Magyarország, 1985. A sakkbajnok Demeter Geri (Váradi Gergely) épp csak leül a Veszprémből Budapestre tartó vonat egyik fülkéjébe, amikor az állambiztonság embere a felettese elé vezeti. A belügy tartótisztje, Kis elvtárs (Thuróczy Szabolcs) megzsarolja a húszéves fiút, hogy vagy jelent egykori osztálytársáról, a vele egy kollégiumban lakó, ellenzéki szerveződéseket vezető Száva Zsoltról (Patkós Márton), vagy megvonják súlyosan beteg öccse Nyugatról beszerezhető gyógyszerét. Demeter, amint megérkezik az Államigazgatási Főiskola Ménesi úti kollégiumába, munkához is lát: megpróbál beférkőzni a bizalmatlan Száva köreibe.
Manapság egyre több alkotó mer hozzányúlni a kommunista diktatúra évtizedeihez és a rendszerváltást megelőző felhevült időszakhoz. Ahogyan a holokauszt borzalmai után is bő negyven évig tartott, amíg a mainstream filmgyártás elkezdte a „gyászmunkát”, talán most érett meg az idő arra, hogy az időben jóval közelebbi szocializmus sötét korszakát feldolgozzuk. Ebbe az irányba mutat Fabricius Gábor 1983-ban játszódó Eltörölni Frankot című filmje, de már készül Enyedi Ildikó nyaraló ügynökös sorozata, és a taxisblokádról is forgatnak. Dramaturgiailag igazi kincsesbánya a besúgótéma: pszichológiailag összetett, szorongatott helyzet, amelyben összecsap az ember morális igazságérzete és a szerettei iránt érzett kötelességtudat. Magyar filmesek eddig csak szőrmentén érintették: az elmúlt időszakban Cserhalmi Sára próbálkozott Drága besúgott barátaim című filmjével, és noha A mások élete mélységeitől még messze járunk, érdekes módon a németek Oscar-díjas remekművét készítő Florian Henckel von Donnersmarckhoz hasonlóan A besúgó alkotója, Szentgyörgyi Bálint sem olyan idős, hogy személyes emlékei lettek volna a korszakról, hiszen a rendszerváltás után született.
Szentgyörgyi Bálint autodidakta módon tanulta a filmkészítést, néhány rövidfilmet jegyzett csupán A besúgó pilotja előtt, amellyel aztán bekopogtatott az HBO-hoz. Akkora sikerrel járt, hogy sorozatát nem csupán leforgatták, de A besúgó lett a magyar HBO első saját ötletből, azaz nem külföldi licenc alapján készült magyar sorozata, amely ráadásul az idén tavasszal indult platformon debütál – hazánk mellett még hatvanegy országban. Szentgyörgyi sorozata attól sikeres, hogy Geri motivációival bárki könnyen azonosulhat. Az esetlen, kicsit stréber, rendes és a családjáért bármire hajlandó húszéves srác olyan satuba kerül, amelyet mai fejjel is őrült nehéz lenne kezelni, a nézőben pedig azonnal elindul az „én vajon mit tennék?” játék.
A besúgó nem vesződik sokat a karakterek megrajzolásával, remek színészei pedig többé-kevésbé kiküszöbölik ezt a csorbát. Végre fiatal, tehetséges és ami még fontosabb, nem elhasznált arcokat látunk! Váradi játszott már mozifilmfőszerepet (Guerilla), Patkós az Örkény Színház társulatának tagja, de láthattuk már például a tavalyi A legjobb dolgokon bőgni kell című első filmben vagy a Napszálltában és a Kincsemben is kisebb szerepekben. Száva lázadó barátnőjét Szász Júlia, a Nemzeti Színház fiatal színésznője játssza, a Kis elvtárs lányát alakító Szőke Abigélt pedig korábban az Akik maradtak főszereplőjeként szerette meg az ország. A fiatalok mellett persze Thuróczy is hozza az elvárhatót a szintén felülről zsarolt, frusztrált pártkatona szerepében, mellette pedig olyan veteránokat is láthatunk, mint Mácsai Pál a rendszernek puncsolni kénytelen Kossuth-díjas író szerepében, vagy az egyetemi tanárt alakító Hajdu Szabolcs. Hajdu figurája mondja ki a Kádár-kor egyik legfontosabb tézisét, miszerint a rendszer nemcsak az irodákban, hanem tízmillió ember reflexeiben van jelen, bekúszik a bőrünk alá. Geri viselkedése is ezt húzza alá: hiába járunk immár a nyolcvanas évek második felének puha diktatúrájában, mégis kételkedés vagy tiltakozás nélkül azonnal teszi, amit kértek tőle.
Ha valaki nem tudja, mi a kapcsolat a magnókazetta és a ceruza között, akkor egész biztosan nagyon fiatal. A besúgó óriási nosztalgialöketet ad: zseniális főcímet az Európa Kiadótól (Mocskos idők), szocreál építészetet, kis Polskit és kocka Ladát, májkrém alatt kanyarodó kiflit és műanyag tejesdobozt, röpcédulákat és Edda-koncert-plakátot. A koli folyosóján mindenki azt kérdezi a másiktól: „te tudod, mit jelent az, hogy Rambo?” Talán utalás a Moszkva térre, talán nem, ám tény, hogy sem Török Ferenc 2001-es, szintén rendszerváltás előtt játszódó kultfilmjében, sem pedig itt nem látják a srácok Sylvester Stallone dzsungelharcát. A Láng Imola (A feleségem története, Testről és lélekről) által tervezett díszleteknek viszont sajnos egy nagy hibájuk van: nem adják vissza a korszak valódi arcát. A szürkeséget, a lerohadt, minőségvesztett környezetet. A fiatalok színes, változatos ruhái pedig akár maiak is lehetnének, és noha a nyolcvanas évek derekán járunk, mégsem látunk arc- vagy testszőrzetet rajtuk, ami elég mulatságos behódolás a mai szépségideál előtt.
Felmerül a kérdés: vajon kiket tud megszólítani a három évadosra tervezett sorozat? Egyértelműen azokat, akik nem élték át ezt a korszakot, de kulturálisan érdeklődnek iránta: azaz pont a külföldi és a fiatal nézőket. Azokat, akik hallottak röpcédulákról, tiltott punkzenekarokról, a Szabad Európáról és letartóztatásokról, de mondjuk a Jurta Színházról, a Münnich Ferenc utca átnevezéséről, a lánchídi csatáról nem.
A besúgó felfér a forgalmazó minőségi hazai sorozatainak listájára a Terápia, a Társas játék és az Aranyélet mellé, ám nagyon távol áll a dokumentarista korrajztól. Fogyaszthatóan, a lebukás veszélyétől való izgalmat középpontba helyezve tálalja a kommunista rezsim működéséből adódó konfliktusokat, miközben ügyesen kihasználja a manapság oly divatos retrót. Feldolgozást, katarzist ugyan nem tartogat, de legalább már kapargatja a felszínt.
(A besúgó – magyar ifjúsági-történelmi sorozat, 1. évad, 8 epizód, játékidő epizódonként: 43 perc. Forgalmazza: HBO, HBO Max)
Borítókép: A testvére életével megzsarolt Demeter Geri (Váradi Gergely, balra) veszélyes kettős játékot űz (Fotó: HBO)
