Szerov KGB-elnök naplója vihart kavart, és bestseller lett

A hírszerző Ivan Szerov naplói, amelyek két befalazott bőröndből kerültek elő, viharos vitát váltottak ki, és megdöntötték a könyveladási rekordokat. A KGB első elnökének feljegyzései a sztálinista politika hátterét, a szovjet titkosszolgálat technikáit és a megszállt országok bolsevizálásának módszereit fedik fel – a megtorló szemszögéből láttatva az 1956-os forradalmat.

RUSSIA-BRITAIN-SPY-DIPLOMACY-KGB Fotó: ALEXANDER NEMENOV Forrás: Europress/AFP

Moszkvában röppent fel 2012-ben a hír, hogy a KGB (a Szovjet­unió 1954 és 1991 között működő Állambiztonsági Bizottsága) első elnöke, Ivan Alekszandrovics Szerov üdülőjének garázsában, befalazott rejtekhelyen az unoka, Vera Szerova két olyan bőröndre talált rá, amelyek tele voltak a tábornok kézirataival, jegyzetfüzeteivel. Szerov élete utolsó negyedszázadát töltötte itt, miután 1963-ban elbocsátották a GRU (orosz katonai hírszerzés) vezetői posztjáról, 1965-ben kizárták a Szovjet Kommunista Pártból, és nyugdíjazták.

A vezető hírszerző évekig igazságot követelt magának, és amikor eljött a gorbacsovi glasznoszty kora, tervbe vette, hogy leleplező könyvet ír a pályafutásáról. Az elrejtett paksamétából az derült ki, hogy a titkos naplót 1939-től vezette, attól a pillanattól kezdve, hogy megkezdte szakmai karrierjét a hírszerzésnél.

 A Szerov tábornok bőröndjének titkai című könyvet 2016-ban adták ki Oroszországban, ahol bestseller lett. ­Magyarul az IdőJel Kiadó jelentette meg nemrégiben Goretity József fordításában A bőrönd titkai címmel. A példányokat hetek alatt elkapkodták.

Az olvasótábor nagy fokú érdeklődése érthető, hiszen a tábornok több mint két évtizeden át fért hozzá a szovjet állam legszigorúbban őrzött információihoz, és közel egy évtizeden át a moszkvai vezetés megbízásából kezelte azokat. Félt is attól, hogy naplói a tiltott tudás kincsesbányájává válnak. Alekszandr Hinstejn, az Oroszországban megjelent könyv szerkesztője azt írja a bevezetőben, hogy a csekista mindig csekista marad (a Cseka a KGB elődje), ami a KGB-főnökökre még inkább jellemző, ezzel utalva arra, hogy Szerov története nem fedi fel ügynöki munkájának titkait abból az időből, amikor ő volt a szolgálat vezetője.

A Szerov tábornok bőröndjének titkai mégis különös könyv, Hinstejn pedig újságíró és politikus, az Állami Duma tagja, nem történész.

A napló kiadásának előkészítésekor nem a kézzel írt eredeti szövegekkel dolgozott – ezeket a tábornok unokája másolta, írta át, és valószínűleg cenzúrázta –, viszont meglehetősen különös megjegyzésekkel látta el a szöveget. Hinstejn például egyenlőségjelet tesz a magyar felkelés és a 2013-as ukrán Majdan közé, ironikusan színes forradalomnak nevezi őket, és mindkét esetben erős nyugati befolyásról ír.

Lecsapolni a tengert

A könyv különleges téziseire az orosz médiában is felfigyeltek, egyes történészek hamisítványnak nevezték a kiadványt. Szerov életrajzírója, a titkosszolgálatok történésze, Nyikita Petrov szerint azonban hiteles szövegről van szó, amint azt a kötetben található információk is bizonyítják, amelyekhez kizárólag Szerov és Hruscsov, Sztálin utóda férhetett hozzá. Ilyen például Sztálin azon ötlete, hogy a Kaszpi-tengert le kell csapolniuk, hogy eljussanak a víz alatti olajlelőhelyekhez. 

