A Dobogókőre ellátogatókat alighanem örömteli meglepetésként éri majd, hogy a báró Eötvös Loránd nevét viselő menedékházban a járvány harmadik hullámának levonulása után ismét látogatható a megújult turistatörténeti kiállítás.
A tárlókban fotók, térképvázlatok, évkönyvek, érmék; a sarokban egy Szent István emlékének ajánlott és a látogatók által megszólaltatható harang; a falon – egyebek mellett – Rockenbauer Pál, a Másfél millió lépés Magyarországon című sorozat rendezőjének portréja. A gyűjtemény anyagából kiderül: 1873 augusztusában Ótátrafüreden – 250 taggal – létrejött a Magyarországi Kárpát-egyesület, amely jelzett turistaösvények kialakítását, valamint menedékházak építését tűzte ki maga elé.
Fennállásának tizedik évében már 2600-nál több tagot számlált, és 1884-ben kilencedik menedékházát adta át a szervezet. Ismertségét és elismertségét nagyban növelte, hogy olyan személyiségek csatlakoztak hozzá, mint például báró Eötvös Loránd.
Az elsősorban tudományos tevékenysége miatt emlegetett főrend kitűnő hegymászó volt: 18 éves korában Svájcban megmászta az Alpok második legmagasabb hegye, a Monte Rosa legmagasabb pontját, a 4634 méteres Dufour-csúcsot. 1888-ban a Kárpát-egyesület Budapest Osztályának elnöke lett, de mert a szervezet vezetősége kizárólag a Tátra turizmusának fejlesztésére összpontosított, 1891-ben a Budapest Osztály feloszlatta magát, és a báró vezetésével létrejött a Magyar Turista Egyesület (MTE).
Ez immár az ország teljes területére kiterjesztette a működését, egyszerre pártolva a magashegységi és középhegységi turizmust. Az elnökről feljegyezték, hogy pantallóban járta a hegyeket, és mivel az első világháború alatt nem juthatott ki Tirolba, a Magas-Tátrában tett hosszú túrákat: 1915–16 folyamán – 68 évesen! – meghódította a Lomnici-csúcsot (2634 méter), valamint a Fecske-tornyot (2623 méter).
A két világháború között az 1913-ban alakult Magyar Turistaszövetség (MTSZ) koordinálta a turistaélet szervezésével járó feladatokat. A trianoni határokon belül húzódó hegyvidékeket – munkaterületnek kinevezve – felosztotta a turistaegyesületek között, hogy azok elkészítsék az új útjelzéseket, és folytassák a menedék- és turistaházak építését.
A szövetség fennállásának húszéves évfordulóján immár 3500 kilométernyi jelzett út, valamint ötven menedékház állt a túrázni vágyók rendelkezésére. 1938-ra elkészült az ország két legtávolabbi pontját összekötő kék útjelzések hálózata, és elindult rajta a kőszegi-hegységbeli Írottkőtől a zempléni-hegységbeli Tolvaj-hegyig tartó, Szent István-vándorlás névre keresztelt túra.
A második világháború után az ország új urai 1946-ban feloszlatták a polgári hátterű egyesületeket, így az MTSZ-t is. A megszüntetett turistaszervezetek vagyona a Turistaházakat Kezelő Nemzeti Vállalathoz (TKV) került; a turizmus csúcsszerve a Magyar Vándorsport Szövetség lett (amely 1948-tól Magyar Természetbarát Szövetség néven folytatta működését). 1952-ben – a Szent István-vándorlás nyomvonalán – létrejött az Országos Kéktúra, amely 1961-re valóban országossá vált, addig ugyanis csak a Lokomotív Sportkör tagjainak volt meghirdetve.
A hetvenes évekre aztán a túrázás háttérbe szorult a tömegturizmus egyéb formái mögött. 1975-ben felszámolták az időközben Turista Ellátó Vállalatra átkeresztelt TKV-t. A korábban a vállalathoz tartozó létesítmények a területileg illetékes vendéglátóipari cégek tulajdonába kerültek, és állaguk hamarosan romlani kezdett.
A nyolcvanas évektől kezdve Magyarország mindinkább bekapcsolódott a nemzetközi turistaéletbe (kijelölték például az Eisenach–Budapest hegyi túra több mint 2690 kilométer hosszúságú nyomvonalát). Az évtized elején idehaza is megjelent a teljesítménytúrázás, melynek első példája az 1981-ben megrendezett Kinizsi 100 volt, de később több is követte (Pilis 50, Gerecse 50, Vértes 50).
Aki tehát betér az ingyenesen megtekinthető kiállításra, nemcsak egy kellemes kirándulás látnivalóinak sorát gyarapítja, de arról is meggyőződhet, hogy a túrázás sokak számára nem pusztán szabadidős elfoglaltság, de mozgalom is, melynek megvannak a maga szervezeti emlékei, kimagasló eredményei és sporttörténeti relikviái.
A tárlatnak otthont adó faépület, a báró Eötvös Loránd menedékház története meglehetősen kalandos. Az ország első turistaházaként adták át a nagyközönségnek 1898. június 5-én. A növekvő turistaforgalom miatt már 1900-ban felvetődött bővítésének gondolata.
A második – immár kőből emelt – menedékház 1906-ra készült el, a közvetlen szomszédságában. A faházat így néhány évre bezárták, de mert változatlanul szükség volt rá, 1911-ben ismét megnyitották.
A második világháborút követően a létesítmény a TKV-hez került, s ezt követően több funkciót is betöltött: használták postaként; egy időben a Pannónia Szálló dolgozói gyermekeinek kialakított óvoda működött a falai között; de volt vállalati üdülő és raktár is. 1984 óta kiállítóhely.
(A Magyar Olimpiai és Sportmúzeum turistatörténeti kiállítóhelye, Pilisszentkereszt – Dobogókő, Téry Ödön u. 24. A kiállítás megtekinthető: csütörtökön 9–14 óráig, szombaton és vasárnap 10–15 óráig)
Borítókép: A Báró Eötvös Loránd menedékház épülete Dobogókőn. Az épület Magyarország egyik legrégebbi menedékháza a Visegrádi-hegységben, Dobogókői kilátó mögött (Fotó: MTVA/Faludi Imre)
