Ha ma Petőfi megjelenne

Petőfi költészete a kortárs képző- és iparművészetben címmel különleges kiállítást láthatunk a kecskeméti Cifrapalotában egészen június 4-ig.­Rendkívüliségét a mai művésztársadalmat reprezentáló mérete mellett meghirdetett tematikája adja. Az a kiírásban szereplő cél, hogy a képző- és iparművészek segítségével pillantsunk a pátoszos nemzeti hősalak márványszobra mögé. Keressük őt a legtisztább forrás, a költeményei tükrében! Volt, akinek ez sikerült, míg mások nem tudtak eltávolodni a két évszázad alatt nemzettudatunkba kövesedett narratíváktól.

Forrás: Kecskeméti Katona József Múzeum

Lisányi Endre Zarándoklat Kiskőrösre, az egyperces performansz sorozatból. A nemzeti költőt mindenki magának vindikálta - Fotó: Kecskeméti Katona József Múzeum

A frázisokat ismételgető, túlságosan is „biztonsági megoldásokat” tükröző alkotások többségét a zsűri kirostálta, így a beérkező pályaművek közül 113 művész 123 alkotását, sorozatát ítélte méltónak az országos tárlaton való szerepeltetésre.

A kiállított alkotások közül nem mind készült kifejezetten erre a pályázatra, sokan évekkel korábban született művel jelentkeztek, de természetesen ez semmit sem von le az értékükből. Ilyen a tavaly nyáron elhunyt Prutkay Péter alkotása is 1987-ből, amelyen egyszerre tudta megjeleníteni az akkori hivatalos, illetve a „renitens” Petőfi alakját, a kettő közt feszülő ellentétet.

Számosan reflektáltak Petőfi özvegye, Szendrey Júlia alakjára, akit igazságtalanul vádoltak annak idején, hogy csak Petőfi hírneve miatt társult a költőhöz, ami miatt például Ady 1910-es cikksorozatában a védelmére is kelt. Az általunk megszólított kurátor által kiemelt számos alkotás közé tartozik például Kneisz Eszter Busúlnak a virágok című képe, amely az azonos című vers nyomán a mára már eltűnőben lévő „virágnyelvről” szól, s az Alföld népi hímzésvilágát dolgozta föl. Ne felejtsük el, Petőfi csaknem kilencszáz ránk maradt versében 291-szer fordul elő a virág szó, s gyakori eleme metaforáinak és költői megszemélyesítéseinek is. Hasonló mozzanatra lelünk Éberling Anikó Az ember című alkotásán, amikor az emberi testre tetoválásszerűen vetíti fel a kiskőrösi népi virágmotívumokat, illetve más Petőfire vonatkozó attribútumokat (kard, kokárda, lant, penna). A művészettörténész kiemeli még Pató Károly munkáját, mellyel a képviselőjelölt Petőfi szabadszállási választási kudarcát idézi fel.

A „senki sem próféta saját hazájában” mellett egy másik bibliai tanulság is megjelenhet előttünk, amelyet Jézus kapcsán Szakonyi Károly legendás Adáshiba című színműve mutatott fel emlékezetes módon. 

Az általános emberi gyarlóságokból fakadó mozzanatok mellett – mint mondja – alighanem hasonló történne Petőfivel, ha megjelenne köztünk, mert elveszítettük képességünket a valódi értékek felismerésére. Főleg, miután valakit kultikussá tettünk, szinte szakralizáltunk, sőt ezen túlmenően már a róla alkotott narratíváinkat avattuk szentté. Egy ilyen ikonizált költőre többé nem merünk ránézni önmaga valóságában, ezért is kell minél többször felhívni a figyelmet műveire, a bennük található eredeti gondolatokra.

(A kiállítás június 4-ig tekinthető meg a kecskeméti Cifrapalotában)

Örök életű szecesszió

A Petőfi költészetét kortárs művészek értelmezésében tárgyaló kiállítás helyszíne Kecskemét 1902–1903-ban született építészeti szimbóluma, a Márkus Géza alkotta Cifrapalota, amelynek felújítás alatt lévő homlokzata tavaly óta állványzat és porfogó lepel mögé bújik, míg a szintén szecessziós – Lechner Ödön és Pártos Gyula által tervezett – Városháza rekonstrukciója már befejeződött. Kecskemét a magyar szecessziós építészetéről méltán híres. Nincs másik város a mai Magyarországon, ahol ennyire meghatározó a városképben betöltött szerepe, s egymáshoz ilyen közel, ekkora mennyiségben lenne tanulmányozható ez a sajnálatosan rövid életű, ugyanakkor sajátosan magyaros XX. századi építészeti irányzat. Legközelebbi rokonai e téren Szabadka, Nagyvárad és Marosvásárhely. Kecskeméten a stílusirányzat mindhárom korszaka képviselteti magát. Nem lehet véletlen, hogy ifj. Gyergyádesz László művészettörténész is kutatási területévé választotta a témát. Mint mondja, a millennium időszakában Lechner Ödön, majd a század első évtizedé­ben a követői (Komor Marcell, Jakab Dezső, Márkus Géza), később az első világháború előtti években a Fiatalok csoportja (Kós ­Károly köréből Jánszky Béla és Szivessy Tibor, illetve Mende Valér), egyaránt terveztek szecessziós épületeket Kecskemét számára. A város abból is profitált, hogy miután 1902-ben egy építészeti stílusokról szóló pesti parlamenti vita után háttérbe szorultak a hivatalos megbízások terén, Lechner és követői a vidéki települések felé vették az irányt, ahol szívesen fogadták őket. A Kárpát-medencében fontos alkotórészei voltak a szecessziós építészetnek a pécsi Zsolnay gyár épületdíszítő kerámiái. A korábbi terrakottadíszek helyett folyamatos kísérletezések („Steindl-massza”, plutonit) eredményeként jött létre 1893 körül a pirogránit, ez a tömör, igen magas hőmérsékleten kiégetett, az időjárás káros hatásainak fokozottabban ellenálló, színes majolikamázzal tetszőlegesen borítható anyag, amelyre méltán illik Petőfi bölcsessége: „az idő igaz, s eldönti, ami nem az”. Zsolnayék találmánya igazolta önmagát, a belőle készült épületdíszítő elemek százhúsz évvel később is lényegében hibátlan állapotban vannak a Cifrapalota külső falain. Szemben a rögzítésükkel. A 37 majolikamázas pirogránit mező leszedése után derült ki, hogy 1903-ban csupán vékony drótozással voltak felerősítve a mögöttük lévő habarcsanyag megkötéséig. Ez az anyag azonban mára szerkezetileg teljesen leromlott, ami miatt a kerámiaelemekkel együtt kezdtek elválni az alapfalazattól. Az épületen emellett szükségessé vált a pártázat esetében az esővíz hatékonyabb elvezetése s a nyílásszárók cseréje is, hogy a magyar szecesszió e jellegzetes épülete visszanyerje eredeti szépségét.

Borítókép: Kecskeméti Katona József Múzeum