Nagy veszteség, ha a kézművesek elmaradnak a fesztiválokról

Korábban a fesztiválokon lehetett készpénzzel is fizetni, de ennek lassanként vége. Ezzel a tendenciával párhuzamosan megfeleződött a kitelepülő kézművesek száma a helyszíneken, a napokban zajló Sziget Fesztiválról is kikoptak. Az alkotók abban érdekeltek, hogy olyan társaság rendezzen kézművesvásárt, amely elkötelezett a minőség iránt. Ezeket a szempontokat azonban gyakran nehéz összeegyeztetni.

Kézmüvesek körasztalos beszélgetése 20220802 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

Vendéglátós meséli, hogy a legnagyobb üzlet sült krumplit árulni a Sziget Fesztiválon. Gondoljam csak el, mennyi haszonnal jár: megveszi a krumplit, aztán néhány nap alatt elad belőle három tonnát jó borsos áron. Hát igen, meggondolom, és csak nézek – mondja Kaszap Ákos keramikus, a Magyar Kézműves Szövetség elnöke –, mert nálunk több hónap munka előzi meg a vásározást. Egy dolog a kézműves tárgyat elkészíteni, és másik dolog eladni. A vásárló ott van a fesztiválon, zárt környezetben, nem a sült krumpliért jött, de eljön az a pillanat, amikor megéhezik.

Nagy sajtóvisszhangot váltott ki néhány éve a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. gazdasági beszámolója. Különösen egy tétel: a társaságnak több mint 104 millió forint bevétele származott a fesztiválkártyán maradó összegekből. Az adatokból az is látható, hogy volt olyan év, amikor 261 millió forint folyt be a fesztiválozók el nem költött forintjaiból a Sziget kasszájába. Szép summa, amelyet a mára általánossá vált készpénzmentes fizetési rendszer generált: a FestiPay.

A fesztiválok helyszíni és webes tájékoztatói természetesen felhívják az érdeklődő figyelmét arra, hogy kizárólag a meghatározott kártyával lehet fizetni a rendezvényeken. A tájékoztatás kiterjed a FestiPay-re feltöltött összeg visszaváltásának lehetőségére is. Hogy ezek után miért nem váltják vissza egyesek a kártyán megmaradt pénzüket? Erre a kérdésre a HWSW online informatikai hírmagazin ad életszerű magyarázatot: a fesztivállátogatók közül sokan nem foglalkoznak azzal, hogy megismerkedjenek a rendszer működésével, „arról nem is beszélve, hogy gyakran előfordul, hogy valaki »öntudatlan« állapotban hagyja el a fesztivál területét.

A tudatlanok és az öntudatlanok pedig valószínűleg nem fognak a visszaváltással foglalkozni, az ő pénzük bent marad a rendszerben.

A másik lehetőség, amikor a tudatos, okos és józan fesztiválozó hazaindul, és bár képben van a rendszer működését illetően is, de úgy dönt, hogy azért a pár száz forintért, amely a kártyán maradt, nem áll sorba, inkább önként lemond az „aprópénzről”.

Promóciós anyagokon nagy garral hirdetik, hogy „a készpénzmentes fizetés a rutinos fesztiválozó számára már megszokott, nem okoz neki gondot, viszont nagyban megkönnyíti az életét”. És az eladóét? Különösen a pénzmozgást indító POS-terminál kötelező használata elfogadhatatlan sokaknak. De a rendszer kidolgozott, adott volt a nemrégiben zárult kapolcsi Művészetek Völgye Fesztiválon is, amely az ország kézműves alkotóinak egész évben várt seregszemléje, találkozási pontja és nem mellesleg az egyik fő bevételi forrása. A kézművesek „játékszabályai” közé tartozott idén annak tudomásulvétele, hogy a fizetés és az értékesítés kizárólag kártyával, a Művészetek Völgye Nonprofit Kft. által biztosított POS-terminálon valósítható meg. Ez a feltétel komoly ellenállást váltott ki a manufaktúrák képviselőiből, majd, a teljes pénzügyi konstrukció megismerése után, a Magyar Kézműves Szövetség tagságának 95 százaléka vállalhatatlanak ítélte meg a részvételt.

