Az utóbbi hetek alatt a közvélemény-kutatásokban fokozatosan emelkedik Marine Le Pennek, a Nemzeti Tömörülés jelöltjének csillaga. Az Élysée-palota lakója, a centrista Emmanuel Macron még magabizosan vezet, de százalékpontonként egyre közelebb kerül hozzá női kihívója. A különböző közvélemény-kutató cégek számai szerint a hivatalban lévő elnök az április 10-i első forduló előtt öt-hat százalékponttal, úgy 28-22-re vezet. Tehát megismétlődik az öt évvel ezelőtti párbaj, amikor szintén Macron–Le Pen-csatát láttunk a második fordulóban, amelyet a fiatal, balról jött centrista politikus toronymagasan, 64-36 százalék arányban megnyert. Ehhez az eredményhez hozzájárult az is, hogy a kettőjük közti tévévitában Marine Le Pen – akiről azt tartották, hogy mindenkinek kemény vitapartnere – nem bírta el a ránehezedő súlyt, számtalanszor belehibázott mondandójába, egyszerű mondatokba belebonyolódott. Megnyerni az egész ütközetet, legyen bármilyen kiváló debattőr, nem tudta volna, de legalább a végén nem ilyen lesújtó arányú vereséget kellett volna elszenvednie.
Ha újból megismétlődik az összecsapás, akkor még az elnökválasztások izgalmát is megvonják a franciáktól – ez volt az általános vélekedés. Így állt a helyzet néhány héttel ezelőttig. Aztán a szuverenista jelölt elkezdett fokozatosan feljebb kúszni az eredmény-előrejelző listákon, 12 pontos hátrányát jelentősen csökkentette Macronnal szemben. Már látótávolságban van. Ez azt is jelenti, hogy elhúzott a korábban nyomában loholó bolytól, ami jelenleg biztos második fordulós részvételt jelez számára. Le Pen 21-22 százalékához képest Jean-Luc Mélenchon, a baloldali Elnyomottak párt jelöltje 15-16 százalékkal követi. A két másik jobboldali pályázó, az üstökösként berobbanó esszéista Éric Zemmourt, a Visszahódítjuk párt jelöltjét és a szebb időket megért, mérsékelt jobboldali tömörülés, a Köztársaságiak képviselőjét, Valérie Pécresse-t
tíz százalék környékén mérik. A jelenlegi állás alapján az utolsó háromnak minimális esélye van, hogy beleszóljon a „nagyok” párbajába.
De mégis a jobboldali jelöltek akaratlanul is szerepet játszhatnak a választás végkimenetelében. A 2022-es kampányban először fordult elő, hogy jelentős helyet birtokol három jobboldali pályázó. Persze, ha egyesítenék befolyásukat, és kiválasztanának egyet maguk közül, akit támogatnának, nagy valószínűséggel megnyernék a választást. De ettől olyan messze vannak, mint Makó Jeruzsálemtől. A finnyás Pécresse, akit „szoknyás Macronnak” is neveznek, soha nem állna össze két „szélsőjobboldalival”. Zemmour olyan rasszista hangnemben támadja a bevándorlókat, az iszlámhívőket, hogy az még Le Pennek is sok. Amikor a publicista megjelent a politikai palettán, valóban rengetegen osztották a véleményét, mert végre valaki kendőzetlenül beszélt ezekről a súlyos problémákról, de azóta sem tudta felfrissíteni „szélsőséges” mondandóját.
Most egyszer csak Marine a hárompárti jobboldal közepén találta magát. Ott van Pécresse, a már túl langyos mérsékelt, Le Pen, az eltökélt szuverenista és Zemmour, a szélsőjobb nézeteit hangoztató. Először fordult elő, hogy Le Pennek immár nem az a fő gondja, hogy megharcoljon a létéért, hanem egyre elfogadottabbá válik. Ám sokak szemében az apja, Jean-Marie Le Pen „örökségétől”, míg él, nem szabadul. Erről szól majd az április 24-én rendezendő második elnökválasztási forduló, amely megmutatja azt, hogy mennyire hitelesen sikerült „ördögteleníteni” a nevében is megújuló pártját. A második fordulóban a három jobboldali jelöltből egy lesz. Marine Le Pen abban bízik, hogy ő lesz az, aki számíthat a jobboldali választóktól jövő „hasznos szavazatokra”. Érzi azt, ha az elnökválasztási küzdelemben második lesz, akkor valószínűleg véget ér politikai karrierje. Többször már nem futhat neki, ezért most belead mindent, járja az országot, személyesen találkozik a választókkal, legyen az bármilyen kis kampányrendezvény.
