Ha örül Horger Antal úr

„Ha örül Horger Antal úr, hogy költőnk nem nyelvtant tanul, sekély e kéj” – írta József Attila 1937-ben.

Horger Antal volt az, aki az első magyar nyelvjárási térképet is megalkotta Forrás: wikipedia.org

Lehettem volna oktató,

nem ily töltőtoll koptató

szegény

legény.

De nem lettem, mert Szegeden

eltanácsolt az egyetem

fura

ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért

a „Nincsen apám” versemért,

a hont

kivont

szablyával óvta ellenem.

Ideidézi szellemem

hevét

s nevét:

„Ön, amig szóból értek én,

nem lesz tanár e féltekén” –

gagyog

s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,

hogy költőnk nem nyelvtant tanul,

sekély

e kéj –

Én egész népemet fogom

nem középiskolás fokon

taní-

tani!

(Részlet József Attila Születésnapomra című verséből, 1937)

*

Költő. Nyilvánvaló, hogy költő és költemény a költ ige származékai. Ennek az igének azonban a dichten, költői munkát ír, szerez jelentésen kívül még több más jelentése is van. Csak a mai köznyelvet tekintve jelentheti még azt is, hogy 1. ébreszt, 2. ausgeben, expendo (pl. pénzt), 3. brüten, exludo ova. Felmerül tehát először is az a kérdés, hogy hogyan viszonylik a dichten jelentés ez utóbbi jelentésekhez.

Horger Antal volt az, aki az első magyar nyelvjárási térképet is megalkotta
Fotó: wikipedia.org

[…] Költeni a régi magyar nyelvhasználat szerint nemcsak embert lehetett (az ágyából), és pénzt, vagyont (előbbi tulajdonosától) és madárfiókát (a tojásból), hanem olyan történetet, hírt is, amely addig nem létezett, amelyről addig senki sem tudott, amely tehát éppen akkor keletkezett, kelt, támadt, indult útnak szájról-szájra. Ilyen esetekben tehát költ azt jelentette, hogy támaszt, s ebből csakhamar azt, hogy kohol, kieszel, sőt hazudik; és költemény vagy költevény azt, hogy koholmány. Vö. pl. Geléi Katona Istvánnál: „Farlafaj (=lárifári) beszédek, aggnők költötte regék”, Orczy Lőrincnél: „Nem tud már újságot költeni elméje”, vagy XVII. sz.-i jobbágyok panaszában: „Ekével sem tartoztunk azelőtt, de most azt is felköltötték reánk (= ránk fogták, koholták, hazudták)”. Ugyancsak Geléinél: „Nem igaz istent, hanem csak valami magok költeményét tisztelik”. Ezen kohol, kieszel, hazudik jelentésű költ igét és koholmány jelentésű költemény főnevet a XVIII. sz. közepe táján az írók, a jelentések szándékos, önkényes kiterjesztésével mai irodalmi értelmükben kezdték használni. Előbb a régi versszerző helyett jelentkezik: versköltő (a. m. vers-koholó, vers-kigondoló) vagy énekköltő s ezekből rövidült aztán jelentéstapadás útján (1. erről állat a.) a poéta jelentésű költő szó.

Nép. Elhomályosult összetétel. Előtagja a nő szó, melynek régebben né alakja is volt (1. erről némbër a.), utótagja pedig a fi szó (vö. fér-fi). A magyar fi főnév ma f hangon kezdődik ugyan, de valamikor p-n kezdődött, ahogy pl. a rokon zűrjén és votják nyelvben még ma is pi-nek hangzik, s az ősi finnugor szavak szókezdő p-jének a magyarban f-fé való változása más esetekben is egészen szabályos […] Az egykori népi i hangjának elveszése is egészen szabályos, mert a többtagú szavak végén álló rövid i, ü, u hangok az Árpádok korában minden más esetben is kivétel nélkül mind elvesztek. (L. erről kis a.) Sajátságosnak tetszhetik talán, hogy egy összetétel, amelynek tagjai egyenként azt jelentik, hogy nő és fi a maga egészében, összetételként, azt jelentheti, hogy populus, Volk. De az ilyenfajta összetételek (az indogermán nyelvektől eltérően) nagyon gyakoriak a finnugor nyelvekben, s éppen egyik jellemző vonásáúl tekinthetők a finnugor népek sajátos észjárásának. A mi nyelvünkben azonban, amely már több mint ezer esztendeje állandóan ki van téve a szomszédos indogermán nyelvek hatásának, nem sok ilyen ősi fajta összetétel őrződött meg napjainkig.

A nép-en kívül ilyenek még: ia-fia, „gyermekei” (tulajdonképpen leánya-fia), orca (tkp. „orr-száj”; 1. itt külön is arc a.) és szántó-vető „földműves”.

Tanár. Nyelvújításkori szó. Fogarasi János csinálta 1833-ban, azonban nem a mai jelentést tulajdonította neki, hanem a doktori címet akarta vele megmagyarosítani. Mai jelentését három évvel ezután Bugát Páltól kapta azzal a megokolással, hogy a tanár szó csak azt jelentheti, aki a tan-t mintegy kiárasztja magából! Márpedig a tant nem doktor, hanem a professzor árasztja! Bugát ugyanakkor a doktor kifejezésére a tudor szót csinálta és ajánlotta ezzel a nem kevésbé mulatságos megokolással, hogy: „Valamint a nagyúr-ból lett a nádor (ma persze már tudjuk, hogy nádor nem eredeti magyar, hanem szláv jövevényszó), ép úgy lehet az olyan úrból, aki tud, vagyis a tud-úr-ból tudor”. – Egy ideig aztán a tanár szót hol a doktor, hol meg a professzor jelentésében használták, míg aztán a múlt század ötvenes éveiben végleg professzor lett. A Bugát-féle tudor is meglehetősen sokáig volt használatban, de nem tudott meggyökeresedni. Ma már egyetlen egy doktor sem nevezi magát tudor-nak.

(Horger Antal: Magyar szavak története, 1924)

Hetvenöt éve, 1946. április 14-én hunyt el Horger Antal, a szegedi „egyetem fura ura”, kiemelkedő nyelvészünk, az MTA tagja, aki az első magyar nyelvjárási térképet is megalkotta.