– Modernizáció, transzparencia – két varázs­szó! Olyan transzparens vagyok, mint a tiszta üveg – érzékelteti helyzetének abszurditását Ócsag Zsolt üvegkészítő –, minden vásárlómnak számlát adok, a Vörösmarty téri karácsonyi kézművesvásárban amúgy is naponta van ellenőrzés. Természetes, hogy készpénzmentes fizetést is biztosítok, ez minden kézműves jól felfogott érdeke, többségünknek tehát van terminálja. A FestiPay tulajdonosa azonban arra kötelezne, hogy az ő terminálját használjam. Miért? Talán, hogy lássa a forgalmam: miből mennyit adok el, melyek a legkeresettebb portékáim.

Mire használja ezt a tudást? Naivitás lenne azt hinni, hogy nem fogja kiadni az adataimat a vásár szervezőjének, aki onnantól a bevételem ismeretében kalkulálhatja ki a bérleti díjat. A Sziget Fesztiválon tapasztaltuk először, hogy a fix bérleti díj helyett bevezették a százalékos rendszert: mára negyven százalék felé tartanak, vagyis ennyit vesznek el a vállalkozó bevételéből. Ki is koptak a kézművesek a Szigetről. A tradicionális szakmák ettől a rendszertől elsorvadnak, már csak azért is, mert mi, kézművesek nem egyforma haszonkulccsal dolgozunk. Hogyan hasonlíthatnám össze a bőröst, aki Olaszországból szerzi be a nemes bőrt méregdrágán vagy a hangszerkészítőt azzal a kézművessel, akinek az alapanyag-szükséglete minimális? Az egyik nyeresége tíz százalék, a másiké ötven. És ebből fizessük ki a harminc-negyven százalékos sarcot?! A maradékból még adózunk. De mi marad a végére?
Kaderják Dánielnek, a FestiPay Zrt. vezérigazgatójának válasza a felvetett kérdésekre az, hogy a FestiPay technikai szolgáltató – rendezvényeken nyújt teljes körű készpénzmentes fizetési megoldásokat –, ezért nem tud semmire sem „kötelezni”. Az egyes rendezvényeken, így a Művészetek Völgyében is a fesztiválszervező és a vállalkozó – a kitelepülő kereskedő – megállapodásában a FestiPay Zrt. nem résztvevő. Ernhaft Attila, a Művészetek Völgye gazdasági igazgatója is megerősíti: az ideiglenes kitelepülő (vendéglátós, kézműves) velük mint szervezőkkel köt szerződést. Ebben a szerződésben tisztázzák, hogy milyen fizetési rendszer van: jelen esetben készpénzmentes.

– A fizetési rendszerhez a FestiPay csak szolgáltatóként kapcsolódik, mint alvállalkozó segít minket, szervezőket – magyarázza Ernhaft Attila. – A kitelepülő a szerződésben elfogadja a fesztivál szabályait, a POS-terminált is, amelyhez mint alvállalkozó vonjuk be a több mint tízéves referenciával dolgozó FestiPay-t. Tehát a fesztivál nem minősül harmadik félnek.

A vásárló ebből csak annyit érzékel, hogy az árak a csillagos égbe szöktek. A vásárokra kitelepülő vendéglátósok talán még örülnek is a kártyás fizetésnek, mert finoman szólva nem feltétlenül bíznak meg az alkalmazottakban. Novotny­ Antal, alias Katlan Tóni a „munkaerőpiac jelenlegi állapotával” magyarázza ezt, majd hozzáteszi: így nincs lehetőség „okosítani”. A lacikonyhás inkább fizet, csak lássa a tényleges bevételét. Ő így jár jobban:
– Vendéglátósként sosem szégyelltem, hogy mekkora bevételem van, bár tény, hogy a valahai legeslegmagasabb bérleti díjat a Sziget Fesztiválon fizettem. Amire rájött még számtalan költség – például az alkalmazottak belépője –, s ezért emelnem kellett az árakon. Ennek a működési módnak, amely kitapintható volt idén Kapolcson is, a vásárló issza meg a levét – állítja Novotny Antal. – Ami most megy, az a fast food, a gyorskaja, magyarán a fesztiválozók megveszik az olcsónak mondott ételt méregdrágán. Kapolcson az átalakulás nyertesei a kiegészítő vendéglátósok voltak: a lángosos, a lepényes, a langallós.

