A magyar filmek közül ebbe az új irányba sorolhatjuk például Tóth Barnabás Akik maradtak vagy Nemes Jeles László Saul fia című drámáit: ezekben a filmekben a nagy történelmi fordulópontok helyett magához az emberhez kerülünk közelebb, a változásokat és a tragédiát az ő szemüvegén keresztül látjuk. A történelem felőrli tanúit.
A világháború közeledtével a Suffolk megyei ásatás résztvevői a gyakorlatozó vadászrepülők árnyékában joggal hihették azt, hogy miközben ők minden erejükkel próbálják megtalálni és megőrizni a civilizáció korai nyomait, ugyanez a civilizáció hamarosan elpusztítja őket – és talán saját magát is. Az Ásatás viszont azt üzeni némi angolos konoksággal és mérhetetlen büszkeséggel, hogy igenis vannak olyan dolgok, melyek a történelem legsötétebb évtizedeit is túlélik. Érzelmes, jó értelemben nosztalgikus filmélmény, elüt a manapság készülő mozik többségétől, ez pedig a javára válik. Egyre kevesebb olyan film készül ugyanis, amely megpróbál követendő példát felállítani a nézője számára, és azt üzeni, hogy nincs olyan helyzet, ahol a megalkuvás felmerül lehetőségként.
(Ásatás. Angol életrajzi dráma. Rendező: Simon Stone. 112 perc, 2021. Forgalmazó: Netflix)
