Öngyilkos palack

Már a szibériai hóban is megtalálhatók a mikroműanyag-részecskék. Nyártól új időszámítás kezdődik az Európai Unióban, de mit hoznak a szigorúbb­ előírások? Mennyire készül fel Magyarország, és valójában kell-e félni a műanyagtól? A lehetséges válaszokról Oszkó-Jakab Natáliával, a Művé­szetek Völgye általános igazgatójával, Pukánszky Bélával, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Műanyag- és Gumiipari Laboratóriumának tanárával, Vidéki Bianka biomérnökkel, környezetirányítási szakértővel és Záray Gyulával, az Ökológiai Kutatóközpont Környezetkémiai és Ökotoxikológiai Kutatócsoport vezetőjével beszélgettünk a Lugas kerekasztalánál.

A Stuttgarti Balett tagjai a vírushelyzetnek megfelelő „szociális távolságtartással” táncolnak plasztikgömbökben. Nem elegendő a szemléletformálás Fotó: Reuters Fotó: Ralph Orlowski

Lugas: Július 1-jétől megváltozik a hulladékgazdálkodási szabályozás az Európai Unióban, és Magyarországon is életbe lép az egyszer használatos műanyagokról szóló kormányrendelet, többek között a fülpiszkálókat, az evőeszközöket kivonják a forgalomból. Ez mindenképpen előrelépés, mert jelenleg nincs korlátozás, de mit jelent az átállás a gyakorlatban, és mennyire kell készülni rá?

Záray Gyula: Nagy mennyiségű hulladék érkezik a szomszédos országokból, például a Tisza rengeteget hoz át az ukrán árterekről, ezért kicsit fellélegezhetünk az új szabályozás nyomán. Várhatóan csökkenni fog a terhelés Magyarország területén is. Jelenleg, ha valaki Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jár, szomorú képet lát. Amikor külföldi kollégákkal utazom a debreceni egyetemre, igyekszem elterelni a figyelmüket, hogy ne vegyék észre a szeméthalmokat. A rendeleteknek köszönhetően az egyik fontos kérdés, hogy Magyarország vízi környezetében milyen mértékben fog csökkenni a műanyagterhelés. A vízi ökoszisztémákban a fő problémát ugyanis nemcsak a műanyaghulladékok lebomlásából származó makro- és mikroméretű részecskék jelentik, hanem a mosógépekből származó műanyag szálak is, amelyeket például a tiszai kagylókban is megtalálunk. Meg kellene akadályozni, hogy a textilszálak bejussanak a szennyvíztisztító rendszerbe, majd megjelenjenek a felszíni vizekben és élővilágukban.

Záray Gyula. Fotó: ELTE

Vidéki Bianka: Az egyszer használatos műanyag kivonására vonatkozó végrehajtási jogszabályok még nem véglegesek, tehát nem tudjuk, hogy pontosan mi fog történni. A tervezetek alapján készletfelhalmozásra lesz lehetőség. Környezeti szempontból kedvezőtlen, hogyha csak az első forgalomba hozatalt tiltják meg júliustól, és a most beszerzett, akár jelentős mennyiség továbbra is felhasználható marad. A fogyasztók magatartásán múlik ezért sok minden, a műanyagokat tekintve ugyanis van választási lehetőségünk. Ha az irodai étkezdéből nem az ott kapott dobozban viszem fel az ételt, hanem a saját dobozomat használom, máris tettem valamit a környezetért. Fontos tehát a szemléletformálás. Az unió nagyrészt a tengerben és a tengerpartokon található műanyaghulladék miatt hozta a szigorú szabályokat, ám az oda is nagyrészt a fogyasztó felelőtlensége miatt jut.