A projektet Anasztasz Mikoján külkereskedelmi miniszter ellenezte, aki azt merte mondani, hogy a kezdeményezés a fekete kaviár elvesztésével járna, amelyet a Szovjetunió valutáért exportál a világba.

A könyv olvasása során mindenképp figyelembe kell venni, hogy a tábornok csakis olyasmiket és úgy írt le, hogy a naplója a védőpajzsa lehessen, ha esetleg visszatér pozíciójába, ezért a hazájához vakon lojális tisztként, igaz emberként, erkölcsi kódex által vezérelt katonaként mutatkozik be, aki a légynek sem ártott. Ezzel együtt nehéz ehhez hasonló, a szovjet állam társadalmi kontextusát ennyire közelről illusztráló dokumentumokat találni.
Szerov ugyanis mindenütt ott volt, ahol a szovjet birodalom éreztette erejét. Harcolt a nácik ellen a Krím félszigeten és a Kaukázusban. Grúz bort ivott Sztálin dácsájában, és az ajtó előtt állt, miközben a Kreml ura agyvérzésben haldoklott. Ő volt az első „szövetséges” tiszt, aki belépett Hitler berlini bunkerébe. Óvatosan figyelte Mao Ce-tung tisztogatási terveit, amely hárommillió vidéki kínai halálához vezetett volna. Gomulkát, a lengyel kommunista vezetőt sakkban tartotta, Nagy Imrét megfélemlítette.

Sztálin veszélyes jegyzetei

A korszak nem épp tiszta lelkű tanúja és alakítója volt, felelőse a rendszer vélt vagy valós ellenségei elleni bűncselekményeknek. Az általa bevezetett terror Besszarábiában több ezer ember életét követelte. Segítette a balti államok leigázását, 1943–1944-ben különböző nemzetiségek deportálásának lett a főszervezője a nácizmussal való kollaborálás sztálini vádjával vagy etnikai címkézés miatt. A volgai németek mellett Szibériába és Kazahsztánba deportálta a karacsájokat, a kalmükokat, a vainakokat és a krími tatárokat, körülbelül egymillió főt. 

Ő csalta tőrbe és tartóztatta le a lengyel polgári ellenállás 16 vezetőjét, akiket Moszkvában börtönbüntetésre ítéltek. Szerov előbb Sztálinnak, majd Hruscsovnak lett az engedelmes végrehajtója. Parancsot teljesített, amikor hátba lövette a visszavonuló Vörös Hadsereg katonáit, és letartóztatta azokat, akik német fogságból tértek vissza. 

A Volga–Don-csatorna építésénél, 1948 és 1952 között a politikai foglyok rabszolgamunkáját irányította és felügyelte. Majd elvállalta a KGB vezetését.
Pedig egészen lentről indult. Parasztcsaládba született, a kommunista pártba 1926-ban lépett be.

Ivan Alekszandrovics Szerov tábornok, a KGB feje 1954 és 1958 között Fotó: INTERCONTIENTALE / Europress/AFP

Sorkatonaként kezdte, majd villámgyorsan haladt a ranglétrán. 1939 végétől Ukrajna belügyi népbiztosa (minisztere), 1941-ben a Szovjetunió állambiztonsági népbiztosának helyettese, 1941 és 1954 között a belügyi népbiztos helyettese. Sztálin a minisztérium tájékoztatása nélkül bízta meg feladatokkal.
Ideális alkalmazott volt, nem tett fel felesleges kérdéseket. Tudta, hogyan kell cselekedni, és hihetetlen érzéke volt a logisztikához. A közel félmillió volgai német deportálását két nap alatt hajtotta végre. Részt vett frontharcokban, meg is sebesült. 

Sztálint akkor kezdte kritizálni, amikor ezt megengedték neki. Megbízóját, Beriját csak egyszer „fúrta” meg, 1953 késő tavaszán, amikor a palotapuccs alkalmával ő felügyelte a letartóztatását.

