Pánczél Hegedűs János monográfiája Molnár Tamás filozófiájáról

A szerző még fiatal tanítványként ígérte meg idős professzorának, hogy egyszer majd nekiáll feldolgozni életművét.

Pánczél Hegedűs János Fotó: Fotó: Földházi Árpád

Hála istennek, a történelem – szemben az utópista ideológusok és pragmatista társadalommérnökök törekvéseivel – nem ér véget, hanem folytatódik, mégpedig kiszámíthatatlanul. Az elődök által létrehozott értékeken, a tradíción élősködő, új értéket nem alkotó liberális fogyasztói társadalom jóléte s ezzel együtt önbizalma szűkül, s a tömeges félelem és bizonytalanságérzet elvezethet új – vagy éppen régi – értékek, ideá­lok felfedezéséhez és követéséhez – ezt több mint huszonhat éve mondta el Molnár Tamás, amikor először készítettem vele interjút a Magyar Nemzetben. 

Az akkor 75 éves filozófusprofesszor e tekintetben is – mint sok másban – jó jósnak bizonyult. Már 1996-ban megállapította, hogy az Európai Unió nem szerves közösség, hanem mesterségesen összerakott, közös értékeket nem vállaló, utópista elképzeléseket dédelgető szervezet, amely bármikor szétbomolhat. 

A nyugati polgári társadalmak mélyülő válságát jelzi a család felbomlása, az oktatási rendszer leromlása, a kábítószer-függőség, a bűnözés növekedése, az emberek elidegenedése egymástól. Az európaiak önfeledten, kritikátlanul utánozzák az amerikai stílust, divatokat, fogyasztási mintákat – s a szinte tökélyre emelt tömegmanipuláció, a mindent elöntő reklám tartja fenn ha nem is a stabilitást, de annak látszatát. 

Akik megismerték Molnár Tamás gondolatait, olvasták cikkeit és könyveit az elmúlt negyedszázadban, értik azt, hogy az idős filozófus epilógusnak szánt, a 2000. évben megjelent könyvében 

– Én, Symmachus – miért hasonlította magát az elfeledett IV. századi római szenátorhoz. Akkor egy világ dőlt romba a régi rend talán utolsó jelentős képviselője körül, s „én is bizonyos vagyok abban, hogy egy világ omlik össze körülöttem” – írta ezredvégi számadásában.

Ahogy a késő római pogány arisztokrata, úgy a XX. századot végigélő magyar keresztény – hangsúlyosan katolikus – gondolkodó is sokat foglalkozott a dekadencia, a rend felbomlása, illetve helyreállítása kérdéseivel. Nem véletlenül adta Pánczél Hegedűs János A rend bástyái címet a Molnár Tamás pályarajzát és filozófiájának alapelveit áttekintő és elemző kötetének, amelynek második, átdolgozott és bővített kiadása nemrégiben, a jobboldal legjelentősebb magyar filozófusa születésének 101. évfordulója alkalmából jelent meg.  

A szerző még fiatal tanítványként ígérte meg idős professzorának, hogy egyszer majd nekiáll feldolgozni életművét, s bár ez a monográfia nem törekedik teljességre, tematikája tudományos alapossággal, egyben ismeretterjesztő igénnyel átfogó képet nyújt Molnár pályájáról és politikai filozófiájáról. 

(Pánczél Hegedűs János: A rend bástyái – Molnár Tamás pályarajza és filozófiájának alapelvei. L’Harmattan Könyvkiadó, Budapest, 2022, 316 oldal. Ára: 3990 forint)

Már a fejezetcímek is jelzik, milyen csomópontok köré rendezte el a kötet szerzője a roppant gazdag, sokrétű életmű vizsgált szegmensét: A modernség kórsága és hegemóniája; A modernség arcai: atlanti kultúra és amerikanológia, a statiszta Európa; Autoritás, rend, hatalom – és ezek ellenségei; Bátor alapvetések: az utópikus gondolkodás kritikája, az ellenforradalom lényege és a leleplezett liberális hegemónia; Kizárás és elfogadás: a jobboldali és a konzervatív. 

Molnár Tamás 19 évesen elhagyta Magyarországot, és leghosszabb ideig az Egyesült Államokban élt (bár szívesebben és gyakran tartózkodott Francia- és Spanyolországban is), majd 1990 után rendszeresen hazatért tanítani, publikálni, intellektuális életet élni, s 2010-ben bekövetkezett haláláig idehaza találta meg gondolkodásának legtermékenyebb talaját. 

Bár nehéz természete miatt állítólag alig akadt igazi barátja, rengeteg emberrel tartotta a kapcsolatot. Szívesen találkozott, diskurált nála jóval fiatalabb emberekkel, köztük újságírókkal is, akikkel – ezt magam is tanúsíthatom – mindig barátságos volt, s nem éreztette elképesztő szellemi, műveltségbeli fölényét, mert ő mindig oktatni akart, nem kioktatni.  

Noha ő az egyik legismertebb magyar filozófus, akinek több tucat könyve és több száz tanulmánya, újságcikke jelent meg magyarul, 2000-ben megkapta a Széchenyi-díjat, majd 2002-ben a Stephanus-díjat, 2021-ben, születése századik évfordulójának megünneplése alkalmával sem következett be áttörés, állítja Pánczél Hegedűs. 

Ezért szerinte maradt még bőven feladatuk, adósságuk a következő nemzedékeknek Molnár Tamás életművének feldolgozásával, emlékezetének ápolásával kapcsolatosan. Annál is inkább, mert személyének, filozófiájának megítélése még nem egységes, a legkülönbözőbb, egymással is ellentétes értelmezésekre is van példa.  

A monográfia szerzőjének az az ambíciója, hogy bebizonyítsa: Molnár nem konzervatív, hanem jobboldali és katolikus gondolkodó volt. Jobboldalisága értékelvűséget jelent, és a transzcendensbe oltott, mély, Istenbe vetett hitből táplálkozik. Végső soron Molnár saját világképét nem politikai vagy nemzeti hagyományokra, nem is filozófiai iskolákra, netán a neveltetésére, hanem az élet megszentelt, eredeti állapotára vezeti vissza – arra, ahogyan a világ Isten által nekünk adatott. Ezért legfontosabb politikai programpontja a reszakralizáció, a szentség és az isteni eredetű rend helyreállítása, amelyet az egyéni létben kell elkezdeni, és amely aztán a (politikai) közösség szintjén folytatódhat. 

Borítókép: Pánczél Hegedűs János (Fotó: Földházi Árpád)