Oszkó-Jakab Natália: A fogyasztó szerepe nagyon érdekes. A fesztiválokat lehet nevelőfelületnek használni, hiszen ezeken pár nap alatt több tízezer ember fordul meg, ami felelősséggel jár. 2018-ról 2019-re a Művészetek Völgyé­ben óriási változás történt, mivel a háromszáz kitelepülő partner viszonylatában a visszaváltható, úgynevezett repoharakat vagy lebomló eszközöket használtunk. Nem volt osztatlan siker, mivel a fesztiválozók – és általában a magyarok – igen árérzékenyek, ezek az eszközök pedig jóval drágábbak, mint a műanyag. Egy PLA, azaz természetes alapanyagból készült, biológiailag lebomló polimer pohár tízszeres, egy repohár kétszázszoros szorzóval dolgozik, így sokan üzleti nyerészkedésnek látták az újítást. A másik gondot pedig az okozta, hogy a prospektus szerint két nap alatt lebomló eszközeink valójában ugyanúgy a szeméttelepre kerültek az összeszedés után. Kénytelenek voltunk ezért saját komposztálót építeni. Jelenleg még csak egy szűk réteg olyan tudatos, hogy saját zacskót vigyen magával a bevásárláskor, vagy áldozzon a környezettudatosabb életmódra, így jelentős kampányok híján a változás a fogyasztókon fog elcsúszni még sokáig. Egy fesztiválon a részeg látogató pedig biztosan nem figyel arra, mit hova dob, ezért kézi válogatással kell újrarendezni a szemetet, és minden anyagot a megfelelő helyre eljuttatni. Jó hír, hogy ilyen módon sikerült 2018-ról 2019-re a 49 tonna hulladékot 36 tonnára csökkenteni.

Pukánszky Béla: A műanyagot jelenleg ellenségnek tekintjük, ám azt nem gondoljuk végig, hogy nélküle megállna az élet. Nemcsak a pohárról vagy a szívószálról van szó, hanem a számítógépről, az autóról, a mosógépről is: mindenről, ami körülvesz minket és amit használunk. Inkább a hulladékprobléma megfelelő kezelésére kellene koncentrálni a tiltás helyett. Gondoljunk csak bele, mit ért Amerikában a szesztilalom. Bianka is említette, hogy a politikusok hozták az egyszer használatos műanyagokra vonatkozó döntést, ám valójában nincsenek tisztában azzal, hogy mit is szabályoztak, hiszen nincsenek helyettesítő anyagok, nincs végrehajtási rendelet, sőt a definíciók sem világosak. A fülpiszkálók, a műanyag zacskók és a hasonló termékek valójában a műanyag-felhasználás mind­össze húsz százalékát jelentik, és ennek csak harminc százaléka kerül a környezetbe. Ez abszolút értékben sok, de relatív értékben kevés. A környezetszennyezés más termékek sokkal jelentősebb felhasználásából adódik. Magyarországon rosszabbak az adatok, körülbelül a felhasznált műanyag negyven százaléka számít egyszer használatosnak, ám még sose láttam két PET-palackot kézen fogva a tengerparton sétálni, hogy közös öngyilkosságot elkövetve vízbe fojtsák magukat. Valaki odaviszi őket. A gyűjtésre, a válogatásra, az újrafelhasználásra és legrosszabb esetben a megfelelő égetésre kellene összpontosítani. Az újrahasznosítás mindig pénzbe kerül, és sok ország erre nem akar áldozni, pedig a termékdíj elvileg erre szolgálna – mégis nagyon kis részét használják fel környezetvédelemre. Szintén fontos lenne, hogy az emberek tisztában legyenek a marketing és a valóság különbségével. Natália említette a két nap alatt lebomló eszközöket. Ilyen nincsen, legalább hat hét kell a folyamathoz, és nem is akármilyen, hanem ipari komposztáló.

Pukánszky Béla. Fotó: Somlai Balázs

Lugas: Divat környezetvédőnek lenni, ám a látszatpróbálkozások eredményei nem mindig pozitívak. A cégeket anyagilag ugyan lehet motiválni, de az oktatásban a fiatalok szemléletét hogyan lehet alakítani? Például kihívásokkal, vagy klasszikusabb oktatás kellene?

Záray Gyula: Az általános iskolától az egyetemig szükség lenne a környezetvédelem tanítására. A köznevelési programban sokkal korábban szükséges a gyerekekbe oltani a környezetünk szerepét és védelmét az előrelépés érdekében. Akkor kevesebb lesz a hulladék, és az emberek tudatosabban fognak cselekedni.

