
A szövetség fennállásának húszéves évfordulóján immár 3500 kilométernyi jelzett út, valamint ötven menedékház állt a túrázni vágyók rendelkezésére. 1938-ra elkészült az ország két legtávolabbi pontját összekötő kék útjelzések hálózata, és elindult rajta a kőszegi-hegységbeli Írottkőtől a zempléni-hegységbeli Tolvaj-hegyig tartó, Szent István-vándorlás névre keresztelt túra.
A második világháború után az ország új urai 1946-ban feloszlatták a polgári hátterű egyesületeket, így az MTSZ-t is. A megszüntetett turistaszervezetek vagyona a Turistaházakat Kezelő Nemzeti Vállalathoz (TKV) került; a turizmus csúcsszerve a Magyar Vándorsport Szövetség lett (amely 1948-tól Magyar Természetbarát Szövetség néven folytatta működését). 1952-ben – a Szent István-vándorlás nyomvonalán – létrejött az Országos Kéktúra, amely 1961-re valóban országossá vált, addig ugyanis csak a Lokomotív Sportkör tagjainak volt meghirdetve.
A hetvenes évekre aztán a túrázás háttérbe szorult a tömegturizmus egyéb formái mögött. 1975-ben felszámolták az időközben Turista Ellátó Vállalatra átkeresztelt TKV-t. A korábban a vállalathoz tartozó létesítmények a területileg illetékes vendéglátóipari cégek tulajdonába kerültek, és állaguk hamarosan romlani kezdett.
A nyolcvanas évektől kezdve Magyarország mindinkább bekapcsolódott a nemzetközi turistaéletbe (kijelölték például az Eisenach–Budapest hegyi túra több mint 2690 kilométer hosszúságú nyomvonalát). Az évtized elején idehaza is megjelent a teljesítménytúrázás, melynek első példája az 1981-ben megrendezett Kinizsi 100 volt, de később több is követte (Pilis 50, Gerecse 50, Vértes 50).
Aki tehát betér az ingyenesen megtekinthető kiállításra, nemcsak egy kellemes kirándulás látnivalóinak sorát gyarapítja, de arról is meggyőződhet, hogy a túrázás sokak számára nem pusztán szabadidős elfoglaltság, de mozgalom is, melynek megvannak a maga szervezeti emlékei, kimagasló eredményei és sporttörténeti relikviái.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!