Az Európa-barát Maia Sandu lett Moldova új államfője

Maia Sandu volt kormányfő, Európa-barát ellenzéki politikus lesz a Moldovai Köztársaság új államfője, az oroszbarát Igor Dodont váltva a poszton, miután Sandu nagy különbséggel megnyerte az elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját.

Forrás: MTI2020. 11. 16. 10:23
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szavazatok majdnem teljes összeszámlálása alapján a volt kormányfő, Maia Sandu a voksok mintegy 57 százalékát kapta meg – derült ki a központi választási bizottság adataiból, amelyet még hétfőre virradó éjjel nyilvánosságra hoztak a moldovai fővárosban, Chisinauban.

Ellenfelére, a hivatalban lévő oroszbarát Dodonra a voksok több mint 99 százalékának kiértékelése alapján a választáson résztvevők mintegy 43 százaléka szavazott.

Sandu, aki a két héttel korábbi első fordulóban is már az élen végzett – akkor a külföldön élő moldovaiak szavazatainak több mint hetven százalékát begyűjtve –, az első nő lesz a Moldovai Köztársaság államfői tisztségében.

A 48 éves győztes politikus már néhány órával korábban köszönetet mondott minden hazai és külföldi szavazónak, amiért a koronavírus-járvány, a visszataszító választási kampány és a sok helyütt nehézségekbe ütköző voksolás ellenére is példátlan számban éltek szavazati jogukkal, megmutatva – mint mondta –, hogy hazájuk sorsa „nem közömbös” a számukra.

Sandu ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy „az elkövetkező órákban komoly feszültségekre kell számítani”, ezért arra szólította fel a rendőrséget és a választási hatóságokat, hogy teljesítsék a kötelességüket, és ne engedjenek meg semmilyen csalást a szavazatok számlálásában. Egyúttal arra kérte az embereket, hogy maradjanak éberek és őrizzék meg a hidegvérüket.

A hivatalban lévő Igor Dodon a már sejthető veresége ellenére „meglehetősen optimistának” mondta magát, kijelentve, hogy a „saját előrejelzések” szerint belföldön megnyerné a választást. Hozzátette ugyanakkor, hogy felkészült a vereségre, mert a moldovai diaszpóra szavazatai egyértelműen befolyásolják a választási eredményt. Sanduhoz hasonlóan ő is nyugalomra intette a híveit.

– Mindent el fogunk követni, hogy ne engedjünk meg (valamiféle) destabilizációt

– tette hozzá.

A chisinaui Európai Politika és Reformok Intézetének igazgatója, Iulian Groza az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy Maia Sandu győzelme a térségre gyakorolt orosz befolyás egyértelmű csökkenésére utal. Szerinte Sandu, aki 2010 és 2012 között a Világbanknál dolgozott tanácsadóként, elő fogja mozdítani a reformokat, és képes lesz a nemzeti érdekek védelmére, párbeszédet folytatva Oroszországgal.

Oroszország, amely idén már tiltakozó mozgalmakkal szembesült a befolyási övezetéhez tartozónak tekintett Fehéroroszországban és Kirgizisztánban is, a moldovai elnökválasztási kampányban nyíltan a hivatalban lévő Dodont támogatta. Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadta őt a Kremlben, és pénzügyi segítséget ígért Moldovának, amelynek mezőgazdaságát idén súlyosan visszavetette a szárazság. Az orosz vezetés emellett azzal vádolta Washingtont, hogy „forradalmi forgatókönyvet” írt novemberre Moldovának, ahol már korábban is volt példa a választások eredményének kétségbe vonására.

Meglepetés Moldovában, szoros döntő várható

Maia Sandu volt kormányfő, a jobbközép Akció és Szolidaritás Pártjának (PAS) jelöltje nyerte a moldovai elnökválasztás első fordulóját. A meglepően jól szereplő, az európai integráció iránt elkötelezett politikus annak ellenére szorította a második helyre a jelenlegi államfőt, a szocialista Igor Dodont, hogy a felmérések, de még a választások után közzétett exit pollok is utóbbi magabiztos győzelmét jelezték. A 48 éves Sandu a voksok 36 százalékát tudhatja magáénak, míg az oroszbarát Dodon 33 százalékot kapott. A PAS politikusa óriási sikert aratott a Nyugat-Európában élő moldovaiak körében, akik ezúttal nagy számban vettek részt a megméretésen.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.