A fesztiválok szervezői természetesen a profitmaximalizálásra törekednek, ezt pedig úgy lehet elérni, ha tudják, ki mennyit keres, máskülönben csak vaktában „lődöznének”. A FestiPay rendszer igazságtalansága abban is rejlik, hogy nagyon különböző árstruktúrával dolgozunk. Egészen más költséggel számol a mézeskalácsos, mint az ékszerkészítő. Utóbbi bukni fog az üzleten, ha nem emel az árain tíz–harminc százalékot.

Amit nem biztos, hogy elvisel a piac. A fesztiválszervezők is azt ajánlják a kézműveseknek: rakjanak rá az áraikra húsz százalékot úgy, mint a lacikonyhás. Csakhogy a vásározó ezt nem teheti meg, neki ugyanis van webshopja. A vásárló csak rákattint a kézműves honlapjára, és ha ott olcsóbb, onnan rendeli meg a portékát. Különben sem vinné el ilyen drasztikusan megemelt áron. Marad tehát a régi ár, a bevétel jelentős százaléka a szervező zsebébe vándorol, a kézműves meg tönkremegy.

Akik idén nyáron felemelték szavukat a készpénzmentes fizetés ellen, azonnal megkapták, hogy „őskövületek”, „mucsaiak”, és útjában állnak a modernizációnak. Pedig eszük ágában sincs a változás ellen beszélni. Jakó Edit textiltervező tapasztalata szerint a mesteremberek mindig is az adott kor igényeihez alkalmazkodtak. Viszont nem most jöttek le a falvédőről: tisztában vannak az új fizetési rendszer mögött álló piaci érdekeltség természetével.
– Mivel nyilvánvaló a monopolhelyzet és a profitéhség, megnyugtató választ szeretnénk kapni arra, hogyan kezelik a terminálból kinyert adatainkat.

Talán felhasználják a következő vásár résztvevőinek megválogatásában? Hiszen ma már minden a nyereségről szól – osztja meg balsejtelmeit Kaszap Ákos keramikus. – Ha csak arra számítanak a vásárok szervezői a jövőben, hogy akik többet termelnek, azok nagyobb forgalmat bonyolítanak ugyanazon négyzetméteren, akkor jönnek majd a kereskedők és a vendéglátósok helyettünk.

A tűzzománctechnika legalább 3500 éves, de Paál Sándor műhelyében álldogálva is megérint ebből vagy ezer év. Medálokon román kori bimbók és reneszánsz virágmotívumok, amelyek az élet továbbadását, a növekedést jelképezik. A helyiséget betöltik a motívumok, a magyar, illetve az európai műveltség alapelemei és persze a mai világunk inspirációi is. Megszólítanak. A kézi munka történeteket mesél az emberi élet sorsfordító pillanatairól, családtagokról, szokásokról és a természetről. Évszázadokon át apáról fiúra vagy mesterről tanítványra öröklődött ez a kézműves tudás, az alkotók hétköznapi tárgyaikban őrizték az etnikumhoz és régióhoz – családhoz és faluhoz – köthető mintavilágot. Munkáikon a változatosság igénye mellett a minőség megőrzésének szándéka is megjelent. A kézművesek ennek a hagyományos műveltségnek a közvetítői, s bár ismerik a szakma csínját-bínját, tudásukkal nem kizárólag piaci értéket képviselnek.

