Jóemberek

Katasztrofális közlekedés, vitatható urbanisztikai döntések, erőltetett zöldítés, elhanyagolt parkok, a csőd rémével fenyegető költségvetési hiány, és bármerre nézünk, lepusztulás és mocsok. Ez az írás nem a budapesti állapotokról szól, hanem a fény fővárosának, Párizsnak a helyzetét elemzi.

ENVIRONMENT-SOCIETY-TOURISM-SOCIAL-FRANCE-GARBAGE Fotó: Leo Novel Forrás: Reuters

Azért ha valaki ilyen mértékű vereséget szenved, annak egy pillanatra meg kellene állnia, elgondolkodnia azon, hogy milyen értékeket jelenít meg, milyen eszközökkel, hogy az ország lakossága ennyire nem fogadja el a céljait. Anne Hidalgónál nem ez a helyzet. 2014-ben a Szocialista Párt jelöltjeként szerezte meg a párizsi főpolgármesteri címet, majd hat év múlva – a koronavírus-járvány közepette – újrázni tudott. A ma 62 éves, spanyol bevándorlók gyermekeként kiskorában Franciaországba kerülő politikusnő ezen siker után gondolhatta, hogy megpróbálja megszerezni az Élysée-palota kulcsát.

Súlyos kudarcot kellett átélnie az áprilisi első fordulóban. Sikerült leküzdenie a szocialisták eredményét kettő százalék alá, ezzel megsemmisítette a pártot, pontosan országosan 1,75 százalékot ért el. Párizsban, abban a világvárosban, amelyet nyolc éve irányít, azért több babér termett neki: itt 2,17 százalékot söpört be. Bár a Szocialista Párt a közelmúltban sem vitézkedett a különböző választások során, csupán árnyéka volt a Mitterrand nevével fémjelzett korszaknak, de ez a kudarc mindenkit pofon ütött. Ehhez hozzájárult a párt választottjának, Anne Hidalgónak a szereplése is. A választások első fordulója után meg is találta a hibát, szerinte a „hazug közvélemény-kutatások” tévesztették meg, amelyek 15 százalékos eredményt mutattak számára. Szó sem volt a valós helyzet félreértelmezéséről.

Például arról, hogy a fővároson túl ismertsége elhanyagolható. A választók eleve még azt sem tudták, hogy ki is az az Anne Hidalgo: vajon liberális, szocialista vagy zöld eszméket hangoztat? Vagy mindet egybegyúrva előáll egy modern, haladó politikus, aki kiváló kapcsolatokat ápol az LMBTQ-szervezetekkel, a különböző genderhívő közösségekkel. Polgármesteri tevékenysége elején rájött arra, hogy a szocialista gondolatvilággal ma már nem tud támogatókat szerezni, azért váltott a környezetvédő politikára. Szocialista minősítését igyekezett háttérbe tolni, és olyan sötétzöld elveket próbál megvalósítani a fővárosban, hogy még a kimértebb városvédőket is felbőszítette. Küldetéstudata abban áll, hogy meg kell változtatni a fővárosiak életét. Mégpedig jobbra. Csak dacoskodjanak, rugdalózzanak, „mi, jóemberek” a kitűzött célokat akkor is, bármilyen ellenállással szemben végigvisszük, és egyszer majd áldják neveinket – ez a felfogása szinte az egész városházi csapatnak.

A Champs-Élysées sugárút átépítésekor kétsávosra szűkítik a közlekedést. Hidalgo, mint annyi „zöld” politikus, az autóellenesség bajnoka. Ma már Párizs meghatározó útszakaszain csak harminc kilométer/órás sebességgel lehet hajtani.­ Mindenhol előnyben részesíti a kerékpáros-közlekedést az autóforgalommal szemben, mondván, ez nagyon jó a környezetvédelemnek. Akkor miért romlik folyton Párizs levegője? – teszik fel a kérdést a különböző statisztikákat összevetők.