Vidéki Bianka: A zöld nevelés már kötelező eleme a közoktatásnak. A szelektív hulladékgyűjtés tanítható a gyerekeknek, akik hatást tudnak gyakorolni a szülőkre, nagyszülőkre is – különösen, amikor az óvodás szól rá a nagyszülőre, hogy a megfelelő helyre dobja a szemetet. Alapvetően viszont a társadalom túlfogyasztó beidegződését kellene megváltoztatni, amit nagyon nehéz beépíteni egy oktatási programba, hiszen minden más a vásárlásra ösztökél bennünket. Itt lehet fontos szerepe a médiának: még a tudományosan nem teljesen helyes üzenet is lehet jó szemléletformáló. Egyébként az unió új szabályozása is az újrahasználat irányába hat a körkörös gazdaságra való átállással. Megjelenik a javításhoz való jog, a tartósabb használati tárgyakra törekvés, hogy ne kelljen hamar kidobni a holmit. Fontos az is, hogy általában kerüljük az egyszer használatos termékeket: az egyszer használatos papírpohárnak ugyanúgy vannak káros környezeti hatásai, mint a műanyagnak. Megfelelő tudás birtokában a hétköznapi ember is tud változást elérni.

Pukánszky Béla: Egyetértek Biankával, hogy az óvodában kell az oktatást kezdeni, és hogy a fogyasztói társadalmat nehéz megváltoztatni, mert az emberek lusták és kényelmesek, ám éppen ezért az oktatás önmagában kevés. Szükség van a logisztika megszervezésére, mert hiába gyűjtjük külön a hulladékot, ha aztán a kukásautó egybeönti azt, és megy a többi szeméttel együtt a szeméttelepre. Ez pénzbe kerül, de nem látványos. Ugyanez a helyzet az igen gyakori polisztirolhabbal, amely könnyen berakható a rendes szemétbe. Szükség van a megfelelő kormányzati magatartásra, amely a tiltáson túl új megoldásokat ad.

Oszkó-Jakab Natália: Amikor eldöntöttük, hogy repoharakat és lebomló eszközöket használunk, akkor termékcsoportonként kellett működő alternatívát nyújtanunk a partnereknek. A papír szívószálnál például rájöttünk, hogy két korty után feloszlik az italban, ami nem túl gusztusos, így a PLA-t választottuk. Emellett plakátkampányt, előadás-sorozatot indítottunk, hogy a felhasználók csak szükséges esetben kérjenek szívószálat. Én is azt látom ezek után, hogy a tiltás helyett inkább arra kell koncentrálni, hogy megmutassuk a fogyasztónak, mi történik a szívószállal, és milyen alternatívák közül választhat. Enélkül a tiltás következménye az lehet, hogy egy év múlva azon fogunk keseregni hasonló beszélgetésen, hogy a kereskedők óriási készleteket halmoztak fel, ezért mindenki továbbra is mindent műanyagban szolgál fel.

Oszkó-Jakab Natália. Fotó: Kelemen Gergő

Lugas: Hallunk a Thaiföldön banánlevélbe csomagolt ételekről, Olaszországban a makarónitészta szívószálként használatáról. Mennyire ültethetők át ezek a helyettesítő ötletek a gyakorlatba? Továbbá az interneten elérhető közösségi finanszírozású projektek mennyiben segíthetnek az átállásban?

Pukánszky Béla: Önmagában nincs megoldás, alternatívákat, illetve a teljes folyamatot kell kínálni. Ha például biológiailag lebontható polimert használunk, akkor gondoskodni kell annak komposztba kerüléséről. Az újrafeldolgozással az a baj, hogy jelenleg még nincs ezekből az anyagokból elég mennyiség, és a szeparált gyűjtéshez sincs meg a megfelelő infrastruktúra. Egy Greenpeace-tanulmány szerint ez volt a baj Kína egyik tartományában is, ahol számos cég áttért a PLA-gyártásra, azonban a kritikus tömeg hiánya miatt végül csődöt kellett jelenteniük, így az emberek visszatértek a tömegműanyagok használatához. Milánóban jobban átgondolták a folyamatot, ott a boltokban csak biológiailag lebontható zacskót lehet kapni, és megvan a komposztálási lehetőség is, így az alternatív megoldás nagyjából működik. De magával a műanyag zacskóval sincs baj, ha azt összegyűjtik, mert a benne lévő polietilén ezerszer felhasználható ugyanolyan zacskók gyártására.