Fafaragó iparművész egy korábbi Mesterségek ünnepén a budai várban. Fotó: MTI/Kovács Attila

– A családok azért is szeretnek kézművesvásárba járni, mert ott a gyerek az alkotás mögött meglátja az alkotót is, és olyan arcokkal, viselkedésmintákkal szembesül, amilyet a Tescóban nem láthat. Ezek az élmények beleivódnak a személyiségébe, és az értékek felé viszik. A kézműves tárgyaknak nevelőerejük van – vallja Paál Sándor tűzzománcművész. – Értékvesztéshez és kultúravesztéshez vezethet, ha ezek az alkotások elmaradnak a fesztiválokról. Következő nagy seregszemlénk a Mesterségek Ünnepe, amely augusztus 19. és 21. között lesz a budai várban. Szervezője a hagyomány és a minőség iránt elkötelezett Népművészeti Egyesületek Szövetsége, amely ismeri a kézműveseket és a portékáikat. Korábban a Vörösmarty téri téli vásárt is a NESZ szervezte, nem véletlenül nyerte el az Európa legszebb karácsonyi vására elismerést. Természetesen a Mesterségek Ünnepén is fizetünk helypénzt, de az fix összeg – jogos fizetség a szervező munkájáért és a szolgáltatásokért –, ott erőnkön felüli sarctól nem kell tartanunk.

A kézművesek már az éves bevételt tervezgetik – augusztus 20. után az adventi vásárokra készülnek a portékák –, és előre félnek a folytatástól: mi várható, ha a rendezvények profitorientált vállalkozók kezébe kerülnek?

– Amikor felháborodtunk a Művészetek Völgye szabályzatán, jött a válasz, hogy mit akarunk, hiszen a Szigethez képest nagyon kedvezőek a feltételek. Majd, amikor látták, hogy nem tágítunk, ráálltak, hogy alkudozzunk. De nem ám az összes kézműves nevében, hanem egyénenként. Előállt tehát az a helyzet, hogy a vásározó nem tudhatta a szomszédjáról – aki esetleg gátlástalanabb vagy épp szolidabb –, hogy az végül milyen feltételeket kapott. Így lehet éket verni a közösség tagjai közé – állapítja meg Kaszap Ákos.

Külföldi vásárokon ilyennek még a hírét sem hallották sem a csehek, sem a lengyelek, sem a németek. Ócsag Zsolt tapasztalata szerint külföldön készpénz, kártya egyaránt használatos, a szervezők nem kutakodnak az eladó pénzforgalma után. Annál inkább számítanak a magyar kézművesekre.
– Európai lefedettségünk van – sorolja az üvegkészítő a helyszíneket, ahol magyar kézművesek is vásároznak. – Karácsony előtt az egyik legnagyobb vásár a Bazaar Berlin. Járunk a több mint hétszáz éves nürnbergi vásárra, ahol a szervezők el is mondják: amit a magyar kézművesek kínálnak, olyan másnak nincs. És persze hírből sem ismerik a kötelező POS-terminál problémáját! Az adventi időszak része Bécs, a Mária Terézia tér és a schönbrunni kastély kertje. Sokan járnak közülünk Párizsba az Eiffel-toronyhoz, a Trocaderóra. És Milánóba, mert ott található Európa legnagyobb kézművesvására, az Artigano in Fiera – de sehol nem foglalkoznak a fizetés módjával.

Korábban a Művészetek Völgyében is lehetett készpénzzel fizetni, vagy akinek volt saját terminálja, az magával vihette azt, ennek a metódusnak azonban egyszer és mindenkorra vége.

– Idén a kiírásban világosan benne volt, hogy a részvételi díj – az eddigi fix összeg – ezentúl a forgalom után arányosan, százalékosan lesz megállapítva – mondja Ernhaft Attila. – A szerződő felek idejében megkapták a rájuk vonatkozó százalék mértékét, ezek után sokan egyedi kedvezményt kértek és kaptak. Minden egyes partnerrel, aki felvette velünk a kapcsolatot, sikerült megállapodnunk. A fesztiválnak vége, az elszámolást megcsináltuk, mind a 180 kitelepülő megkapta a bevételének rá eső százalékát, sőt a fesztivál ideje alatt három alkalommal utaltunk előleget is. A vásározók adatai ezek után megsemmisülnek. Az idei bevételnek semmilyen hatása nem lesz a következő évre, így azt az aggodalmat is szeretném eloszlatni, hogy akinek nem volt elég nagy a forgalma, az nem jöhet jövőre. Arról meg végképp nincs szó, hogy átadnánk az adatokat más fesztiváloknak. Jogunk sincs erre, nem is tennénk meg.