A világ egyik legszebb sugárútjának átépítése szükséges volt, valóban elkél itt több fa az aszfaltrengetegben. De nem úgy, hogy gyakorlatilag kizárják e fontos összekötő útról az autóforgalmat. Hiába hivatkoztak erre a különböző szervezetek, amelyek ellenezték a tervezetet. Végül a párizsi rendőrprefektúra tette helyre az ügyet, kijelentve, hogy az út szélességének meghatározása az állam jogköre. Tehát a felújításnak ehhez kell alkalmazkodnia. A XIX. század végén nem azért készültek Párizsban széles sugárutak, hogy azokon majd száz év múlva kényelmesen lehessen kocsikázni, hanem azért, hogy az esetleges lázongások letörésekor a haderő gyalogsága nagy számban fel tudjon vonulni. Ne biztosítsanak a zegzugos kis utcák kiváló terepet a lázongóknak. A párizsi kommün után voltunk. Azóta természetesen nem ez a lényeg, de például a Champs-Élysées-n rendszeresek a tüntetések, zavargások, az átjárható tér szűkítése további ragyogó lehetőséget biztosít. A szomszédságában található elnöki palota megközelítése sem elhanyagolható szempont. Egy nyilatkozatában Anne Hidalgo a következőképpen szólt erről: „Párizs történelme, az meg mi?”

A francia főváros közlekedése a Párizst körülölelő autópálya-gyűrű nélkül szinte elképzelhetetlen. Az egyik legújabb ötletként a fővárosi polgármesteri hivatal bezöldíti ezt is. 2030-ig hetvenezer fát fognak ültetni csupán az autópálya egy szakaszára. A körgyűrűt használók nyolcvan százaléka amúgy sem párizsi – áll egy városházi elemzésben. Ők nyilván kedvtelésből kocsikáznak a Párizst övező autópályán, pláne ilyen benzinárak mellett, semmi dolguk a fővárosban. Heves vitát váltott ki az Eiffel-torony mögötti Mars-mező tervezett átalakítása is. Mint mindenhol, itt is egészséges fák esnek áldozatul, helyettük a környezetvédelmet éltetve fűvel borított bazársort terveznek. De nem kíséri sok egyetértés a Versailles-i kapu mellett épülő 180 méter magas Triangle tornyot sem. A város történelmi pontjai­ról mindenhonnan látszik majd a magasba szökő irodaház. „Ami ott zajlik, az valóságos környezeti katasztrófa” – nyilatkozta egy kerületi képviselő, különösen a fairtásokra utalva. Ám a párizsi polgármester első helyettese azzal védekezett, hogy ott hetven fát fognak ültetni, úgyhogy nem éri veszteség a területet. Aztán itt vannak a városi erdők, amelyek kinőnek a földből: a Catalogne téren már sarjad egy japán kertész ötlete alapján telepített minierdő. A már kijelölt területeken azonban – például a párizsi Opera mögött – számtalan technikai problémával találkoznak, például sok a közmű, és nincs elég termőföld. Ezekkel akarja megváltoztatni Párizst, jobb, élhetőbb körülményeket teremtve az ott lakóknak. A tervrajzokon ezek az elképzelések jól mutatnak, ám közük sincs a mindennapi élethez. És a költségekről nem is beszéltünk. Azzal a megállapítással még támogatói zöme is egyetért, hogy Anne Hidalgo nem egy báró Haussmann.

„Párizs eltűnése” – ezzel a címmel írt a közelmúltban könyvet Didier Rykner, amelyet a városháza tevékenységének szentelt. Az interneten művészeti oldalt működtető szerző nem köntörfalaz, szerinte az utóbbi években Anne Hidalgo polgármesteri munkája „egy ideológiai katyvaszra, a történelem hamis ismeretére és politikai számításra alapul”. A műkritikus szerint a város piszkossága jelzésértékű. A lakók nem érzik magukénak a fővárost, a köztereket, a találkozási pontokat. Nem gondozzák a történelmi parkokat sem, miközben fennhangon hirdetik, hogy a környezetvédelem az első. Azzal kell számolni, hogy Párizs lekerül a világvárosok listájáról, hála a polgármester működésének – nyilatkozta a Le Figaro napilapnak a könyvíró, akinek felmenői nemzedékekre visszamenőleg Párizs lakói voltak, tőlük örökölte a város szeretetét.

Borítókép: Utcakép a francia főváros szívében, az Eiffel-torony közelében. „Ami ott zajlik, az valóságos környezeti katasztrófa” (Fotó: Reuters)