– Mi a legfőbb különbség köztük?
– Amellett, hogy jobban ismerem a korlátaimat, rátaláltam arra a határozott, erős személyiségre, ami mindig is bennem rejlett, de a gyász és az anyaság miatt nem kerülhetett előtérbe. Évekbe tellett például, mire ki tudtam mondani, hogy én vezetem azt az alapítványt, amely jelenleg leköti az időm legnagyobb részét.
– A 2014-ben létrehozott és a volt férje becenevét viselő Hópárduc Alapítványról van szó, ahol figyelem- és mozgáskoordinációs nehézségekkel élő gyerekek sajátíthatják el a fal- és hegymászás alapjait. Miért pont ezt a területet választotta?
– Gyerek- és fiatal koromban gondjaim voltak az összpontosítással és a tér érzékelésével. Rendszeresen leettem magam, ha egy asztalon álló kancsó vagy pohár felé nyúltam, jó eséllyel felborítottam, és amikor az utcán mentem, gyakran nekigyalogoltam az oszlopoknak. De miután elkezdtem hegyet mászni, mindez megszűnt. Tudatosabbá vált az érzékelésem, megtanultam, mire figyeljek és hogyan, ennek következtében átalakult a mozgáskoordinációm.
– Aztán anyaként szembesült azzal, hogy a kislányának hasonló problémái vannak, mint annak idején önnek.
– Elkezdtem mozgásfejlesztő foglalkozásokra vinni, és közben meggyőződtem arról, hogy a mozgás és az idegrendszer kialakulása között bizonyos korig szoros összefüggés áll fenn. Ezért arra gondoltam: miért ne adnánk lehetőséget a figyelemzavaros gyerekeknek, hogy a falmászás során adódó feladatokkal eddzék a koncentrációs képességüket, és javítsák a mozgásukat?
– Hogyan lehet fejleszteni mindezt egy-egy foglalkozáson?
– Például: a gyereknek a mászás megkezdése előtt mutatunk egy ábrát – egy háromszor hármas négyzet valamennyi mezőjében szerepel egy-egy tárgy, szívecske, levél, házikó. Ezek után felmegy a kapaszkodókkal, lábtámaszokkal speciálisan kiképzett mászófalra. Miután visszatért a földre, színes filceket adunk a kezébe, és megkérjük: rajzolja le az ábrát, amelyet korábban megszemlélt. Ha sikerül neki – és előbb-utóbb sikerül –, az azt jelenti, hogy képes megjegyezni és emlékezetből rekonstruálni bizonyos látványelemeket. Ez az egyszerű gyakorlat egyszerre javítja a memóriáját és a figyelmét.
– 2016 és 18 között elvégezte a SOTE mentálhigiénés szakát. Miért döntött a továbbtanulás mellett?
– Az alapítvány működésének kezdetétől szembesültem azzal, hogy a nálunk megforduló gyerekek milyen nehezen ismerik fel, fejezik ki vagy kontrollálják az érzéseiket. Ezt megemlítettem a pszichológusomnak, ő tanácsolta, ha érdekel a téma, szerezzek ehhez kapcsolódó végzettséget, mert így megérthetem, mi megy végbe bennük. Így is lett, jó ötlet volt.
– Hogyan hasznosítja a tanultakat foglalkozásokon?
– Volt egy kiskamasz fiú, aki meg volt arról győződve – és egyáltalán nem tartotta magában a véleményét –, hogy amit a felnőttek mondanak, az általában baromság. Amikor felment a falra, láttam, hogy haladás közben keresztezi a végtagjait, vagyis a bal kezével a jobb oldalán, jobb kezével a bal oldalán keres kapaszkodót. Ez egy létező, de kezdőként nem hatékony technika. Figyelmeztettem, hogy így nehéz lesz teljesítenie a feladatot, de ugyanúgy mászott tovább, mint addig. Amikor leért, láttam rajta, hogy alaposan elfáradt. Megkérdeztem tőle: „Látod, hogy nem minden baromság, amit a felnőttek mondanak?” Kelletlenül elismerte, hogy igazam van, és onnantól kezdve figyelt arra, amit mondok.