Oszkó-Jakab Natália: Sok alternatíva valójában marketingfogás. A banánlevél kapcsán érdemes elgondolkodni a szállítás környezeti hatásain. Ha fél világgal arrébbról szállítjuk az alternatívát, az nem biztos, hogy környezettudatosabb megoldás, mint a kiváltani akart műanyagok. Érdemes lenne újra felfedezni a műanyag előtt létező magyar szokásokat, vagy tanulni a vidékiektől, és nem érezni kínosnak, ha egy folyamat természetes módon és nem a legmodernebb technológiával folyik. Hasonlóan ellentmondásos ez a helyzet, mint a kókuszzsírral főzés és a mosódióval mosás, amelyek a termelés helyén nagyon környezetvédő megoldások, de a szállítás miatt Magyarországon már egyáltalán nem biztos, hogy azok.

A Stuttgarti Balett tagjai a vírushelyzetnek megfelelő „szociális távolságtartással” táncolnak plasztikgömbökben. Nem elegendő a szemléletformálás. Fotó: Reuters

Lugas: Valójában mennyi kárt okoznak az eldobható műanyagok, a mikroműanyagok a természetben, és milyen káros hatással van mindez az emberi szervezetre?

Záray Gyula: A férfiakra például bizonyítottan negatívan hathat, ha sok italt fogyasztanak műanyag palackból, mivel a kioldódó adalékanyagok csökkentik a potenciát. Bár ezen alkotók koncentrációja az előírt határérték alatt van, de a hosszú távú hatásokkal még nem vagyunk tisztában. A Tiszán a meder alján megtelepedő kagylókat vizsgáljuk, ahol a műszálszennyezés okoz gondot, elsősorban a poliészter és poliamid szálak. A műanyag szálak a felületükön megkötik a folyóba bocsátott vegyi szennyeződéseket, például gyógyszermaradványokat, növényvédő szereket, amelyek lenyelésével ezen állatok egyszerre nagyobb szennyezőanyag-dózisnak vannak kitéve. A kagylók segítségével követhetjük, mekkora a mikroműanyag-terhelés egy adott folyószakaszon vagy éppen a tengerekben. Mivel ezek az állatok a tápanyaglánc részesei, ezért a bennük lévő szennyeződések eljutnak végső soron az emberbe is. A környezetszennyezésnek erre az útvonalára kevés figyelem esik, így a szankcionálás és a baj megelőzése sem egyértelmű.

A mikroműanyagoknak valószínűleg nincs biológiai hatásuk az emberre, de azt már egyértelműen igazolták, hogy jelen vannak a szervezetünkben.

Például két évvel ezelőtti bécsi konferencián a különböző országokból érkezett résztvevőktől székletmintát vettek, amelyek egy grammjában átlagosan két műanyag részecskét azonosítottak. Az eddig leírt tartózkodási idő az emberekben átlagosan négy-öt nap, míg kagylókban akár 21 nap is lehet. Nemrég kozmetikai konferencián vettem részt, ahol egy holland hölgy büszkén mondta, hogy iparáguk a mikroműanyagok helyett már nanoműanyagokat használ, mert az ilyen szerek sokkal gyorsabban fejtik ki a hatásukat. A nanoműanyag azonban bizonyítottan átmegy a sejtfalon, és ezen kockázat ismeretében az Európai Kozmetikai Szövetség önkéntes vállalás keretében próbálja visszaszorítani ezeket a műanyag alkotóelemeket a különböző termékeiből. A kozmetikai szerek jelentős része a szenny­vízbe jut, és terheli a felszíni vizeket.

Vidéki Bianka: A mikroműanyag-szennyezés a hazai vizekben javarészt a műszálas textíliákból származik. A probléma tehát az, hogy míg az egyszer használatos műanyagokat betiltjuk, a műszálas anyagokról alig beszélünk. A megoldás például a mosógépek elfolyó vizének a szűrése is lehetne. A technológia előbb-utóbb rendelkezésre áll, de kérdés, hogy az emberek áldoznak-e majd ilyen szűrőrendszerre. Hiszen a szennyvíztisztító telepek részéről még az is állandó panasz a mai napig, hogy nem megfelelő a fogyasztói magatartás, lehúzunk a WC-n számos olyan dolgot, aminek semmi keresnivalója a szennyvízben, többek között egyszer használatos műanyagokat is. Ugyanakkor nem lehet minden felelősséget a fogyasztóra hárítani, a tiltásokkal és a gyártókkal együttműködve lehet tisztább környezetet biztosítani.

