Tatiana Frunze a moldovai szőnyegekről és az alkotói üzemmódkapcsolóról

Noha a kortárs moldáv képzőművészet a magyar közönség számára ismeretlen világ, egyik legünnepeltebb művészük, Tatiana Frunze saját bevallása szerint nagy rajongója a huszadik századi magyar festészetnek. Chisi­naui műtermében lelkesedéssel mutatja meg portréit, női aktjait, tájképeit.

20220615 Moldova Kisinyov Fotó: Mirkó István (MI) Magyar Nemzet képen: Tatiana Frunze festőművész Fotó: Mirkó István

– A soknemzetiségű Moldovában nem bántom meg, ugye, ha rákérdezek: ön melyik etnikum tagja? Román, ukrán, orosz, bolgár vagy gagauz?
– Őseim között volt ez is, az is, én határozottan moldávnak tartom magam. Chisinau-ban­ születtem, itt jártam ki az iskolákat, itt végeztem el a művészeti akadémiát, egyszóval az egész életem, beleértve emberi kapcsolataimat, ehhez a földdarabhoz kötnek. Mint  legtöbbünk, én is jól beszélem a román és az orosz nyelvet.

– A mestere pedig bolgár festőművész lett…
– Ennek az a története, hogy nem voltam elégedett az akadémiai tanáraimmal, mélyebb tudásra vágytam, úgy éreztem, nekem nem való a középszer, muszáj a végtelen felé törnöm, amihez igazi mesterre van szükségem. Sőt, ha lehet, a legjobbak egyikére. Az imáim meghallgatást nyertek, és a Jóisten mellém rendelte Dimitrie Peicevet, akit művészként tisztelek, emberként pedig nagyon szeretek. Hetvenkilenc évesen ő a mai napig aktív, ünnepelt művész Bulgáriában. Szerintem másodlagos, hogy mi honnan ered, mert ha moldovai bort iszol, miközben moldovai szőnyegen ülsz, és látsz egy virágot, amelyet megfestesz, az bizony moldovai csendélet lesz, akár akarod, akár nem. Így van ez a magyar mesterekkel is, láttam a budapesti Nemzeti Galériában és Szentendrén. Lenyűgözött a huszadik századi magyar festészet korszerűsége és gazdagsága.

– Mi Magyarországon viszont méltatlanul ritkán találkozunk moldáv művészek munkáival, mert csak elvétve rendeznek kiállításokat kelet-európai alkotóknak.
– Nálunk közös gyökér Nicolae Grigorescu (1838–1907) munkássága, akit a modern román festészet megalapítójaként tartanak számon.
Ő akadémista festőként indult, de francia hatásra fokozatosan eljutott a formatörésig, miközben kereste saját hangját. Különösen Van Gogh nyűgözte le, mert ő is valami egészen újat akart.

– Akárcsak ön.
– Ez valóban rokon vonás, ötvenkét évesen is keresem az utam, folyamatosan kísérletezem. Nem elégszem meg a fények játékának impresszionisztikus visszaadásával. Akkor vagyok boldog, ha az ábrázolt téma mögött felsejlik a történet, a sors, a háttér, ha van valami titok. Céltudatosan a mélységet keresem mindenben, emellett ragaszkodom az alkotói szabadságomhoz, nem hagyom, hogy ettől az idő, a pénz vagy bármi eltérítsen.

– Mennyire vevő a gondolati mélységre az itteni közönség? Nem nagy a csábítás, hogy megélhetési okból könnyen eladható konzumképeket is alkosson?
– Amikor kezdő festőként úgy döntöttél, hogy a magas művészetben lesz tennivalód, az azt jelenti, hogy az életedet adtad át a művészetnek. Nem teheted meg azt, hogy a pénz kedvéért néha megpróbálsz valamilyen divathullámra felülni, hogy aztán visszatérj a magas művészethez, elvégre mégiscsak ez a belső igényed. Az alkotó emberen nincs ilyen üzemmódkapcsoló. Lelki átélés nélkül képtelen vagyok alkotni, ezért nekem a felszínes hamarmunka nem megy. A magam számára meghatározott minőségből nem tudok engedni.

– Vagyis meg lehet élni Moldovában festőművészként?
– Chisinauban színvonalas a művészeti élet, egymást érik a kiállítások. A probléma inkább a művészek menedzselésével van. Kevés a galéria, ezért ha vége a kiállításnak, és a tárlaton nem jelentkezett vevő, akkor már csak abban bízhatunk, hogy a műteremből adunk el képet. Rá­adásul igen kis lészámú az értő, egyúttal fizetőképes közönség. A kollégák legtöbbje ezért tanítványokat vállal főállásban, és csak a szabadidejében fest, mert szükségük van stabil bevételre. Vagy van még egy lehetőség: jól kell házasodni…

– Önnél működött a B terv?
– Nem, nálam a C terv vált be. Addig küzdöttem, amíg nevet nem szereztem magamnak, és ennek köszönhetően már nincsenek képeladási gondjaim.

– Az orosz–ukrán háború szinte Moldova előszobájában zajlik, hiszen Odessza nagyon közel van. Mit érez ebből egy moldovai művész, aki még a szovjet uralom alatt született?
– Van a levegőben valami nyomasztó, emiatt a festészet is nehezebben megy. Bújtam az internetet, és egy idő után úgy éreztem, mintha szétrobbantaná a fejemet a sok hír és a sok kérdés, amely előbbiekből következik. Gondoltam arra, hogy megpróbálom megfesteni azt, amit érzek, de rájöttem, hogy nekem kell a távlat, ráadásul messze áll tőlem mindenféle politikai aktivizmus. Inkább elzártam magamtól a híreket, jobb nekem így. Az én munkám a fényről, Isten gyönyörű alkotásáról, a szépségről szól, nem a sátáni pusztításról. Hiszem, hogy a fény győzedelmeskedik a gonosz véráztatta árnyékvilága felett.

Borítókép: Tatiana Frunze (Fotó: Mirkó István)