Szorosabb kapcsolatot szorgalmaz Oroszországgal a moldovai gagauz autonóm terület új vezetője + videó
Evghenia Gutul fenntartaná a jó viszonyt Törökországgal és Oroszországgal, valamint Moldova szomszédjaival, Ukrajnával és Romániával is.
Evghenia Gutul fenntartaná a jó viszonyt Törökországgal és Oroszországgal, valamint Moldova szomszédjaival, Ukrajnával és Romániával is.

Chisinaui műtermében lelkesedéssel mutatja meg portréit, női aktjait, tájképeit.

Maia Sandu volt kormányfő, Európa-barát ellenzéki politikus lesz a Moldovai Köztársaság új államfője.
Moldova kész széles körű autonómiát és garanciákat biztosítani a Moszkva-barát, szakadár Dnyeszter Menti Köztársaságnak – jelentette ki Igor Dodon moldovai elnök pénteken.
Ivan Ceban, a kormányzó Moldovai Szocialisták Pártjának jelöltje nyerte meg a chisinaui polgármester-választást – közölte a központi választási bizottság hétfőn a szavazatok teljes összeszámlálása alapján.
Két moldovai tömörülés szombaton megegyezett, hogy kormányt alakítanak és támogatják Maia Sandu volt oktatási miniszter és világbanki tanácsadó kormányfői kinevezését.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Megrongálódtak a termelő létesítmények, a fő- és elosztó hálózatok Kijevben, valamint egyéb régiók mellett Vinnyicában, Dnyipropetrovszkban, Odesszában és Harkivban is.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.