Vidéki Bianka. Fotó: Bakonyi Tibor

Pukánszky Béla: A szintetikus szálak mellett nem szabad elfelejteni az abroncsokról lekopott részecskéket sem. Aligha fogjuk bevezetni ismét a fakerekű biciklit, ezért egyszerűbb az egyszer használatos műanyagokra fogni a problémát. Alapos tanulmányok a kérdésben nem születtek. Beszéltünk arról, hogy az emberi szervezetre az a műanyag a káros, amelyik át tud menni a sejtfalon, és bekerül a véráramba és a sejtekbe. Nem értek egyet azzal, hogy tartani kellene az esetleges kioldódásoktól, mivel az élelmiszeripari termékek csomagolásának összetevőire nagyon szigorú engedélyezési szabályok vonatkoznak. A bio­film kialakulása kapcsán annyiban vitatkoznék, hogy az minden vízbe kerülő dolgon kialakul, nem csak a műanyagon. Egy homokszemcse felületi energiája például nagyobb, mint a műanyagé, így azon jobban megkötődnek a szennyeződések. Ha egyértelműen bebizonyosodna, hogy a mikroműanyag káros, akkor is a teljes képet kell nézni, például a már említett mosógépszerelést, ahol nem a fogyasztónak kellene lépnie, hanem a gyártónak.

Lugas: Európa évente 25 millió tonna műanyaghulladékot termel, és ennek csupán harminc százalékát dolgozzák fel újra. Ha ez nem változik, akkor 2050-re a műanyagok gyártása lehet felelős az olajfogyasztás húsz százalékért, az üvegházhatású gázok kibocsátásának 15 százalékáért. A felmérések szerint a körforgásos gazdálkodás, a műanyagok újrafelhasználása lenne a megoldás, amely ráadásul 25 százalékkal csökkentené az üveghatású gázok kibocsátását, és hétszázezer új munkahelyet teremtene 2040-ig. Mennyire igazak a becslések, és vajon melyek a reális célkitűzések a megnyugtató eredményekhez?

Pukánszky Béla: Sok szervezet sok felmérést készít, de a számok meglehetősen eltérnek, a megjelenő dokumentumok pedig gyakran adott érdekcsoportok céljait támasztják alá. Minden megoldható a hulladék kapcsán műszakilag, csak rá kell fordítani a megfelelő összegeket. A hagyományos műanyagok túlnyomó többsége újra feldolgozható, a probléma például az olyanokkal van, mint a Tetra Pak vagy a sajtok és húsok csomagolására felhasznált többrétegű fóliák, itt már felmerül műszaki probléma. Véleményem szerint azonban, ha ezeket az anyagokat elégetjük, akkor sem történik semmi különös azon túl, hogy a benne foglalt kőolajat felhasználjuk. Világszinten vannak olyan országok, ahol semmilyen szabályozás, anyagi vagy infrastrukturális feltétele nincs a környezetvédelemnek. Az óceánon úszó szemétszigetek is megoldhatók lennének a lehalászásra szolgáló forrás birtokában.

Vidéki Bianka: Magyarországnak a lerakóba kerülő hulladék mennyisége csökkentésének terén is van feladata még. 2035-re tíz százalékra, igényelt és engedélyezett határidő-kedvezmény esetén 25 százalékra kell csökkenteni a lerakott települési hulladékot. Idővel persze még határidő-kedvezménnyel is a tíz százalék lesz a cél. Nem baj, ha kihívások elé állítja magát az unió vagy Magyarország, mivel ez a fejlődés kulcsa, igaz, ennek van költségvonzata. Az unió hulladékkezelési hierarchiája szerint elsődleges cél a keletkezés megelőzése, ha ez nem sikerül, törekedni kell az újrahasználatra. Ezután következik az újrahasznosítás, amikor új terméket állítunk elő, majd a termikus hasznosításnak minősülő égetés, amelynél kellően nagy hatékonysággal történik az energiatermelés, és a legutolsó lehetőség csak az ártalmatlanítás égetéssel vagy lerakással. Magyarországon ugyanakkor a termikus hasznosítókapacitások elég szerények. Ha most új ilyen létesítményeket hoznánk létre, akkor akár harminc-negyven évre is elköteleznénk magunkat olyan megoldások mellett, amelyek már most sem felelnek meg igazán a hierarchiának. Ha viszont az előírásokat betartva lerakunk valamit, ráadásul anyagonként szelektíven elkülönítve tesszük, akkor megadjuk a lehetőségét annak, hogy a későbbiekben, új technológia kifejlesztésekor ezek anyagukban hasznosíthatóvá váljanak.

