Zsíros Zsiga és cimborái

Mit mondanak el a kuláknak bélyegzett gazdákról a Ludas Matyiban szereplő karikatúrák, és mennyiben árulkodik mindez a velük kapcsolatos ­hivatalos álláspontról? Ennek felderítésére Tóth Judit, a Rákosi-korszak agrár- és társadalomtörténetével foglalkozó történész vállalkozott a közelmúltban megjelent Kulákbánat című könyvében.

Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár

A pártállam a nagygazdák tehetős – a helyi közösségek életére nem csekély befolyással bíró – rétegében látta a szocializmus építésének legfőbb gátját. Hiszen a nagybirtokok felszámolása, a magántőke megszüntetése, a politikai ellenfelek felszalámizása, az egyházak ellehetetlenítése után a paraszti elit számított a kapitalizmus utolsó maradványának – ad magyarázatot a rendszer hozzáállására Tóth Judit történész.

– Arra, hogy ki számított kuláknak, már nehezebb röviden felelni.

– Létezett egy kulákadónak nevezett büntetőadó. Arra rótták ki, aki 25 kataszteri holdnál nagyobb vagy 350 aranykoronánál értékesebb földet birtokolt. E területalapú, adóügyi megközelítés szerint 1949-ben 62-63 ezer, 1951-ben

46 500 fő minősült kuláknak. Csakhogy nemegyszer jóval tágabban értelmezték e fogalmat, így az is megkapta e bélyeget, aki egyszerűen vagyonosabb volt a helyiek többségénél – például mészárszéket üzemeltetett, kocsmát vitt, vagy cséplőgépet birtokolt –, de az is, akit valamilyen oknál fogva a népi demokrácia ellenségének véltek. 

Az ötvenes évek elején mindenesetre több mint 85 ezer ilyen „tágabb értelemben vett” kulákról tudtak. Az üldöztetés hatására aztán mindkét kategóriában szembeötlően csökkentek a számok: 53-ban adóügyi alapon 38 ezer, egyéb okokból kifolyólag 71 ezer kulákot tartottak nyilván a hatóságok.

A Rákosi-rendszer nem elégedett meg azzal, hogy értékeiből kiforgassa s – az önálló gazdálkodás lehetőségétől megfosztva – gyökeres életmódváltásra kényszerítse e társadalmi csoport tagjait: mindezeken túl a propagandaháború egyik legfőbb célpontjává tette őket. A szovjetizálás egyik fő eszköze ugyanis a propaganda volt, fontos pillérének pedig a sajtó, azon belül a Ludas Matyi számított. Az 1945-ben indult szatirikus hetilap egyes időszakokban közel félmilliós példányban kelt el. 

– Ez magának éléskamra, Zsíros úr? Ez visszaéléskamra! Fotó: Arcanum Digitális Tudománytár

Népszerűségének titka – a könnyed hangvétel mellett – a rajzos formában rejlett, hiszen a karikatúrák sokkal szélesebb tömegeket voltak képesek megszólítani, mint a szavak, főleg a még írási-olvasási nehézségekkel küzdő társadalmi rétegek között – mutat rá Tóth Judit.

A Rákosi-érában a lap több százas nagyságrendben közölt kulákokon élcelődő karikatúrákat. A rendszer gyanús alakok kártékony gyülekezetének láttatta őket, akik kibújnak a kötelező terménybeszolgáltatás alól, vagyoni helyzetük eltitkolásával félrevezetik a hatóságokat, rémhíreket terjesztenek, szabotálnak és a kollektivizálás ellenlábasaiként végső soron a szocializmus építését gátolják. Arra a kérdésre, hogy mindennek volt-e valamennyi valóságalapja, Tóth Judit elmondta: a hatalom mindent a maga szempontjából szemlélt. 

A terménybeszolgáltatást tekintve például a nagygazdák kötelezettsége úgyszólván teljesíthetetlen volt – nemegyszer előfordult, hogy vásáron vették a tojást, az ott beszerzett mennyiséggel egészítették ki a saját készletüket, hogy meglegyen az állam által meghatározott darabszám.

Dolgukat nehezítette, hogy erősen túlszabályzott jogi környezetben kellett gazdálkodniuk. Előírták, milyen mély legyen a szántás, vagy hogy aratáskor mekkora szemveszteség számít elfogadhatónak. Ha valaki eltért a megszabott értéktől, büntetésre számíthatott. Egy kuláknak bélyegzett így könnyen bíróság előtt találhatta magát közellátás veszélyeztetésének vétsége miatt. Ám a kategóriák ebben az esetben sem voltak egyértelműek, sőt.

– Ha egy gazda például nem szolgáltatta be a tejet, abból bírálói akár azt is kihozhatták, hogy a népi demokrácia ellensége. Hiszen a tej a gyerekek egyik legfőbb tápláléka, akik viszont a jövő zálogai. Aki tehát szabotálja a tej beadását, az végső soron a leendő munkaerőt sodorja veszélybe, és ezzel a szocializmus jövőbéli építését hátráltatja.

A poroszlói Bánrévi B. esetét a Ludas Matyi is bemutatta egy karikatúrán. Az árurejtegetéssel és rémhírterjesztéssel vádolt nagygazda ellen 1951 tavaszán indult eljárás. A bíróság főbüntetésként kétévi börtönt, mellékbüntetésként ötezer forintnyi pénzbüntetést és vagyonelkobzást szabott ki rá.

