Menő ember

Itthon Csutinak becézik, külföldön Camino Steve-ként ismerik. Csutka István­ hosszú ideig színészként lépett színpadra, majd színházat igazgatott, tévéműsort vezetett. Aztán egy nap elindult – gyalog. Először a Kilimandzsáróra, utána az El Caminón, Grönlandon, az Egyesült Államokban.­ Az itthoni egyhetes zarándokutat három nap alatt járta végig. Tavaly 57 nap alatt teljesítette az Országos Kékkört. (Előtte 69 nap volt a ­rekord.) Utazó blogger és thru hiker.

Csutka István színész, rendező Fotó: Bach Máté Forrás: Bach Máté

– Ilyen eseménydús önéletrajzot még nem olvastam. Dolgozott kommunikációs és marketingigazgatóként, majd válságmenedzser, motivációs előadó, sport- és teljesítménytáplálkozási szakértő lett. Az iskolákon kívül számos képzésen és tanfolyamon vett részt.

– Későn érő típus vagyok. Egyszer csak rákaptam a tanulásra, és ez a mai napig tart. Szeretnék lassabban lemaradni a fiataloktól.

„Hiszek a történetmesélésben”

– Táncosként és színészként a kairói operaháztól kezdve Párizson és New Yorkon keresztül Szibériáig sok országban lépett fel. Több tucat darabban szerepelt, filmekben játszott, rendezett, koreo­grafált. Többször nyilatkozta, hogy valami eltört önben a színház kapcsán. Mi történt?

– A színház volt az életem, de ma már semmilyen szempontból nem tudja azt nyújtani, amiért elkezdtem ezt a szakmát. A színészek is kevésbé hűségesek, oda mennek, ahol többet fizetnek. A Vidám Színpad menedzser igazgatójaként sok mindent tapasztaltam.

– A debreceni Csokonai Színház igazgatójaként szakmai továbbképzéseket indított, balett-társulatot alapított, bekerültek a nemzetközi színházi világ vérkeringésébe. Az intézményt több millió forintos hiánnyal vette át, és öt évvel később ötvenmillió plusszal adta tovább.

– A színház egyre sikeresebbé vált, csak túl sokan szóltak bele. Folyamatosan akadályokba ütköztem, és nem tudtam megvalósítani, amit szerettem volna.

– Hogyan lett műsorvezető az Echo Tv-ben?

– Váratlan felkérés volt. Debrecen után munka nélkül maradtam, a nagy pörgés után durva csönd vett körül. Az Echo Tv-ben tudták, hogy tagja vagyok a Professzionális Operaigazgatók Nemzetközi Kamarájának, és megkérdezték, hogy segítenék-e az Operaház körül akkor kialakult botrány kibogozásában. Néhány ismert személlyel kellett kamera előtt beszélgetnem. Éppen a tévében voltam, amikor beteg lett az egyik műsorvezető, és megkértek, hogy ugorjak be helyette, készítsek egy félórás interjút. Másnap felhívtak, hogy hétvégén lenne egy háromórás élő adás. Amikor azt kérdezték, hogy lennék-e a főszerkesztő, azt mondtam, hogy ez nagyon gyors karrier, kicsit lassítsunk. Végül két évig dolgoztam a kulturális szerkesztőségben. Évekkel később azért kezdtem el beszélgetős műsorokat vezetni a Madách Színház Tolnay Szalonjában, mert hiányoztak az interjúk. A Gondolatbonbonok című esteket a saját történetemmel vezettem fel, majd a vendégekkel beszélgettünk. Hiszek a történetmesélésben, mert általuk megérinthetünk másokat, példát mutathatunk, változást idézhetünk elő.

– Miért hagyta ott a főszerkesztői állását?

– Az Ellenfényben című műsorban 2008-ban Erőss Zsolt volt a vendégem. A felvétel után a folyosón beszélgettünk, ahol megjegyeztem, mennyire irigylem, hogy járt a Kilimandzsárón. „Megint megyek – mondta. – Vigyél magaddal! – kértem. – Gyere, van még egy hely. – Rendben. – De holnap be kell fizetni a repülőjegyet. – Befizetem. – És mi lesz a munkáddal? – Felmondok.” És így is lett. Nekem a piramisok és a Kilimandzsáró gyerekkori álmom volt. Óriási élmény volt Erőss Zsolttal együtt mászni az 5895 méteres hegyen.

Az orosz páter áldása

– Följutott a csúcsra, hogy bírta a megpróbáltatásokat?

– Előtte országúti kerékpáros versenyeken vettem részt. Viszont a csúcstámadó táborban rosszul lettem. A teherhordó fiú segített rajtam, neki köszönhetem, hogy a gyerekkori álmom valóra vált. Öt napig mentünk fölfelé, két napig lefelé. Mire leértünk, tudtam, hogy neki mi a vágya. Segítettem neki a céljai elérésében.

– Mi volt az álma?

– Egy saját szafari- és hegymászóiroda. Az útjaim során nekem is rengeteget segítettek, annyi jót kaptam az emberektől, hogy amennyit tudok, igyekszem visszaadni.

Csutka István színész, rendező
Fotó: Bach Máté

– Miért ment el zarándokútra?

