– Az óvodában vírus volt a jele?
– Nem, gereblye.
– Ezek szerint idősebb korban fordult az érdeklődése az apró kórokozók felé?
– A fővárosi Ady Endre Gimnázium biológia tagozatára jártam, hogy a trópusi betegségekkel foglalkozó orvos lehessek. A hivatástudatom ébredését az akkori járványok – madárinfluenza, kergemarha-kór – segítették. Az igazi támogatást az adta, hogy az országosan ismert virológus, Jankovics István fia gimnáziumi osztálytársam volt. Ő beszélt arról, hogy milyen elképesztően érdekes problémákkal foglalkozik az édesapja. Tudtam, hogy ez az én utam. Azért lettem biológus, mert mindenre rálátunk, ami a kórokozókkal kapcsolatba hozható.
Koreai csípőszúnyog
– A hazai biológusképzésre gondolva az embernek az ELTE, illetve a Szegedi Tudományegyetem jut az eszébe. Mi vitte a Mecsekaljára?
– A legfőbb hajtóerő az volt, hogy Budapesten nem akartam maradni. Az egyetemi jelentkezésnél a debreceni, a szegedi és a pécsi egyetemet is bejelöltem – az utóbbit az első helyen. Felvettek, és amint megérkeztem, megtudtam, hogy Jakab Ferenc zoonózissal – állatról emberre terjedő betegségekkel – foglalkozó kutatócsoportot vezet. A nyakára jártam, de hely hiányában nem fogadott. Másfél év után bevett, rám bízta a szúnyog által terjesztett betegség kutatását mint új témát. 2009-ben még egyedül én gyűjtöttem a szúnyogokat, ma a Pécsen működő Virológiai Nemzeti Laboratóriumban önálló kutatócsoport foglalkozik ezzel. Jó eséllyel Magyarországon mi azonosítottunk először egy inváziós fajt, a koreai csípőszúnyogot. Azóta világszinten mi adjuk a legtöbb információt erről a rovarról – vizsgáltuk a teljes génkészletét, genetikai mintázatait, a különféle kórokozókkal kapcsolatban a terjesztési képességét.
– Miért maradt az egyetem befejezése után Pécsen?
– Jakab Ferenc professzor korán meglátta, hogy az országban szükség van egy virológiai központra, megfelelő biztonsági szintű laboratóriumi háttérrel. Nagy volt az ellenszél, de sikerült: a Pécsen működő Virológiai Nemzeti Laboratóriumban található Közép-Európa egyetlen, kutatási célból létrehozott, legmagasabb biológiai biztonsági szintű laboratóriuma. Itt a legveszélyesebb, úgynevezett hármas és négyes kockázati csoportba tartozó vírusokkal foglalkozunk. Svájcból és Ausztriából is jönnek hozzánk mérni, mert náluk nincs négyes szintű laboratórium. Ezt a világszínvonalú kutatóhelyet megtöltöttük témákkal és szakemberekkel. Ez olyan érték, amelyet nagyon nehezen találnék meg máshol. Nem mentem el Amerikába vagy Németországba, miért mentem volna, ha innen, Pécsről velük kutathatok. Az amerikaiak jöttek hozzánk.
„Friss” átugrás
– A koronavírus-járvány kitörése óta úgy tűnik, hogy nagyon sok virológus dolgozik az országban. Valóban széles a szakma?
– A szakma hazánkban elég szűk. Az, hogy az elmúlt években sok virológus került reflektorfénybe, inkább a helyzetnek köszönhető. Sajnos a tudománykommunikáció ebben a szűk szakmai közegben sokszor kaotikusnak tűnhetett az emberek számára. Néhány szakértő más szakterületekről nyilatkozott virológiai témában, illetve sokszor virológusok is kiléptek saját szakmai kompetenciájuk mögül. Hiszek benne, hogy a fiatal generáció sokkal nyitottabb a tudománykommunikációra, ez idővel teremthet olyan közeget, ahol néhány megalapozatlan vagy túlzó állítás szinte elvész a megfelelő helyről és módon érkező információk sokaságában. Beszélni kell a tudományról, ezt vallom én is.
– Mit mond arra a legendára, hogy a koronavírus-járványt egy laboratóriumban fabrikált, onnan kiszabadult kórokozó okozta?
– Semmi sem támasztja alá, hogy ez művírus lenne. Az eddigi adatok az egyébként koronavírusoknál már kétszer megtapasztalt, állatról való eredetet támasztják alá. Ráadásul az elmúlt évek mutációi azt mutatják, hogy most adaptálódik hozzánk, emberekhez, tehát egy „friss” átugrás eredménye lehet. Ez a vírus pont azokat a tulajdonságokat és változásokat mutatja, amelyeket egy frissen gazdát váltó kórokozó mutathat.
– Azaz nem kell félnünk tőle?
– Félni sosem kell, de érteni és megismerni igen. Továbbra is túl sok a megbetegedés, túl sokan kerülnek kórházba ahhoz, hogy félvállról vehetnénk a hatását. Legalább a náthaszezonban a kórokozó terjedését lassító technikákat alkalmazni kellene. Viseljünk maszkot, tartsunk kellő távolságot a többiektől, betegen ne menjünk közösségbe. Minél többször mutálódik a vírus, statisztikai szempontból annál nagyobb annak az esélye, hogy olyan változat jön létre, amellyel meggyűlhet a bajunk. A szakemberek azon vannak, hogy a lehető legrövidebb idő alatt rendelkezésre álljon az a vakcina, amely hatékony az aktuálisan fertőző variánssal szemben. Egyébként több évtized kell egyetlen kórokozó és hatásainak alapos megismeréséhez, a SARS-CoV-2 esetében a legnagyobb kihívás most a hosszú Covid okainak és jellegének megismerése.