– Ha már a pszichológusát említette: az is neki köszönhető, hogy ismét párra talált.
– Így van, ő kapacitált, hogy kezdjek foglalkozni a magánéletemmel. Kérdeztem tőle: „Ugyan miért? Így is megvagyok.” Azt felelte, éppen azért, hogy ne szokjam meg ezt az állapotot, mert utána nehéz lesz kitörni belőle. Úgyhogy négy év egyedüllét után regisztráltam egy internetes társkereső oldalra, és viszonylag hamar megtaláltam az új páromat.
– Jól tudom, hogy annak idején Zsolttal is az interneten ismerkedett meg?
– Igen, méghozzá meglehetősen vicces előzmények után. Amikor felfigyeltem a profiljára, már egy ideje hegymászókörökben mozogtam, tehát – anélkül, hogy találkoztunk volna – tudtam, ki ő, és azt is, hogy van barátnője. Úgyhogy miután megláttam az adatlapját, arra gondoltam, egy másik hegymászó a nevét felhasználva próbál ismerkedni. Megírtam hát neki e-mailben: „Kár, hogy ennyire hasonlítasz Erőss Zsoltra.” Annyit írt vissza: „Miért kár?”
– Hát, ez nem éppen az a beismerés volt, amit várt…
– Felbosszantott, hogy nem hajlandó elismerni, hogy csaló, elkezdtem provokálni: biztos csak a Kékesig jutott el, de ha komolyan gondolja a dolgot, másszunk együtt, segítek neki, hívjon fel. Erre megint kurtán reagált: hívjam én, szám a honlapján. Hogy végre tisztán lássak, fel is hívtam, aztán találkoztunk. Rá kellett jönnöm, valóban ő az, és azért volt fent azon az oldalon, mert a közelmúltban szakított a barátnőjével. Kissé kínosan éreztem magam, de hamar túllendültem rajta.
– És mára újrázott is. Mitől függ, hogy valaki sikerrel próbálkozik-e az interneten?
– Nekem is voltak rossz tapasztalataim, bár nem sűrűn. Volt olyan férfi, aki például úgy próbálkozott, hogy jó pár évvel idősebb volt, és jóval előnytelenebbül nézett ki, mint a profilképen, amelyet feltöltött magáról. Az ismerkedőoldalak nagy része lehetőséget biztosít az embernek, hogy leírja magáról, mit tart fontosnak és értékesnek.
– Olyanokat, mint a hegyek iránt érzett vonzalom, a magas csúcsok meghódításának vágya?
– Például. Ez a vonzalom sosem fog elmúlni. A hegyek továbbra is jelen vannak az életemben, csak alacsonyabbak lettek, és közös családi élményt adnak. Ma már az alapítvány az én Himalájám. A munkatársaimmal együtt épp azt szeretném kitalálni, milyen irányba haladjunk tovább.
– És ha a lánya, Gerda, vagy a fia, Csoma egy nap azzal állna ön elé, hogy szeretne hegymászással foglalkozni?
– Erre a tízéves fiam esetében van nagyobb esély: rendszeresen jár hozzánk foglalkozásokra, és úgy veszem észre, igencsak ügyes a falon. De bármelyik gyerekem dönt úgy, hogy mászni szeretne, nem fogom megakadályozni benne – találják meg ők is a maguk útját, ahogy Zsolt is, én is megtaláltuk a magunkét.
NÉVJEGY
Sterczer Hilda (1980) német szakos tanítónő, mentálhigiénés szakember, a Hópárduc Alapítvány vezetője. Erőss Zsolt hegymászó özvegye, két gyermek édesanyja.
Borítókép: Sterczer Hilda (Fotó: Teknős Miklós)