Ernhaft Attila elmondása szerint a Művészetek Völgye mind a vendéglátósok, mind a kézművesek oldaláról transzparensebbé vált. A kitelepülőknél sávos rendszer van, a legtöbben 11–14 százalék között fizetnek – maga a kitelepülési díj 6–17 százalék között mozog, hiszen eltérő helyek vannak a völgyben –, a legnagyobb forgalom után 17 százalékot vontak le a bevételből a kézművesek esetében.

– A FestiPay rendszer marad jövőre is, a százalékok fölfelé nem fognak változni – erősíti meg a gazdasági igazgató.

Paál Sándor szelíd, áttekinthető és otthonos életformaként írja le a sajátját: otthon dolgozik, majd a vásárokon eladja a portékáját. Építészként kezdte a pályát, de 1990 óta már elsősorban tűzzománcozik. Mint sok kézművesnek, neki is a Vörösmarty téri karácsonyi vásárból van a legnagyobb bevétele az évben.

– Tavaly 41 napig tartott, idén már 56 naposra tervezik a Vörösmarty téri – „adventi”? – vásárt. A hosszú árusítási időszak a szervezőnek kedvez, mert időarányosan több helypénzt tud beszedni. A kézművesre viszont óriási terhet ró, hogy a novemberi forgalom meg sem közelíti az adventit. Tavaly egy napra közel húszezer forintot kellett fizetni a Vörösmarty téren, idén ősszel a Városháza parkban majd több mint harmincezret kell, holott a két helyszín nívója úgy viszonyul egymáshoz, mint az Operaházé a cirkuszhoz. Rendszeresen vásározok külföldi és belföldi rendezvényeken, de a teljes évi bevételemnek több mint az egyharmadát a Vörösmarty téri vásár adja. Fél éven át csak arra dolgozom – mondja Paál Sándor.

Vásározók és vásárlók is emlékezhetnek olyan évre, amikor 150 kézműves árult a Vörösmarty téren és környékén. Tavaly 48. Azon a karéjon, ahol korábban három sorban álltak a kézműves standok, legutóbb kizárólag vendéglátósokat lehetett találni. Vásárszervezők megerősítik, hogy az utóbbi években feleződött a megszólítható kézművesek száma. Akik nem bírták a piaci versenyt, feladták. Nagy veszteség ez elsősorban nekünk, magyaroknak, de az egész világnak. Jakó Edit textiltervező megerősíti, hogy Európában egyedülálló kuriózum az a széles körű kézművesség, amely még él Magyarországon:

– Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy olyan társaság szervezzen kézművesvásárt, amelyik elkötelezett a minőség iránt, és értékőrző programokba forgatja vissza a nyereséget – mondja. – Ha a szervezőnek csak arról szól a kézművesvásár, hogy minél több pénzt lehúzzon a rendezvényről, hamarosan el fog tűnni a magas színvonalú helyi kézműves termék. Majd lesz helyette olcsó kínai a kereskedőtől.

A minőségvesztést a vendéglátós is érzékeli a maga területén: a közönség a hagyományos és értékes beltartalmú ételek helyett veszi a junk foodot, az egészségtelen műkaját, és köszöni szépen, elvan. Novotny Antal szerint a fesztiválok átalakultak, de legalább nyereségesek.

A Művészetek Völgye működési modellje is életképes. Hogy aztán mi a beltartalom? A szervezőknek óriási felelősségük van a választék kialakításában.

Borítókép: Paál Sándor tűzzománcművész, Jakó Edit textiltervező, Kaszap Ákos keramikus és Ócsag Zsolt üvegkészítő (Fotó: Bach Máté)