Záray Gyula: Én nem vagyok optimista. Valóban tisztázni kell, hogy zajlanak-e negatív folyamatok vagy sem, és ez költségigényes feladat. A Bayreuthi Egyetemen például negyvenfős csapat foglalkozik csak a mikroműanyagok kérdésével. Nálunk jelenleg még nincs ilyen kutatói létszámmal és infrastruktúrával bíró intézet.

Lugas: Milyen változásokat tartanának üdvösnek a jövőben?

Záray Gyula: Örülnék annak, ha műanyag palackok helyett üveget használnánk. Jó lenne az is, ha magasabb hőfokon üzemelnének az égetőink. Japánban láthattam, hogy az ottani égetőművek hogyan működnek: mintegy kétszáz fokkal kellene a hazai égetők hőfokát emelni, hogy a kibocsátás biztonságos szintjét tudjuk tartani valamennyi égéstermék szempontjából. Ez komoly beruházás lenne, de a technológiafejlesztések segítenének nyugvópontra hozni a műanyaghulladékok hasznosításának kérdéskörét.

Vidéki Bianka: A megelőzésre és az elővigyázatosságra kell összpontosítani, illetve minél inkább nyomatékosítani szükséges a szennyező, illetve a használó fizet elvét. Optimista vagyok, mert ha szándék van, minden van. Ha viszont kizárólag a gazdaság pörgetése a cél, az a környezet szempontjából nem sok jót ígér.

Oszkó-Jakab Natália: Az én tisztem az információ terjesztése, ezért az oktatás szerepének növelését tartanám fontosnak a jövőben, illetve a gyártók körültekintő szabályozását. Amikor nem bízunk a fogyasztóban, akkor csökkenteni kell a választási lehetőségeket, hogy fel se merüljön a rossz alternatíva. Erre jó a szabályozás. A leggyorsabb út a változáshoz, ha az felülről és alulról is elindul. Kérdés, hogy mennyi időnk van a változásra.

Pukánszky Béla: Nagyon sok műanyagot gyártunk, és nagyon sok műanyagot használunk, aminek vannak környezetvédelmi következményei, ezzel pedig foglalkozni kell. A műanyag önmagában viszont nem rosszabb, mint az üveg vagy a papír, mert az előbbi a légszennyezést növeli, utóbbi pedig a vizek szennyezésénél veszélyesebb. Mindegyiket egységben kell kezelni, életciklus-analízist kell végezni a termékeken, összehasonlítva a különböző lehetőségeket. Szerintem a biopolimerek felé tart a világ, mivel az természetes nyersanyagforrás, és kisebb a szénlábnyoma. Ötven-száz évig még biztosan együtt fogunk élni a műanyagokkal, így olyan megoldást kell kitalálni, amelyik nem szennyezi a környezetet.

Ukrajna felől érkező szemét a kiskörei vízerőműnél. Fotó: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Covid elvitelre

Július 1-jétől az Európai Unióban kivonják a forgalomból a műanyag fülpiszkálókat, evőeszközöket, tányérokat, szívószálakat, italkeverőket és léggömbpálcikákat. A rendelet célja elsősorban az egyszer használatos műanyag tárgyakból származó hulladék megelőzése és csökkentése. Az új jogszabály értelmében betiltják a 15 és 50 mikron közötti falvastagságú műanyag zacskókat (ilyenek például az uzsonnás- vagy a kutyapiszok szedésére szolgáló zacskók). A 15 mikronnál vékonyabb, úgynevezett „kifliszacskók” termékdíját hússzorosára emelik: a jelenlegi 57 forint/kilogramm helyett 1900 forint/kilogrammra. Az úgynevezett „lebomló” zacskókra pedig bevezetik az 500 forint/kilogrammos termékdíjat.