A szovjet titkosrendőrséget professzionális szolgálattá alakította, működését a hidegháborús kémjátékok és információs konfliktusok világához igazította. Végül 1963 elején a GRU vezetőjeként bukott bele egyik beosztottja, Oleg Penkovszkij amerikai és angol kém leleplezésé­be. Penkovszkij a hatvanas évek elején a CIA-nak és az MI6-nak adott tájékoztatást a szovjet rakétaprogramról, beleértve a Kubával kapcsolatos nukleáris terveket. Penkovszkij ügye miatt Szerovot felmentették tisztségeiből, hadseregtábornoki rangjából vezérőrnaggyá fokozták le. A könyvben van olyan felvetés, miszerint Penkovszkijt – akit a hidegháború egyik legfontosabb ügynökeként tartottak számon – a KGB irányította.

A kém leleplezése azonban csak ürügy volt ahhoz, hogy eltávolítsák. 

Hruscsov attól tartott, hogy Szerov készített másolatot Sztálin „fekete füzetéről”, amely a Kreml „isteneit” kompromittáló anyagokat tartalmazott, és amelyet a megfelelő pillanatban felhasználhatott volna arra, hogy Zsukov marsall támogatásával eltávolítsa őt az első titkári pozícióból.

A bőröndnaplóknak magyar vonatkozásaik is vannak, hiszen 1956 őszén Szerov volt a szovjet katonai beavatkozás fő koordinátora, ő irányította Magyarországon az állambiztonsági szervek működését. Budapestre október 25-én este érkezett meg, miután jelezték neki, hogy baj van. Itt azt hallotta, hogy a Corvin mozi környékén a fiatalok elbarikádozták magukat, és onnan lőnek – leginkább Losonczy Géza újságíró biztatására.

1956 – „aljas magyarok”

Naplóiban azt írja, hogy a Belügyminisztériumtól tudta meg, hogy mindent Nagy Imre kezdeményezett, mivel elégedetlen volt Gerő Ernő politikájával, és feltehetően ő akart Magyarország élére állni. Szándékait a veje, Jánosi Ferenc valósította meg, aki a magyar rendőrség budapesti főkapitánya, Kopácsi Sándor segítségével fegyverezte fel a fiatalokat.

A Corvin köznél harcolók felbujtóit azonban horthystának és nacionalistának nevezi, és folyamatosan úgy állítja be, mintha az „aljas magyarok” kezdeményezték volna a harcot a bevonuló szovjetekkel, akikre nemegyszer a tőlük baráti alapon kapott fegyverekkel nyitottak tüzet. 

Október 28-án arról tesz említést, hogy készek elfogadni a magyar ajánlatot, és kivonni csapataikat. Kádár János szerepét is tisztázza. Azzal mentegeti, hogy maga jelentette ki: miniszterelnökként önálló döntéseket akar majd hozni, nem kíván marionett lenni.

A tábornok azt is kifejti, hogy az ötvenhatos „rendcsinálás” idején megállapodtak az amerikaiakkal arról, hogy Magyarország szovjet befolyás alatt marad. Ezt követően fújta le Mindszenty József bíboros „kiemelését” az amerikai követségről, ahol menedéket kért. A zsidómentő Raoul Wallenberg eltűnésével kapcsolatban pedig ellentmond annak, hogy a svéd diplomata szívrohamban hunyt volna el egy moszkvai börtönben. Tudomása szerint Sztálin és Molotov külügyminiszter utasítására Viktor Abakumov állambiztonsági miniszter gyilkolta meg.

Szerov tábornok bőröndjének titkaival februárban látja el ismét a hazai könyvpiacot a kiadó.

Borítókép: Dzerzsinszkij szobra a moszkvai Ljubljanka, a KGB hírhedt székháza és börtöne előtt, 1990. „A csekista mindig csekista marad” (Fotó: Europress/AFP)