Még Macron környezetében is feltűnt ez a nagy lendület, amelyet Le Pen vett, sokan elkezdtek aggódni amiatt, mi van, ha tényleg megtalálja a kapcsolatot az egyszerű emberekkel. Jöttek a jelentések, amelyek a második fordulóban csupán 2,5 százalékos eredményt mutatnak az elnök javára. Ez pedig három héttel a második forduló előtt megfordítható. Ők is elkezdtek kételkedni abban a kampánystratégiában, amelyet Macron választott. Talán túl biztosra megy, az önteltség megbocsáthatatlan hiba a választási időszakban. Úgy döntött, hogy egyetlen hatalmas nagygyűléssel megoldja az első forduló előtti kampányfeladatait. Múlt szombaton megrendezték a Défense Arénában vagy harmincezer tomboló rajongóval. Olyan amerikásra sikeredett ez a rendezvény, egyeseket a Super Bowl, az amerikai foci döntőjére emlékeztette. Az elnök két és fél órás beszédében megjelölte a fő ellenséget, a jobb- és baloldali szélsőségeseket. Úgy gondolta, ha itt az alkalom, ő mindenről szól.
De vajon elég lesz-e ez az egyetlen rendezvény, hogy belesulykolja a fejekbe: én is itt vagyok? Nyilván erről még azelőtt döntöttek, hogy Marine Le Pen megkezdte volna kitartó felzárkózását. Azóta változtak a mutatók. Az első fordulót Macron jó eséllyel megnyeri. De mi van akkor, ha Marine Le Pen rátapad, honnan lesz ereje felpörgetni nem is létező kampányát? Ez a kérdés igen nyugtalanítja a kampánystábját. Az orosz–ukrán háború Franciaországban is belejátszik a dolgok menetébe. A háború kirobbanása után Macron tevékeny szerepet vállalt a nemzetközi diplomáciában, hogy megálljt parancsoljon a pusztításnak. Látszott rajta, hogy élvezi feladatát, szinte naponta előállt új ötletekkel, amelyek aztán mégsem valósultak meg. Államférfiként mozgott Brüsszelben, találkozott az amerikai elnökkel, és százalékpontokkal javult az otthoni népszerűségi mutatója. Nem kell ide kampány, megy ez anélkül is – gondolhatták a tanácsadók is. Aztán eltelt másfél hónap, és Macron valahogy nem tudta összebékíteni az oroszokat az ukránokkal. Ekkor elkezdte verni a szankciók dobját. De mintha ez otthon sem váltott volna ki jelentős lelkesedést. Szép lassan csökkenni kezdett Macron támogatottsága.
Macronról úgy tartják, hogy uralja a választók középhadát, amely biztosítja számára a hatalmat. Lehetnek jobb- vagy baloldali szemléletűek, öt évvel ezelőtt is őrá adták a szavazatukat. Eszerint állította össze kormányzó csapatát, gondosan mindkét oldalról választott. Ez akkoriban tetszett a franciáknak, akik támogatták azt a törekvését, hogy „sem nem baloldali, sem nem jobboldali”. De vannak olyan vélemények is, hogy egész politikája az elit érdekeit szolgálja, és mint a kiváltságos értelmiségi kaszt tagja, köze sincs a néphez. Hogy hogyan is állunk ezzel, erre jó a választás. Ma már biztosnak látszik, ha nem is kell a körmöt tövig rágni, azért izgalmakat tartogathat a franciáknak.
Borítókép: Emmanuel Macron francia elnök választási plakátja Lille-ben 2022. április 6-án (Fotó: MTI/EPA/Mohamed Badra)