Felfedezésétől kezdve napjainkig több mint 8,5 milliárd tonna műanyag jött le a gyártósorokról, és ennek a mennyiségnek a felét az elmúlt 15 évben gyártották. Miközben ez az 1950-es évek elején még mindössze 2,3 millió tonna műanyagot jelentett évente, 2015-re már elérte az évi 448 millió tonnát, az évente megtermelt műanyagmennyiségnek becslések szerint mintegy negyven százaléka pedig egyszer használatos műanyag. Több mint ötmilliárd tonna került eddig a természetbe, és ha hihetünk Richard Thompsonnak, a Plymouthi Egyetem dékánhelyettesének, akkor ha nem változik a kereslet, a következő hét-nyolc évben annyi műanyagot gyártanak majd, mint ez idáig összesen. Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal becslései szerint húsz évig is eltarthat, mire egy nejlonzacskó lebomlik az óceánban, míg egy műanyag palack esetében 450 év is elképzelhető.

Az összes műanyagnak körülbelül a tíz százalékát hasznosítják újra, a Reuters szerint viszont a koronavírus-járvány kirobbanása óta Európában húsz százalékkal, Ázsia egyes részein ötven százalékkal, az Egyesült Államokban pedig helyenként hatvan százalékkal csökkent a műanyag-újrahasznosító cégek piaca.

Ennek egyik oka, hogy a vírus megjelenésével az újrahasznosított műanyag előállítási költsége az újonnan gyártott műanyag árának majdnem a duplájára ugrott. Eközben a vírustól való félelem miatt megnövekedett a kereslet az egyszer használatos műanyagok iránt, világszerte rehabilitáltuk a nejlonzacskókat, az elviteles csomagolóanyagokat, a sétálós poharakat. Az olajipari és műanyagipari vállalatok pedig kapva kaptak a lehetőségen a környezetvédők szerint, aktívan próbálják befolyásolni az eldobható csomagolóanyagok higiénikusságáról, megbízhatóságáról szóló narratívát. Megpróbálják megragadni a koronavírus adta lehetőséget.

Nehézlégzés

Az év legjobb sajtófotóit felvonultató World Press ­Photo idei versenyének döntős felvételén kíváncsi fóka úszik játékosan egy vízben lebegő arcmaszk felé a kaliforniai Monterey partjainál. Ralph Pace fotós képe a Környezet kategóriában indul, amely az ember hatásait vizsgálja Földünkre nézve – legyenek azok pozitívak vagy negatívak.

Hulladékból épített kunyhó a szaharávi menekülteket befogadó algériai táborban. Újrahasznosítva? Fotó: Getty Images

A műanyagszennyezés miatt becslések szerint évente mintegy százezer tengeri emlős és teknős, több mint egymillió tengeri madár és még nagyobb számú hal, gerinctelen és más állat pusztul el. Mindez kihat a halászatra, az idegenforgalomra, és a globális gazdaságnak évi becslések szerint 13 milliárd dollárba (körülbelül négyezermilliárd forintba) kerül.

Több mint 1,5 milliárd eldobható maszk került tavaly a világ óceánjaiba egy hongkongi központú környezetvédelmi csoport jelentése szerint.

Az OceansAsia felmérése azt az eredményt hozta, hogy csak a tavalyi évben 52 milliárd eldobható arcmaszkot gyártottak világszerte, hogy kielégítsék a járvány miatt kialakult igényeket.

A szervezet számításai szerint ennek nagyjából három százaléka köt ki végül a tengerekben, ráadásul a használt maszkokat szinte lehetetlen újrahasznosítani összetételük, valamint a szennyeződések és a fertőzések kockázata miatt. A maszkok leg­gyakrabban a felelőtlen szemetelés miatt jutnak az élővilágba – és akkor a gumikesztyűkről még nem esett szó.

A jelentés egyik legmeghökkentőbb kijelentése az, hogy a három-négy grammos maszkokból összesen 6800 tonnánál is több műanyagszemét gyűlhet össze végül, amelynek lebomlása nagyjából 450 évet vesz igénybe.

A mikro- és nanorészecskékké „bomlott” műanyag mellett a maszkok zsinórjai ráadásul halálos fenyegetést jelentenek az élővilágra: augusztusban miami strandon találtak madzagokba csavarodott haltetemet, míg Brazíliában elpusztult pingvin gyomrában fedeztek fel arcmaszkot. Környezetvédelmi szempontból érdemes lenne inkább mosható textilmaszkot viselni az egyszer használatosak helyett, ám mielőtt a szemétbe dobják a maszkokat, a zsinórokat el kell távolítani, hogy a fenti balesetekhez hasonlók lehetősége a minimálisra csökkenjen.