– Mire alapozta azt a korábbi kijelentését, hogy újabb és újabb kórokozók megjelenésére számíthatunk?
– Tudományos tényekre és megfigyelésekre, de egyszerűbben csak arra, hogy nagyon sokan vagyunk. Nyolcmilliárd ember küzd a túlnépesedéssel, a globális felmelegedéssel, ami nemcsak nekünk rossz, hanem a stabil ökoszisztémáknak és a bennük élő állatoknak (vírusgazdáknak) is. Ha egy hely nem felel meg például az élőlénynek, új helyre költözik, közben viszi magával a kórokozóit. Számtalan új interakció jön létre napról napra. Amikor megkérdeznek, hogy tulajdonképpen mivel foglalkozom, akkor azt mondom: az X-betegséggel. Ez egy gyűjtőfogalom a most még nem feltárt betegségekre. Huszonöt olyan víruscsaládot és 260 olyan vírust ismerünk jelenleg, amelyekről tudjuk, hogy megfertőzhetnek bennünket. Óriási munka áll az emberiség előtt, hiszen a világon összesen hatvan, a miénkhez hasonlóan felszerelt laboratórium létezik. Meggyőződésem, hogy a reagálás helyett a megelőzésre kell törekedni, de a tendenciák nem erre utalnak. Addig vagyunk szerencsések, amíg egyetlen kórokozóra kell reagálnunk.
– Az egyik legnagyobb hatású vírusszakértővé nőtte ki magát. Hogyan és miért lett tudománykommunikátor?
– A kutatónak szinte kötelessége érthetően elmagyarázni, hogy mit és miért csinál, nem csupán járványügyi helyzetben. A közösségi médiába rövid, érthető szövegekkel kell betörni. Azért kell lépnünk, mert ha mi, szakemberek nem mondjuk meg, mi miért történik, mindent elborít a tudománytalan őrület. Járvány idején életmentő a tudománykommunikáció, ez egyértelművé vált az elmúlt években. A kommunikációs gyakorlathoz előnyöm, hogy egyetemi oktatóként érthetően kell fogalmaznom az óráimon és úgy, hogy megragadjam a figyelmet, ez sokat segített. A járvány alatti kommunikációs misszió rendkívül sok időmet lekötötte, nagyon fárasztó volt, és sokszor elszomorodtam, hogy az értelmes érvelés ellenére milyen érthetetlen reakciók születtek. Én is kaptam fenyegetéseket, ezekkel nem lehet mit kezdeni. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy mindenkihez kell szólni.
Gyarmatosítás helyett segítség
– A járvány felkeltette a fiatalok érdeklődését, vagy kong az egyetemi előadó?
– 2013 óta tartok kurzust denevérek és világjárványok témakörben. A járvány előtt öten-tízen vették fel, 2020 óta kilencven-százan jártak az előadásokra. Túlzással most mindenki virológus akar lenni.
– Számos külföldi expedíción járt, jelenleg Bangladesben van komoly szakmai érdekeltsége, ott alapítottak laboratóriumot. Miért fontos az ottani jelenlét?
– A bennünket érdeklő betegségek úgynevezett betegséggócpontokból törnek ki. Ilyenek a fejlődő országok, ahol robbanásszerűen nő a népesség, és a természetes élőhelyeket nagyon gyorsan pusztítják. A másfél Magyarország területű Bangladesben 170 millió ember él, számunkra elképesztő körülmények között. Legutóbbi expedíciónk után otthagytunk laboreszközöket, majd uniós pályázaton nyert forrással több ezer állatorvos-hallgatót képezhetünk ki arra, hogy miként ismerjék fel az újonnan megjelenő szúnyogok vagy más ízeltlábúak által terjesztett megbetegedéseket. Helyben kell megoldani a problémákat, mert ha nem tesszük, előbb-utóbb máshova is elér, a globalizált világban ez nem meglepő. Mi nem gyarmatosítani akarjuk a helyi tudományt, hanem segítséget nyújtani az ottani fejlődéshez – ami a mi érdekünk is.
– Mi hajtja?
– Nem az, hogy hányan idézték a cikkeimet és mikor leszek nagydoktor – bár ez is cél egy kutató életében. Sokkal fontosabb, hogy gyakorlati eredményekkel álljak, álljunk elő. A társadalmi hasznosság előbbre való az egyéni érdekeknél.
– Mire jut ideje a vírusok mellett?
– Nem sokra. Évekkel ezelőtt kaptam rá, hogy mindenféle vasdarabokból szép dolgokat kovácsolok. Van egy műhelyem, ahol szeretnék minél több időt tölteni. Csakhogy oktatok, kutatok, pályázatokat írok. Marad a kutyasétáltatás, ami azonban nem elég, mert nagyon sok tanulmány jutott arra a következtetésre, hogy szakmánkat a kiégés jellemzi. Ezt mindenképpen szeretném elkerülni. Én a motivációt érzem, a feladatok hajtanak, ezekből pedig nincs hiány.
Névjegy Kemenesi Gábor 1987-ben Budapesten született. 2013-ban végzett biológus szakon a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karán. PhD-fokozatát 2018-ban szerezte denevérvirológia témakörben. A 2020-as Covid–19-világjárvány idején vált országosan ismertté, amikor a hazai médiában rendszeresen jelent meg a járvánnyal és a koronavírussal kapcsolatos témák szakértőjeként és a Koronavírus-kutató Akciócsoport tagjaként. Díjai: Junior Szentágothai-díj (2016), Bolyai János Kutatási Ösztöndíj (2019), Junior Prima Díj (2019), Pro Communitate Díj (2020), Az Év Ismeretterjesztő Tudósa (2022). |
Borítókép: Kemenesi Gábor (Fotó: Éberling András)
