Zenélő elme

A jelenség, amely „fülféregként” is ismert, szórakoztató lehet, de sokszor inkább kellemetlen.

Forrás: PEXELS

Legtöbbünk szinte mindennap találkozik zenével. Az autóban ülve, a boltban sorban állva, nem beszélve arról, hogy a zenehallgatás – vagy akár a hangszeres játék – a legelterjedtebb hobbik közé tartozik. Mivel dallamok között mozgunk, mi is gyakran dalra fakadunk. Hangosan vagy magunkban. Artikulálva vagy dúdolva.

S van, hogy az a bizonyos dallam sehogy sem tud kimászni a fülünkből. Mint egy régi lemezjátszó, beragad. Ezt nevezzük dallamtapadásnak.

A jelenség, amely „fülféregként” is ismert, szórakoztató lehet, de sokszor inkább kellemetlen. Nehezíti a koncentrációt, és amennyiben átadva magunkat a makacs zenének azt hangosan meg is szólaltatjuk, a környezetünkben lévő embereket is zavarhatja. Valószínűleg egyik és másik oldalról is megtapasztaltuk már. Működése hasonló egy rögeszméhez, egy akaratlanul az elménkbe tolakodó gondolathoz vagy képhez, amely akkor és ott eltávolíthatatlannak tűnik. Daniel Levitin,­ a McGill Egyetem professzora, továbbá zenei producer, úgy véli, a dallamtapadásnak evolúciós okai vannak – nem biztos, hogy haszontalan tehát a rögzülő melódia. A zene segítségével könnyebben megjegyzünk tényszerű és érzelmi adatokat is, s ennek az írásbeliség előtt jelentős szerepe lehetett. Ma is ugyanúgy segíthet egy-egy információ memorizálásában, ha dallamba öltöztetve tároljuk azt.

A felmérések szerint az önkéntelen zenei felidézés az emberek mintegy kilencven százalékát érinti legalább heti rendszerességgel, ennek ellenére a hátterét és az okait még mindig kutatják – olvasható a Qubiton. A BME Pszichológiai Doktori Iskola és az ELKH Természettudományi Kutatóközpont közös új kutatásában a dallamtapadás és egyes személyiségjegyek kapcsolatát vizsgálja. Milyen vonások teszik valószínűbbé, hogy valaki egész álló nap egy adott dalrészletet ismételgessen? Mennyi ideig tart a dallamtapadás? Melyek ma hazánkban azok a dalok, amelyektől jellemzően nehezen tudunk megszabadulni? – többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Honbolygó Ferenc, a TTK kutatója és Fülöp Flóra, a BME doktorandusza. A kutatáshoz egy online elérhető kérdőív kitöltésével most bárki hozzájárulhat. Itt jeleztem én is, hogy hetek óta nem tudok szabadulni az Indiana Jones ikonikus főcímdalától – arra éneklem rá a napi teendőimet, a bevásárlólistát…

Korábbi vizsgálatok arra már rávilágítottak, hogy a zene mely tulajdonságai játszhatnak szerepet a dallamtapadásban. Ilyen például a gyakori ismétlődés a zenén belül, az egyszerű szöveg és a vidám tempó is, illetve az olyan zenei szünetek, amelyek egy számot egyedivé tesznek. Nem meglepő eredmény, hogy azok a dalok, amelyeket a közelmúltban gyakran hallottunk – például az aktuális slágerek – könnyebben az elménkbe kúsznak – írja Kelly Jakubowski, a Durham Egyetem zenei tanszékének munkatársa egy 2017-es tanulmányában. Ekkor azonosította is azokat a slágereket, amelyeket az emberek nagy része nehezen tud kiverni a fejéből. Úgy tűnt, e téren nagy az egyetértés, ami arra utal, hogy hasonló dallamokat preferálunk. Vagy legalábbis hasonló zenéket dúdolgatunk akaratlagosság nélkül. Victoria Williamson, a Goldsmiths College memória-szakértője ugyanakkor ezzel ellentétes megfigyelést tett. Egy erre a célra létrehozott weboldalon arra kérte a kitöltőket, hogy nevezzék meg azokat a zenéket, amelyek jellemzően dallamtapadást okoznak. Ezt követően egy adatbázisban összesítette a válaszokat, majd amikor már nagyjából ezer feljegyzésnél járt, azt figyelte meg, hogy a lista igen sokszínű – a dalok közül csupán fél tucat szerepelt több mint egyszer rajta. Ez arra enged következtetni, hogy a jelenség valójában rendkívül egyéni.

A nemrégiben indult hazai kutatással – amely hiánypótló, hiszen várhatóan nem csak külföldi fülbemászó dalokat azonosít majd – közelebb kerülhetünk az önkéntelen zenei felidézés és a személyiség összefüggéseinek megértéséhez. Az eddigi tudományos ismeretek szerint tudjuk, hogy dallamtapadásra hajlamosíthat többek között a zenei képzettség, a tapasztalatokra való nyitottság vagy a szorongásra való nagyobb hajlam – írja a Qubit cikke is.

Az embereket általában mégis az érdekli leginkább: hogyan kapcsolható ki az elménkben szüntelenül, újra és újra lejátszódó melódia? Daniel Levitin és valamennyi szakértő erre azt mondja, egy újabb fülbemászó dalra kell gondolnunk, amely az előzőt majd kiszorítja. A kérdés, hogy mennyivel vagyunk előrébb ezzel. Valószínűleg kénytelenek vagyunk megszokni, hogy agyunk néha zenél, remélve, hogy egy számunkra kedves dalt játszik.

(Borítókép: Illusztráció. Forrás: PEXELS)