A férfi az 53 nyarán – Sztálin halála után – meghirdetett amnesztiával szabadult. A jelek szerint nem tört meg: újra gazdálkodni kezdett, részt vállalt az 56-os helyi eseményekben, majd Poroszló Község Forradalmi Tanácsának elnöke lett.

Merőben más sors adatott viszont annak a nagykőrösi gazdának, aki kivágott egy, a földjén álló fát. Pár nappal később megjelentek nála a rendőrök, és felszólították: mutassa az engedélyt, amely feljogosította „a cselekményre”. Hiába védekezett azzal, hogy ő ültette a fát, magukkal vitték. 

Néhány napig volt bent, és miután hazamehetett, szavát sem lehetett hallani. Másnap reggelre megőszült. Egy hajnalban aztán az istállóban öngyilkos lett. Esete a Kulák volt az apám című, 2014-ben készült dokumentumfilmben szerepel (amelyben Tóth Judit szakértőként működött közre).

A Ludas Matyiban közölt karikatúrák leginkább azzal igyekeznek gúny tárgyává tenni a kulákokat, hogy – az állampárti elvárásoknak megfelelően – szabotázsnak minősített cselekedetek közepette ábrázolják őket.

Kulák: Álljanak meg, hé! Merre mennek?Csala: A szocializmus felé.Kulák: Az nekünk nem jó! Mi éppen az ellenkező irányba megyünk. Fotó: Arcanum Digitális Tudománytár

– E rajzok rosszindulatú sztereotípián alapuló, bántóan egyszerű, sematizált képet mutatnak a kulákokról: kövérek, lábukon csizma, fejükön kalap, foguk között pipa. Lusták és ellenségesek, leleményességüket csak a hatóságok félrevezetésére használják. Vezetéknevük – testalkatuk, valamint eltitkolni igyekezett javaik alapján – Zsíros, keresztnevük többnyire Zsiga vagy János. Feleségüket viszont leggyakrabban csupán Zsírosnéként vagy Hájasnéként említik, tehát még csak arra sem érdemesítették őket, hogy keresztnevet adjanak nekik! – mondja Tóth Judit.

A Ludas Matyiban ugyanakkor nemcsak a paraszti elitet figurázták ki, hanem a hatalom által ellenségnek tekintett egyéb társadalmi csoportokat is. Zsíros gazda mellett ezért több sztereo­tipikus alak is feltűnik a lap hasábjain: a politikai tévúton járó Jobboldali Szoc-Demeter, a rest munkás, Lógós Lali, a Horthy-korszakba visszavágyó Reakcy Jóska, vagy az egyházat képviselő Klery Kálmán (bár ő nem vált olyan gyakori szereplővé, mint előtte említett társai).

– Nem csupán a kuláknak bélyegzett gazdák lejáratása, kifigurázása, érzelmi megtörése volt a gúnyrajzok célja, hanem az is, hogy – a hatalom érdekeinek megfelelően – szembeállítsa egymással a paraszti társadalom egyes rétegeit. Vagyis a karikatúrákkal akarták egymás ellen hangolni a falvak, a vidék lakosságát – magyarázza a könyv szerzője.

A kulákellenes propagandával ugyanakkor nem sikerült maradéktalanul átformálni az olvasók gondolkodását: mivel a közvetlen környezetükben élők pontosan tudták, hogy a nagygazdák milyen emberek – hiszen közelről ismerték őket, nem egy, nem két személyes tapasztalatot szerezve róluk –, elterjedt a „jó kulák” fogalma. Úgyhogy a hatalom kénytelen volt lépten-nyomon külön kitérni rá, hogy „jó kulákok” nem léteznek.

Gúnyképek

A Kulákbánat című kötetbe beválogatott mintegy száz karikatúra többsége két rajzoló – Pályi Jenő és Szegő Gizi – munkája. Gyöngy Kálmán Magyar karikaturisták adat- és szignótára című, 2008-ban megjelent lexikonjából a következőket tudhatjuk meg róluk: Pályi Jenő alapításától kezdve a Ludas Matyi munkatársa volt, ő kapta a legtöbb címlaprajz-megrendelést. „Irányított, sugallt, megadott tematika alapján készítette el karikatúráit a kulákokról, […] a feketézésről, »a haza ellenségeiről«.” 

Szegő Gizi a Ludas Matyi alapító, belső munkatársa volt. „A kezdeti időszakban több címlaprajza volt, mozgósító feladattal, humor nélküli munkák. Témái voltak a silózás, a betakarítás, a szemveszteség a búzatáblákban…”

A Rákosi-rendszer propagandája nemcsak karikatúrákkal hangolt a kulákok ellen, de ­csasztuskákkal – jellemzően valamelyik magyar népdal dallamára kiénekelhető, gúnyos szövegekkel, bökversekkel – is. A Kulákbánatban a szerző a Te rongyos élet című filmben felhangzó csasztuskát, a „Megismerni a kanászt” agitprop átköltését idézi: „Megismerni a kulákot fekete házáról, / mázsás, hízott disznójáról, teli bukszájáról. / Hej, ellenséges kulák népség, / tőled már nem félünk. / Hiába is fened fogad, / egyre jobban élünk. // Megismerni a kulákot feketevágásról, / földbe ásott búzájáról, rejtett aranyáról. / Sej, ellenséges kulák népség, / tőled már nem félünk. / Hiába is fened fogad, / Rákosi van vélünk.”

Borítókép: Arcanum Digitális Tudománytár