Homály

Az eltérő nyelvi jelrendszerben megjelenő kulturális sokszínűség biztosítja a gondolkodásmód különbözőségét.

Forrás: PEXELS

Nemrég egy gyanútlan érdeklődő feltette a Facebook egyik szakmai csoportjában a kérdést, hogy mennyire telített a copywriting szakma, mert ő úgy látja, hogy boldog-boldogtalan ezt csinálja. A válaszok egy része szerint a kérdezőnek igaza van, a segíteni vágyók azonban felvetettek bizonyos megoldási javaslatokat is. Az egyik megkülönböztette a copywritingot a content writingtól. A másik „lokalizációs célcsoportra adaptált SEO szövegeket” ajánlott, amelyekkel „több konverziót lehet elérni”.

Szegény kérdező erre már kénytelen volt úgy reagálni, hogy „milyen jó lenne, ha a felét érteném”. Egy másik kommentelő pedig közölte, hogy igazán kíváncsi lenne még a hasonló tanácsokra, ahol a delikvensek „contentet akarnak writingolni valami niche-ben” (tartalmat írni bizonyos piaci résben).

Akkor kezdjük az elején. A copywriting a marketingvilágban dolgozó szövegírók feladata, akik a hirdetések, PR-cikkek, promóciós anyagok szövegeit készítik el. A content writing (szó szerint tartalomírás) hasonló munka, de ez kifejezetten a weben megjelenő szövegekhez, például e-bookokhoz, weboldalakhoz, esetleg podcastekhez vagy grafikus tartalmakhoz kötődik. A lokalizációs célcsoport egy bizonyos helyen lévő, valamilyen jellemző alapján kapcsolatban álló embercsoportot jelent, a SEO keresőoptimalizálást (search engine optimization), a konverzió pedig azt a helyzetet, amikor a weboldal látogatója teljesíti az üzletileg kívánt célt.

A felsorolt kifejezések gyakran fordulnak elő (online) marketingkörökben, rajtuk kívül azonban az emberek nagy része nem érti, miről beszélnek a szakavatottak.

A kérdés, rendben van-e ez így. Az egyik hozzászóló szerint igen, mivel „a copywriterek és content writerek értik, másnak meg marad a felesleges puffogás meg a kéretlen személyeskedés”. A nyelvművelők azonban úgy vélik, hogy a magyar értelmiségnek magyarul kell beszélnie, mivel ezzel egyrészt segít fenntartani a nyelvi sokszínűséget, másrészt nem esik a nagyképűség csapdájába. A túlzott szakszóhasználat ugyanis visszatetszést kelthet a nagyközönség szemében, amelyet érdemes elkerülni.

Az idegen szavak használatának különféle okai lehetnek. A tudálékosság mellett az egyszerű utánzás is szerepet játszhat, hogy az ember így azt hiszi, okosabbnak tűnik a másik szemében – amikor inkább az ellenkezője valósul meg. Előfordul, hogy félelem vagy homálykeltés áll a háttérben, amikor a magyar szó túlságosan negatív vagy egyértelmű. Az orvosok ugyanezért sokszor tapintatból használnak számos latin kifejezést, amelyet a beteg nagy valószínűséggel kevésbé ért, mint a magyar megfelelőket, ezért kevésbé ijed meg az esetleges rossz hírtől. Végül pedig egy szakma saját tolvajnyelvet is kialakíthat, hogy ezáltal teljesen elkülönüljön a társadalom többi tagjától. Ez szintén a lenézéssel függ össze, ám itt a szakma tagjai kacsintanak össze fölényesen.

Az egyetemi professzorok nem véletlenül igyekeznek hangsúlyozni, hogy adott szakma képviselői akkor számítanak a társadalom igazán elismert tagjainak, ha mondanivalójukat úgy tudják megfogalmazni, hogy az a hozzá nem értők számára is elfogadható. A nyelvészek pedig hozzáteszik, hogy szívesen vennének részt szakmai szervezetek munkájában, hogy az internetes világgal felgyorsult angolosodásnak gátat vessenek. A probléma ugyanis, hogy az eltérő nyelvi jelrendszerben megjelenő kulturális sokszínűség biztosítja a gondolkodásmód különbözőségét. Ez teszi lehetővé, hogy a különféle anyanyelvű tudósok gyorsabban és eredményesebben oldjanak meg felmerülő kérdéseket. Ha viszont elvész a nyelvi sokszínűség, a gondolkodás is elszürkül.

(Borítókép: PEXELS)