– Abban az évben veszítettem el édesapámat, amikor a Kilimandzsárón jártam. 2012-ben azt álmodtam, hogy apám a világvégeoszlopnál áll, amely az El Camino végén található. Úgy döntöttem, elmegyek oda. A zarándokutaknak és a hosszú túráknak az a titkuk, hogy több hétig egyedül kell döntéseket hozni, idegen környezetben helytállni, kompromisszumokat kötni. Útközben jönnek a gondolatok, felszakadnak a múltból olyan történetek, amelyekről azt hisszük, hogy túl vagyunk rajta, de nem. Ezeken az utakon az emberek rájönnek, hogy mennyivel kevesebb is elég. Aki világot lát, másként tekint a saját hazájára. Nálunk csapból iható a víz, tőlünk nem messze már nem, és ha még távolabb megyünk, már víz sincs. Ilyenkor az ember átértékeli azokat a dolgokat, amelyek itthon körülveszik. 2013-ban jártam a Caminón, s miután hazajöttem, szétesett az életem, szinte mindenemet elveszítettem. Két évvel később nagypénteken, a családi vacsorán jelentettem be, hogy végigjárom Amerikában a 4279 kilométer Pacific Crest Trailt. Aztán a cél a 12 785 kilométeres Calendar Triple Crownra változott – három nagy amerikai túra egy év alatt –, amit eddig a világon kilenc embernek sikerült teljesítenie. Irgalmatlanul nehéz, harmincöt év fölött senki nem próbálta meg. Sajnos 2019-ben nekem sem sikerült, mert olyan időjárás volt, mint az elmúlt száz évben sosem. Hatalmas hó, mínusz húsz fok, nem lehetett menni, ráadásul elkaptam egy vírust, amit kint félrekezeltek. Haza kellett jönnöm. Két hónap múlva visszamentem, de több ok miatt már nem volt esélyem, hogy végigmenjek az egész úton. Az Appalachian Trailt és a Pacific Crest Trail Mojave-sivatagi szakaszát sikerült befejeznem.

– Ilyen útra hogy lehet felkészülni?

– Miután eldöntöttem, hogy belevágok, olyan célokat választottam, amelyek ezt segítették. Grönlandra is azért mentem el két hétre, mert kellett a kondi és a tapasztalat. Görögországban megmásztam az Olümposzt, majd eljutottam a Szent Athos-hegyi Autonóm Kolostorköztársaságba, amely 843 óta zárt világ, csak férfiak mehetnek be. Nők ötszáz méterre meg se közelíthetik, és a félszigeten csak hím állatok élnek. Másfél évet kellett várnom az engedélyre. Nem könnyítik meg a római katolikusok életét, hogy bejuthassanak az ortodox szerzetesek közé. Egy óriási viharban megmentettem öt ember életét, segítettem nekik feljutni a hegytetőre a kis templomba. Reggel megáldott az orosz páter. Neki köszönhetően tovább maradhattam, és a húsz kolostorból tizenkettőbe jutottam el. Más legjobb esetben hármat lát a négy nap alatt. Művészként olyan helyen járni, ahol a világ első ikonfestő-iskolája volt – örök emlék.

Élet hosszú távra

– Hogyan tudja megteremteni az utakhoz az időt, a feltételeket?

– Jelenleg egy angol cég hálózati igazgatója vagyok, a partnerek vezetőivel tartom a kapcsolatot. Bárhol el tudom végezni a munkámat. Az amerikai útra négy évig készültem, közben három munkahelyen dolgoztam. A thru hike, a hosszú távú túrázás az életem. Megtanultam olcsón utazni, sátorban alszom, csak ételre kell költenem.

– Ki segít, ha bajba kerül?

– Az embernek oda kell figyelnie a megérzéseire. Ha útközben valaki nem szimpatikus, akkor tovább kell menni, akár futva, vagy elbújni az erdőben. Grönlandon sarkvidéki viharba kerültem, a Mojave-sivatagban pedig majdnem belegyalogoltam két rivális banda gépfegyveres leszámolásába. Medvével háromszor, kígyóval számtalanszor találkoztam. Azért is írok az útjaimról, mert rengetegen felkészületlenül indulnak el. Sokan feladták mellettem útközben vagy meghaltak. Összeállítottam egy képzést, amellyel bárkit fel tudok készíteni hosszú utakra.

– Ha egyedül utazik, hogy készültek azok a fotók, amelyeken egy kiálló szikla peremén üldögél?

– Az egyik ilyen kép az Appalachian Trail legtöbbet fotózott pontján készült, a McAfee Kno­bon. Egy fiatal párral találkoztam, s lefényképeztük egymást. Ez márciusban történt. Én onnan tettem egy kitérőt, átmentem San Diegóba repülővel, 1200 kilométert gyalogoltam a sivatagban, majd visszatértem az Appalachian Trailre, ahonnan a betegségem miatt haza kellett jönnöm. Augusztusban a felezőponttól újra indultam, és szep­temberben Maine államban, Monsonban egy pizzabárban összefutottam a párral. Utolértem őket.

Névjegy

Csutka István 1966-ban született. Tizenhárom évesen néptáncversenyt nyert. 1984-ben Budaörsön testnevelés tagozaton érettségizett. Elvégezte az artistaképző intézet akrobatikus revütánc képző szakát. 1990-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán szerzett diplomát, majd a debreceni Csokonai Színházba szerződött. Tizenkét évvel később ő lett a teátrum igazgatója. 2013-ban állt utoljára színészként színpadon, azóta a versenyszférában dolgozik.