És ha jobban megvizsgáljuk Perceval alakját, lassú jellemfejlődést észlelhetünk nála: önközpontú, hebehurgya alakból a végére feltehetően a lovagi erényeket gyakorló, helyes döntést hozó, jámborságra is képes figurává vált volna, aki nemcsak arra méltó, hogy ráleljen a Szent Grálra, de arra is, hogy megértse a misztériumát.
Gauvain pedig azért léphetett elő társfőszereplővé, hogy az olvasó meggyőződhessen arról, más személyiségjegyek is alkalmassá tehetnek egy lovagot arra, hogy e becses tárgyat kutassa – mert az el nem készült fejezetekben Gauvain is a Grál titkait kutatta volna, ennyi bizonyos.
Később legalább négy költő írt folytatást a Percevalhoz, hogy befejezéssel lássa el, ám hogy fordulataik mennyiben felelnek meg annak, ahogy az eredeti szerző formálta volna a történetet, az kérdéses. Ezért is kár, hogy De Troyes nem fejezhette be a művét.
És persze azért is, mert sorai olykor a XII. században nem feltétlenül megszokott történetmondói hozzáállásról tanúskodnak: bizonyos pontokon kiszól az olvasónak, és bejelenti, hogy emez vagy amaz részletek elbeszélésére sajnálja az időt, ezért nem foglalkozik velük.
Mindez azt mutatja, hogy De Troyes halálával annak idején lenyűgöző képzeletvilágú, korát számos tekintetben meghaladó, öntudatos mesélő távozott a költői szcénából.
Aki tehát képes elvonatkoztatni a már említett zavaró tényezőktől, és kedveli a lovagregéket, ma is örömét lelheti e töredék megismerésében.
(Chrétien de Troyes: Perceval avagy a Szent Grál története. L’Harmattan – Könyvpont, Budapest, 2022, 230 oldal. Ára: 2990 forint)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!