordul. Mundruczó Kornél például #freeSZFE pólóban jelent meg a Velencei Filmfesztiválon, mire Cate Blanchett, Helen Mirren, Eva Green, Eddie Redmayne és Cuba Gooding Jr. is kiállt a Színház- és Filmművészeti Egyetem „hiteles vezetése” mellett. Szakértők szerint a színészek esetén probléma lehet, hogy egy hashtag ismétlése valójában nem trendet teremt, hanem csak csatlakozást egy már robogó vonathoz. Ezen ugyan közkeletű jelszavak olvashatók, de a helyzet mélyreható ismerete ugyanúgy hiányzik. Így előfordulhat, hogy nem annyira a mozgalomra hívják fel a figyelmet, inkább saját népszerűségüknek használ a kiállás.

Ugyanakkor a politikai véleménynyilvánítás a művészvilágban inkább elfogadott, mint a sportvilágban. Többször előfordult, hogy egy színész hosszabb-rövidebb időre szüneteltette tevékenységét, és valódi politikai szerepet vállalt, természetesen ekkor a művészeti közegből átlépve a politikaiba, egyszersmind a művészként felhalmozott népszerűségéből gazdálkodva. A közvéleménynek azzal sincs baja, ha egy sportoló kiöregedve politikusnak áll. De jelenleg úgy tűnik, Európában kevésbé nyitottak a szurkolók az aktív sportolók véleménynyilvánítására, Hamilton pólóit is határozott ellenérzések kísérik. Szakértők egyetértenek abban, hogy világosabb szabályozásra volna szükség akár sportági szinten, hogy mit és hogyan szabad megtenni. Ez segíthetne a szurkolók megregulázásában is, akik már most kérdezik, vajon a sportolók a 13 évesen, rendőri túlkapás miatt a hónap elején meglőtt autista kisfiúért, Linden Cameronért is ugyanúgy ki fognak-e állni, mint a színes bőrű Breonna Taylorért.